A Tűz és Jég dala ciklus lezáró két kötetével még mindig adós George R. R. Martin történelemkönyvet írt a Trónok harca előtt több évszázaddal zajló eseményekről, mikor Westerost még a sárkányok és a Targaryen-ház uralták. A Tűz és vér a Vastrón megalkotójától, Hódító Aegontól meséli el a kontinens történetét egészen III. Aegon uralmáig, a történelmi fordulatok pedig gyakran felülmúlják a Vörös nász estéjén történteket. Mutatunk egy izgalmas részletet a kötetből.
George R. R. Martin: Tűz és vér (A Targaryenek históriája - Tűz és Jég dala)
Illusztráció: DOUG WHEATLY RAJZAI, Fordító: Stemler Miklós, Alexandra Könyvesház, 2018, 685 oldal, 4675 Ft
Röviden: Több évszázaddal a Trónok harca eseményei előtt a Targaryen-ház - a Valyria végzetét egyedül túlélő sárkányúr család - Sárkánykőt tette meg székhelyéül. A Tűz és vér a Vastrón megalkotójától, Hódító Aegontól veszi fel történetük fonalát, és a legendás trón megtartásáért küzdő Targaryenek nemzedékein át egészen a dinasztiát majdnem végleg széttépő polgárháborúig regéli el Westeros sorsfordító eseményeit.
Részlet
Az Első dorne-i háború kezdetének H. u. 4-et tekintjük, amikor Rhaenys Targaryen visszatért Dorne-ba – ez alkalommal, korábbi fenyegetését beváltva, tűzzel és vérrel. Meraxes hátán a királyné a derült kék égből Palánkvárosra csapott le, és a sárkánytűz egymás után borította el a csónakokat, míg a Zöld vér egész torkolata lángoló törmelékhalommá nem vált. A füstfelhőt még Napdárdából is látni lehetett. A lebegő város lakói a folyóba menekültek a lángok elől, így alig százan haltak meg a támadás nyomán, és legtöbbjükkel is fulladás végzett, nem a sárkánytűz. Ők voltak a háború első áldozatai.
Eközben Orys Baratheon ezer válogatott lovag élén, a Csontúton tört előre, Aegon pedig a kétezer lovaggal, háromszáz úrral és zászlóhordozóikkal megerősített, harmincezer főt számláló seregével a Herceg-hágón kelt át. Dél őrzője, Harlan Tyrell nagyúr állítólag azzal kérkedett, hogy több mint elegendő erejük van bármekkora ellenük felsorakozó dorne-i sereg szétzúzására, még Aegon és Balerion nélkül is.
Minden bizonnyal igaza volt, ám mindez sosem nyert bizonyságot, mivel Dorne népe nem bocsátkozott harcba a támadókkal. Ehelyett visszavonultak Aegon király hada elől, felégették a mezők terményét, és megmérgezték az összes kutat. A Vörös-hegy dorne-i őrtornyait a megszállók elhanyagoltan és elhagyatottan találták. A hágó felső részén Aegon előőrse előtt birkatetemekből emelt fallal zárták el az utat; a gyapjat lenyírták róluk, a hús pedig túlságosan rohadt volt ahhoz, hogy étekül szolgálhasson. A királyi sereg élelme és takarmánya jócskán megfogyatkozott már, mire a Herceg-hágón át elérték Dorne homoktengerét. Itt Aegon kettéosztotta seregét: Tyrell nagyurat délre küldte Ördögliget ura, Uthor Uller ellen, miközben ő keleti irányba fordult, hogy Fowler úr hegyi erődítményét, Felhőbércet vegye ostrom alá.
Az ősz második éve volt ekkor, és a tél nem volt már messze. A megszállók abban bíztak, hogy ebben az évszakban a sivatagok hűvösebbek és a vízforrások bőségesebbek lesznek. Ám Dorne Napja nem kímélte Tyrell nagyúr Ördögliget felé menetelő hadát. Ilyen hőségben az emberek többet isznak, és a sereg útjába kerülő valamennyi oázis és pocsolya vizét megmérgezték. A lovak kezdtek először elhullani, majd lovasaik következtek. Az egykor büszke lovagok eldobták lobogóikat, pajzsaikat, majd páncéljaikat is. Tyrell nagyúr emberei negyedét és majdnem összes lovát elvesztette Dorne homoktengerében, és mire végre elérte Ördögligetet, elhagyatva találta.
Orys Baratheon támadása sem alakult sokkal jobban. Lovai küszködtek a keskeny szerpentin köves kaptatóján, és sok közülük meg is makacsolta magát, amikor elérték az út legmeredekebb részét, ahol Dorne népe lépcsőket faragott a hegyoldalba. A viharföldiek számára láthatatlan védők óriási köveket zúdítottak a Segítő lovagjaira. A Csontút és a Wyl folyó találkozásánál hirtelen dorne-i íjászok bukkantak elő, miközben a sereg a hídon kelt át, és ezrével záporoztak alá a nyílvesszők. Amikor Orys Baratheon elrendelte a visszavonulást, egy óriási kőomlás zárta el csapatai útját. A csapdába esett viharföldieket úgy mészárolták le, mint a vágóhídra vezetett barmokat. Orys Baratheon és még egytucatnyi, váltságdíjra érdemesnek gondolt úr életét megkímélték, ám a barbár hegyi uraság, az Özvegy-szeretőnek elnevezett Wylbéli Wyl fogságában találták magukat.
Aegon király több sikerrel járt. A hegy lábán át keleti irányba menetelt, ahol a magasból alázúgó patakok révén bőségesen volt vize, és a völgyekben vad is szép számmal akadt. Felhőbércet egyetlen rohammal vette be, míg Yronwoodot rövid ostrom után. Bérc ura nemrég meghalt, intézője pedig ellenállás nélkül adta meg magát. Továbbhaladt kelet felé, ahol Toland, Kísértethegy ura a bajnokát küldte párviadalra a király ellen. Aegon elfogadta a kihívást, ám miután végzett ellenfelével, rádöbbent, hogy az nem Toland bajnoka, hanem az udvari bolondja volt. Maga Toland a küzdelem végére köddé vált.
A Hódító Dorne hercegnőjének, Meria Martellnek is bottal üthette a nyomát. Amikor Ageon király Balerion hátán aláereszkedett Napdárda falai közé, húgát már ott találta. Palánkváros felégetése után Rhaenys bevette Citromerdőt, Foltoserdőt és Bűzösvizet, ahol vénasszonyokat és gyermekeket hajtott uralma alá, ám valódi ellenséggel sehol sem találkozott. Még a Napdárda falain kívül található Árnyékváros is félig elhagyatott volt. Az itt maradtak állításuk szerint semmit sem tudtak Dorne urainak és hercegnőjének hollétéről.
– A Sárga Varangy beleolvadt a homokba – mondta Rhaenys királyné Aegonnak.
A Hódító erre kihirdette győzelmét. Napdárda nagytermében összegyűjtötte a fellelhető előkelőségeket, és közölte velük, hogy mostantól Dorne a birodalom része, ők az ő hűséges szolgái, korábbi uraik pedig lázadók és gonosztevők, akiknek fejéért jutalmat ajánlott fel. Ez különösen vonatkozott a Sárga Varangy, Meria Martell hercegnőre. Jon Rosby urat Napdárda várnagyának és a Homok őrzőjének nevezte ki, ő kormányozta Dorne-t a király nevében. Az összes elfoglalt kastély és vár élére várnagyokat, intézőket neveztek ki. Majd Aegon király serege élén visszatért a korábban megtett úton, nyugati irányba haladva a hegy lába mentén, majd a Herceg-hágón át.
Szinte még el sem érték Királyvárt, amikor egész Dorne felkelt a hátuk mögött. Lándzsások tűntek elő a semmiből, mint az eső nyomán kihajtó sivatagi virágok. Két héten belül elesett Felhőbérc, Yronwood, a Bérc és Kísértethegy, a királyi helyőrségeket mindenhol kardélre hányták. Aegon várnagyait és intézőit csak hosszú szenvedés után engedték távozni az élők sorából. Azt beszélték, hogy a dorne-i urak fogadásokat kötöttek, melyik fogoly húzza legtovább végtagjai levágását követően. Napdárda várnagyát és a Homok őrzőjét társainál valamivel kegyesebb halál várta. Miután a dorne-iak az Árnyékvárosból elözönlötték a kastélyt, megkötözték kezét, lábát, majd a Dárdatorony tetejére hurcolták, ahonnan egy ablakon keresztül maga az idős Meria hercegnő lökte ki.
Rövid idő múltán már csak az Aegon király által Ördögliget falai között hátrahagyott Tyrell nagyúr serege maradt.
A Pokolkő folyó mellett található erős várról úgy vélték, hogy bármilyen lázadás átvészelésére képes lehet, de a folyó vize kénes volt, és az innen kihalászott hal megbetegítette az égikertieket. A homokkői Qorgyle-ház nem adta meg magát Aegon előrenyomulása alatt sem, és katonái végeztek Tyrell élelem után kutató csapataival, ha túl messze merészkedtek a vártól. Keleten a Vaith-beli Vaith-ház ugyanezt tette. Miután a hír Napdárda várnagyának végzetéről elért Ördögligetbe, Tyrell nagyúr összegyűjtötte maradék erejét és megindult a homokon át. Célja Vaith bevétele volt, majd a folyó mentén kelet felé menetelve Napdárda, illetve az árnyékváros visszafoglalása, valamint Rosby úr gyilkosainak megbüntetése. Ám valahol Ördögligettől keletre a vörös homok tengerében Tyrell és egész serege eltűnt. Soha többé nem látta őket senki emberfia.
Aegon Targaryent nem olyan fából faragták, hogy elfogadja a vereséget. A háború még hét éven keresztül dúlt, bár H. u. 6 után összecsapások, rajtaütések és visszavágások végeláthatatlan véres sorozatává fajult, amelyet időről időre hosszabb, csendesebb periódusok, tucatnyi, kérészéletű fegyverszünet, gyilkosságok és merényletek törtek meg.
A Hódítás utáni hetedik esztendőben Orys Baratheont és a Csontúton fogságba esett többi urat kiváltották a súlyuknak megfelelő aranyért cserébe, ám Királyvárba érkezésükkor kiderült, hogy az Özvegy-szerető lecsapta mindegyikük kardforgató kezét, hogy soha többé ne ragadhassanak fegyvert Dorne ellen. Megtorlásként maga Aegon Balerionnal ereszkedett alá a Wylek hegyi erődítményeire, és féltucatnyi erődöt, őrtornyot változtatott olvadt kőhalommá. A Wylek azonban menedékre leltek a hegyeik alatt futó barlangokban és alagutakban, az Özvegy-szerető pedig még húsz évig élt.
A szárazsággal sújtott H. u. 8 során a Dorne-tengert dorne-i fosztogatók szelték át a Lépőkövek egyik kalózkirálya hajóinak segítségével, és a Harag-fok déli partja mentén vagy féltucatnyi várost és falvat támadtak meg – az általuk gyújtott tüzek felemésztették a Záporerdő felét.
– Tüzet a tüzért – mondta állítólag Meria hercegnő.
A Targaryenek mindezt nem hagyhatták válasz nélkül. Az év vége felé Visenya Targaryen jelent meg Dorne egén, és Vhagar lángjai elborították Napdárdát, Citromerdőt, Kísértethegyet és a Bércet. H. u. 9-ben Visenya ezúttal Aegonnal az oldalán tért vissza, amikor Homokkő, Vaith és Ördögliget égett porig.
A dorne-i visszavágás egy évvel később érkezett, amikor Fowler úr egy sereg élén átkelt a Herceg-hágón. Sebes mozgásának köszönhetően tucatnyi falut perzselt fel, és a nagy végvárat, Éjidalt is elfoglalta, mire a határvidéki urak egyáltalán feleszméltek. A támadás hírére Hightower úr saját fiát, Addamot küldte Óvárosból egy erős had élén Éjidal visszavételére, ám a dorne-iak épp erre vártak. Egy második seregük Ser Joffrey Dayne vezetésével Csillagvölgyből támadt Óvárosra. A város erős falaival ugyan nem tudtak megbirkózni, de Dayne felgyújtotta a környező mezőket, falvakat, és végzett Hightower úr kisebb fiával, a védők egyik kirohanását vezető Garmonnal. Ser Addam Hightower Éjidalhoz érve azzal szembesült, hogy Fowler úr felgyújtotta a várat, és lemészárolta annak helyőrségét. A parancsnokot, Caron urat feleségével és gyermekeivel együtt fogolyként Dorne-ba hurcolta. Üldözés helyett Ser Addam azonnal Óváros felé vette az irányt, hogy felmentse az ostrom alól, ám Ser Joffrey serege eddigre már eltűnt a hegyekben.
Az öreg Manfred Hightower nem sokkal később meg is halt. Ser Addam lépett örökébe, és Óváros népe bosszúért kiáltott. Aegon király Égikertbe repült Balerion hátán, hogy Dél őrzőjével tanácskozzon, ám az ifjú uraság, Theo Tyrell okult atyja végzetéből, és nem fűlött a foga egy újabb támadáshoz.
Így hát a király újra sárkányait szabadította Dorne-ra. Aegon Felhőbérc ellen indult, és megfogadta, hogy a Fowlerek székhelye „második Harrenhalként” végzi. Visenya és Vhagar Csillagvölgyre hozott tüzet és vért. Rhaenys és Meraxes Ördögligetbe tért vissza, és itt történt a tragédia. A csatákra edzett és tenyésztett Targaryen-sárkányok már rengetegszer repültek át szinte sértetlenül dárdák és nyílvesszők felhőin. Egy felnőtt sárkány pikkelyei az acélnál is erősebbek, és még a célba találó nyílvesszők is ritkán érnek el többet az óriási szörnyetegek feldühítésénél. Ám miközben Meraxes Ördögliget felett keringett, a vár legmagasabb tornyából egy katona kioldotta dárdavetőjét. A több lépéshosszúságú vasrúd a királyné sárkányának jobb szemébe fúródott. Meraxes még élt egy rövid ideig a találat után: óriási kínok között csapódott a földbe, és Ördögliget külső falának egy részét is romba döntötte haláltusája közepette.
Máig vita tárgya, hogy Rhaenys Targaryen túlélte-e sárkányát. Néhányan azt állítják, a királyné sebzett hátasáról alázuhant a mélybe, mások meg azt, hogy Meraxes zúzta agyon a várudvaron. Pár feljegyzés szerint túlélte sárkányát, és az Ullerek tömlöcében halt lassú kínhalált. Elmúlásának pontos körülményeire valószínűleg sosem derül fény, ám Rhaenys Targaryennek, I. Aegon húgának és feleségének az élete a dorne-i Ördögligetben ért véget tíz évvel a Hódítás után.
A következő két esztendő a Sárkány haragjának jegyében telt. Dorne összes kastélyát háromszor egymás után perzselte fel az újra és újra visszatérő Balerion és Vhagar. A Fekete Iszonyat tüzes lehelete olyannyira forró volt, hogy Ördögliget körül több helyen a homok üveggé olvadt. Dorne urainak rejtőzködniük kellett, ám még ez sem óvta meg őket. Fowler úr, Vaith úr, Toland úrnő, és Ördögliget négy egymást követő ura ért keserű véget, miután a Vastrón fejedelmi vérdíjat ajánlott fel bármelyik dorne-i földesúr fejéért. A gyilkosok közül viszont csupán ketten érték meg jutalmuk kifizetését, és Dorne válasza sem késlekedett. Vérrel fizettek a vérért. Connington úrra, Griff-fészek fejére vadászat közben csaptak le, a fátyolerdei Mertyns urat egész háznépével együtt mérgezték meg egy hordó dorne-i bor segítségével, Fell urat pedig egy királyvári bordélyban fojtották meg.
És a Targaryeneket sem kímélték. A királyt három támadás is érte, kettő elől csak testőrei ébersége mentette meg. Visenya királynén Királyvárban ütöttek rajta, és kíséretének két tagját is megölték, mire a királyné utolsó támadóját is levágta Sötét Nővérrel.
Eme véres időszak leghírhedtebb esete H. u. 12-ben esett meg, amikor az Özvegy-szerető, Wylbéli Wyl érkezett meg hívatlanul Ser Jon Cafferen, Őzváros örököse és Véntölgy urának lánya, Alys Oakheart menyegzőjére. A Wylek egy áruló szolga segítségével bejutottak a hátsó kapun, ezután végeztek Oakheart úrral és a vendégek többségével, az újdonsült feleséggel végignézették férje kiherélését, végül egymás után többször megerőszakolták őt és szolgálólányait, majd elhurcolták és eladták őket egy myri rabszolga-kereskedőnek.
Ekkor már Dorne nem volt több járványok, éhség és tűzvészek által sújtott füstölgő sivatagnál. Átkozott föld – így hívták a Szabad Városokból érkező kereskedők. Ám a Martell-ház továbbra sem hajolt meg, nem rogyott és nem tört meg, épp ahogy jelmondatuk állította. Egy Visenya királyné elé hurcolt, fogságba ejtett dorne-i lovag azt bizonygatta, hogy Meria Martell inkább látná összes alattvalóját holtan, mintsem a Targaryen-ház szolgáiként. Visenya erre annyit mondott, hogy testvérével együtt örömmel teljesítik a hercegnő kívánságát.
