B- Elisabetta Gnone: Fairy Oak – Az ikrek titka Jonatán Könyvmolyképző Kiadó, 2007, előkészületben
Kaptunk egy újabb gyermekfantasy/ bestseller/ varázs-meseregényt, ezúttal azonban nem angolszász, hanem olasz eredetűt. (Ha valakinek már hányingere van ezektől a hívószavaktól, ezennel kérem szíves elnézését, és javaslom, ne olvassa tovább a recenziót. Ez van: kereslet, kínálat, én pedig fejet hajtok a kis olvasók és/vagy a kiadók ízlése előtt.)
A hölgy, Elisabetta Gnone neve valószínűleg idegenül cseng, de műveivel már mindenki találkozott, aki nyitott szemmel járja a könyvesboltokat, újságosokat: a Witch képregényfolyam alkotójáról van szó. Igen, itt fintorodtam el én is kissé, de a becsület az becsület, és nem bántam meg.
A könyvet nem bírom nem Kálnay Adél Tündérhajszálához hasonlítani: a szándék, az ötlet majdnem azonos, a megvalósításban vannak csak eltérések. A nyilvánvaló műfaji különbségen túl a megszólalás könnyedsége az, ami Gnone regényét élvezhetővé, fogyaszthatóvá teszi. Itt is tündérkék, meg kislányok, meg anyuka, meg beszélő tölgy, és selyempapírba csomagolt morális tanulságok, az olasz írónő tálalásában mindez mégsem akad meg a torkomon.
Be kell ismerni, nyelvezete gyengébb, dramaturgiája néha megbicsaklik, és lezárásából egyértelműen kiolvasható a folytatás szándéka. (Igen, trilógia lesz.) Néhány kulcsmondattól a felnőtt olvasónak biztosan végigfut a hátán a hideg, nézzék például ezt a tételt: „Zöldlapályvölgy számára pedig egy korszak végét jelentette. És egyben egy másiknak a kezdetét.”
Zavaró lehet még, a Harry Potter könyvek Tóth Tamás Boldizsárhoz szokott olvasóinak a fordítás meg-megdöccenő színvonala. Érthetetlen számomra, miért csak a nevek egy része (lásd: Szépszívalakbannégyszirommindegyiketekedhozom) lett lefordítva, Fairy Oakból például miért nem lehet Tündértölgy falu, befogadhatóbb és élvezhetőbb lenne a gyerekek számára.
Ennek ellenére a karakterek általában ki tudnak lépni a két dimenzióból, cselekedeteik érthetőek, követhetőek, és a mese szabályai szerint logikusak. A kislányok biztosan bolondulni fognak érte, erről a giccs határán lavírozó grafikák is gondoskodnak. Kissé túlcukrozott történetről van szó, ahol a férfi, fiúkarakterek erőtlenek, háttérbe szorulnak, ráadásul eleddig gyakorlatilag cselekvőképtelenek is. A boszorkányok, boszorkánytanonc kislányok, tündérkék, és a varázstalan hölgyek azok, akik információhoz képesek jutni, akik kezükbe veszik Fairy Oak sorsát, végül megmentve a falut a gonosztól.
Nem tudom eldönteni, vajon üdvözölnöm kéne-e ezt a feminista, férfiképében a maszkulin vonásokat szinte teljesen nélkülöző világot, amit Gnone teremtett, ahol még a varázstölgy, egy teljesen nem nélküli lény is pletykás vénasszonyra hajaz.
Az viszont egyértelmű, hogy, bár nem „vádolhatom” a könyvet szépirodalmi erényekkel, én magam 10-12 évesen a Nagy indiánkönyv és Erich Kästner között nagyon jól elszórakoztam volna rajta, ahogy azt az elképesztő számú Witch-rajongó is tenni fogja. Tehát, ha másra nem is elég, néhány kellemes órát, és idilli élményt biztos ajándékozni fog kis olvasóinak.
