Tőmondatok, Xanax, konyha kilátással (update: 2008.03.08.)

„Mindenhol ezt az üzenetet fogod látni, és megnyugszol, mert a világ mégiscsak helyes úton halad, mert te hiszel magadban, hiszed, hogy nem vagy rossz ember, legfeljebb boldogtalan, és mégis üzensz, mert titkon mélyen kötődsz egy ügyhöz, titkon, mert nem ezért fizetnek, sőt ha tudnák, hogy egy illúzió mozgat, már rég nem lennél a helyeden.

(…) A levegő megremegteti a várost, csak ha beleszagolok, akkor érzem, hogy valóságos, mert a kép álomszerű, tünékeny.

Az életem e percben valószínűtlenül boldog.

Valószínűtlenül.

Boldog.”

„Az orrom előtt elsuhan egy denevér. Miért nincs bennem gyilkos indulat a világ iránt? Vesztes vagy, ha önmagadban keresed a hibákat: árt a karrierednek.

Behajtom az ablakot, hogy maradjon egy kis huzat, de ne tévedjen be bőregér. Elég, ha én vénázom.”

Ezennel búcsúzunk a könyvtől. Akinek tetszett, járjon utána!

A magam részéről: hanyagolom a szerzőt.

Most az olvasó olvas és az olvasó ír, konkrétan Scala. Fogadjátok szeretettel olvasónaplóját.

A könyvet egy jó minőségű képes magazin ajánlása nyomán vettem meg. Néha olvasok ilyesmit, fontos tisztában lennem a divat diktálta trendekkel. 2007. novemberben megnyugtatónak találhattam, hogy a regény az Európa Könyvkiadó gondozásában jelent meg, több helyen láttam hirdetve, dicsérő szavak kíséretében. Tévedtem. Volt kb. 20 (!) oldal, amikor megcsillant a remény, hogy mégsem. Illúzió csupán. Horváth Gergely könyve – egyben első regénye – összességében középszerű, ellenségemnek sem ajánlanám.

Tagolás: epizódokra bontott szerkezet, a másfél-három oldalas epizódok indító három szava nagybetűkkel szedve, végén egy sor kihagyás. Eredeti. Szemeink előtt 376 oldalon keresztül zajlik mindez. A szerkezet egyhangúságába néha belevegyül egy cikk, melyet Péter - főhősünk – ír (reklámkritikák) vagy pl. egy társasjáték (A szív útjai) leírása…

Stiláris szempontból: tőmondatok, klasszikusan írásjelekkel tagolva, néha - hajrá közérthetőség vagy a líra testhezállóbb lett volna ?! – feltűnően gyakori sortörés, párbeszédek. Például:

„A városban szemmagasságban teremnek a csillagok.
A divat csillagai. A hotelek csillagai. A jövő csillagai.
Ez az égbolt minőségi.
A valódit nem látni.
Százhetvennel rohan az éjszakában.”

A könyv elején impresszionista betekintést kapunk Péter – a főhős, menő reklámszakember, ennek ellenére önkritikus, harmincas évei elején járó nőtlen férfi – mindennapjaiból.

„Márkás illatok ködén át halad a terem vége felé. Néhányat felismer, néhányat nem, de régi észrevétele, hogy ahol háromnál több nő glancban van, ott szellőztetni kell. A divatházak vonzóvá tudnak varázsolni egy nőt, de ötletük sincs arra, hogyan harmonizálják őket egymással. (…) láthatatlan forrásból könnyű jazz szitál. Teniszpartnerével melegít be az estére: nehéz italok, könnyű sztorik. Az asztal fölött levetett szeretők nevei szállnak ide-oda két egyenlő képességű játékos labdameneteként.
Egy ideje csak régi nevekkel adogat.”

Célirányosan érzékelteti szerzőnk, hogy Péterrel valami azért nem stimmel.

„A tükörképe vonzó, de már nem csapja be magát: belülről rohad. Az életének nincs dramaturgiája (…) egyszerűen csak múlnak a napok, üresen, el.
Négy mókuskerék meghajtású életet él.
Kellene egy nullpont…
Aztán egy kezdőlépés…”

Majd hamar úgy érezzük megnyugodhatunk, hiszen a negyedik epizód eleje így szól:

„JÖJJÖN BE – INVITÁL kedvesen pszichológusom. Janka igényes negyvenes nő, aki érzelmileg retardáltnak tart, bár ezt nem közli velem.”

„Visszatértek az álmok. Amikor fejjel előre csusszanok ki magamból és zuhanok lefelé.
(…) Szakadékokba. Ahogy lehunyom a szememet, abban a pillanatban elkezdődik. Rémisztő. Az a benyomásom, ha a zuhanásból egyszer nem ébrednék fel ténylegesen is meghalnék.”

„Vannak testetlen élményeim is. Kívülről figyelem magam – csendesedem le.”

„ A doktornő nem sandít a hátam mögött lévő órára, noha lejárt az időm.
Mindketten azt akarjuk, hogy visszajöjjek.
- Még mindig nem akar Xanaxot? – kérdezi.”

Itt kívánom megjegyezni, hogy ellentétben a könyvben leírtakkal, a pszichológus nem orvos. Horváth Gergely végig a Xanax nevű gyógyszert sulykolja, az ezzel kapcsolatos utalások és a szer alkalmazási területe azonban pontatlanok. Ez a hanyagság végigkísért a könyv olvasásakor.

De térjünk csak vissza a regény nyújtotta élményhez. Idézet következik.

„A VÁROS LÜKTET, zúz, mint a heavy metal, és ostoba refrénekre bólogat időtlen idők óta. Aki a nyugalmat keresi benne, mindenre ráfizet. Felára van a kertnek, felára van az éttermek csendes zugainak, meg az olyan teniszpályáknak is, amelynek öltözőjében nincsenek homofób feliratok a falon. Jóleső magányra csak a légkondicionált autódban van esély, de már felára van, ha el is akarsz férni benne, és ha az önmagadnak megítélt nyugalmat a forgalmi dugó közepén is szeretnéd zajmentesen biztosítani.
Minden döntéshozó az autójában meditál. Elég átirányítani a mobilt, felhúzni az ablakokat, és araszolni, araszolni, araszolni…”

Ezt követően megtudjuk, hogy Péter egy reklámügynökség („a Cég”) kiemelt kreatív csoportjának vezetője, a szakmai megmérettetéseken évek óta másodikok, és ez frusztráló. Péter szakmai körökben profiként van aposztrofálva, de ő nem szereti ezt a kifejezést. Titkárnője Zazi, főnöke Róbert, őket bírja, mi is végig szimpatizálunk velük.

Megismerjük barátait Márk és Szandra – házaspár, eredetileg a férj volt a barát. Szandrának antikváriuma van, mindenféle könyvvel, festménnyel teli boltok, régi barátnője és beosztottja Franciska. Utóbbit szívesen összeboronálnák Péterrel - szüksége lenne már egy rendes lányra - de ő nem kedveli az ilyesmit, mármint az összeboronálást.

„Szimpatikussá tette hivalkodásmentes pragmatizmusa, de nem lettem szerelmes, mert a szerelem olyan, mint a forradalom, felforgat, megsebez, aztán emberöltő után mutat csak megfelelő heget.
Franciska pedig mégsem történelmi esemény”

Azért a kölcsönös szimpátia figyelmes olvasó számára már látható:

„- Táncolunk - kérdezem Franciskát.
- Nem nagyon tudok – szemérmeskedik, ami előnyére válik.
- Én sem – bátorítom, aztán kipenderítem a székből, és rázunk.
A big beat a nyakkendős lázadók műfaja: alkalmi kilépő önmagunkból.”

Néhány oldal és mini-fejezettel később betekintést kapunk a reklámszakemberek mindennapjaiba.

„(…) a nő felől az új illat tekereg az orra felé, amiből úgy gondolja, a csaj feltétel nélkül azonosul cége aktuális identitásával. Igaz, az ilyen rövidszoknyás-kiskosztümös nők bármilyen identitást jól hordanak. Mutatnak, de nem vonzanak - állapítja meg magában.
A találkozó nem hivatalos, tájékoztató jellegű. (…) Összekacsintós multinacionális konspiráció munkakoffein ürügyén: itt most egy nő és egy férfi személyében két globális cég nyalogatja egymást. (…) A nő keresztbe veti a lábait, és rágyújt egy hosszú, ártalmatlan Slimre.
- Felső-középkategóriás termék, tehát álmokat akarunk generálni hozzá, de nem akarjuk, hogy elérhetetlenek legyenek. Röviden úgy tudnám összefoglalni, hogy luxusérzet szelíd árfekvésben.
Bólint, ez a trend. A nőről az egyik joghurtital kampánya ötlik eszébe. Három fiatal, csinos, de keményvonású csaj áll egymás mellett, karba tett kézzel. A termékfotó mellett a szlogen: Reggeli: 9-9.05h. Perverz és okos megoldás. Cumi az olyanoknak, mint aki itt ül vele szemben. Nem tehet róla, hogy az agya egyből kifordította a szlogent. Szex: 0-0.05h.”

„ (…) ő azon gondolkodik, mennyibe került ez a presztízsmanőver Róbertnek.
A pincér új lehet, kissé zavartan teszi le kávékat. A nő azonnal visszazavarja.
- Canderellel kértem!
A férfiban szétárad az irtózás. (…)”

„- (…) a teszteredmények kiválóak. A kérdés már csak az, milyen álmot delegáljunk hozzá. Tudom, hogy a kreatívok ölnek a kérdés miatt, de lesz ötletük?
(…) Milyen álmot nem árultunk még ki?
Milyen álmot nem árultunk még el?
Vajon a beszélgetés elején is lárvaarca volt a csajnak, vagy tényleg rohamtempóban vénül? Elhessegeti cinizmusát, s vezeklésképpen próbál pozitívumot keresni a másikban, de nem jár sikerrel.
Vajon ugyanez a helyzet fordítva?”

„A nő lénye nincs összhangban a termékjellemzőkkel, állapítja meg, ebből még lehet gond. Olyan képvisel, aminek nem érzi a lényegét.”

„Nagyvonalúan fizeti a számlát.
- Ne adjon borravalót, elfelejtették a Canderelt – figyelmezteti a nő, amitől lelki szemei előtt megjelenik a csaj talpig bőrben, bilinccsel és ostorral a kezében.
Nehéz lesz így az örömszerzés.”

A következő fejezet is még Péter szakmai közegének egy epizódja:

„KÉT FUTBALLCSAPAT SZURKOLÓI keménymagja leginkább az eltérő színű mezekről ismeri fel az ellenfelet, s ez egyszersmind elég ahhoz, hogy ránézésre szétverjék egymást, hazafelé a metrón.
Két multinacionális reklámcég emberei azonban sehogy nem tudnák felismerni egymást, ezért minden hónap első péntek estéjén találkoznak valami menő helyen, ahol a „Reklámkocsma” elnevezésű szabadidős szakmai partin végignézhetnek önmagukon.”

„(…) Nem a csapathoz ragaszkodunk, hanem a játékhoz. Benne kell lenni a szakmában.
Aki számítani akar, jelen van. Aki nem tudja, hogy már nem számít, jelen van. Aki nincs jelen, majdnem biztos, hogy számít.”

Kiábrándult elemzése a szebbik nemnek:

„A nőket néznie nem érdemes, mindegyik dögöset és rejtélyeset játszik. Dögösségük azt üzeni: mindent megkapsz tőlem az ágyban. A rejtélyesség meg azt: én különleges vagyok, engem meg kell ismerni, de akinek ez sikerül, az lásd:”dögösség”.
Ám hajnalban már ők is csak feltétel nélkül baszni akarnak. Egy korty alkoholt sem ivott, mégis támolyog a mosdó felé, ahol már épp vizelni kezd, amikor az egyik fülkéből ritmikus lihegést hall.”

„Átül két székkel arrébb, hogy befejezze a whiskeyjét, amely végül hosszú, nyújtott kortyokban fogy el, majd a második is, meg a harmadik, mert nem történik semmi, ami miatt fel kellene állnia.
Aztán hozzádörgölőzik egy csaj, aki megkérdezi, mit dolgozik, amire ő elkenten válaszol, nehogy a pénzéért szeressék. A csaj account valahol, és táncolni akar vele.
Végignéz a tánctéren, ahol izzadó csatakos testek vonaglanak koreográfia nélkül, aztán végig a termen, és bár tudja, hogy fel kéne mennie azon a lépcsőn, most mégis annyival könnyebbnek tűnik táncolni ezzel a csajjal, aki account, és akibe biztos, hogy nem fog beleszeretni.”

Finoman érzékeljük, hogy a nő „megvolt”, Don Juanunk a körúton gyalogol, és pörgeti agyát az aktuális projekten, az illat szlogenjén.

„Ezzel az illattal szeretnék valami egészen egyedit letenni. Van is rá esély: a szépségipar az életérzésekről szól, és az ilyen kampányokban mindig van egy kis filozófia, amely gyorsan emészthető, és ami egyértelmű eligazítást ad az élet rejtelmeiben.”

Aztán gyorsan visszatérünk hősünk gondolataihoz önmagáról, céljainak hiányáról stb.

„ (…) rohadtul elkap a magány, vénásan közli, hogy a lét határozottan hiányos egyedül.
Az életem paradoxonja azonban az, hogy évekkel ezelőtt megfogadtam: inkább az egyedüllét, mint még egy tévedés. Bölcs döntés volt, jót tett az egzisztenciámnak, jót az ágyam méretének, és amikor a boldog élet feltételeit már megteremtettem magamnak, hirtelen azon kaptam magam, hogy saját kezembe vettem a nemi életemet is.
Aztán rám köszöntek a zuhanós álmok. Napközben fejfájás gyötör, éjjel a rémálom, de ha elfogadnám a Xanaxot, beismerném, hogy nem vagyok képes változtatni az életemen.”

„Nincs hobbim, mert azért fizetnek, abból van a gondtalan anyagi jólét (…). Ott a kanyarban jövök rá, hogy nincsenek céljaim. Sem hétköznapiak, sem földöntúliak. És nem a gondolat új, hanem az, ahogyan csontig hatol, és egyik pillanatról a másikra megzsarol a saját életed tartalma iránti felelősséggel.

(…) Nem szívesen látom be, hogy Janka kérdései repesztgetni kezdik a belső borításomat. Még emlékszem, ahogy a kád szélén ülve zuhanni kezdtem…”

Itt abban reménykedem, új fordulatot vesz a történet, ezentúl sodor magával, hogy abba se tudjam hagyni a végéig. Tévedés. A következő mini-fejezet eleje:

„HIRTELEN NEM ÉRTEM, miért látom magam felső kameraállásból, amint kikászálódom Márkék kétszemélyes fürdőkádjából.”

Ezt követően elemzés a fürdőszoba szekrény tartalmáról („meglepően kevés orvosság, meg a női ciklus viselésének eszközei, semmi extra”). A következő mondat nem tudom miért kell, hogy a végleges szöveg részét képezze, talán ha valaki elmagyarázná:

„A piperepolcon két üveg Happy Clinique, férfi és női változatban. Pumpálok egyet a nyakamra, mélyen beszívom, kedvelem az illatát, erős de nem agresszív (…)”

„(…) Nehéz úgy kilépni, mintha semmi sem történt volna, mindenestre a gyomorra fogom az ügyet (…)

"Megiszunk még közösben egy kis valamit, én teát, mert vezetek, Anikó bort, mert gyalog van, a háziak narancslevet, mert százszázalékos.”

Alábbi három mondattal zárul is a fejezet, külön felhívom a figyelmet a lenyűgöző kuszaságra és titokzatosságra:

„Márk tekintetében ott húzódik egy kérdőjel, egy kérdés, amit soha nem fog feltenni, mert tudja, hogy nem kapna rá őszinte választ, mert ahhoz objektívnek kellene lennem magammal, és ebben a műfajban elég sarkosan működöm; tehát nem kérdez semmit, hanem megválaszolja magában, miközben enyelgünk, mintha négyen volnánk. Igen, ugyanaz, mint régen. Annyira régen, hogy Szandra nem is tudhatja.”

További idézetekkel szórakoztatom a Nyájas Olvasót, hiszen ez a könyv magáért beszél:

„Anikó HR-es és van benne valami ugrásra kész végletesség, ami egyszerre félelmetes és vonzó.
- Feljössz? – kérdezi, ahogy megállunk a háza előtt.
Akár.
A hálószoba kék, a nappali sárga, a konyha bézs, ahogy a fürdőszoba is. (…) Ismerem az ilyen lakásokat, amelyek valójában egyszemélyesek. Korszerűséget és stílust imitálnak, de lassan rájössz, hogy minél tovább maradsz, annál kényelmetlenebbül érzed majd magad: a szék töri a hátad, a konyhában alibiznek a kétszemélyes készletek. Anikó lakása öntudatlan önzést sugall. Biztos vagyok benne, hogy amíg ágyba kerülünk, minden ki lesz találva (…), minden ki lesz találva, mégis, e kiszámítottság egyszersmind biztonságot adó korlát is.
(…) még a gondolataimnál vagyok, de ő már nem, gyorsítani akar, bomlani kiszolgálva és kiszolgáltatva lenni.
Agresszív sikolyokat szabadít fel belőle a biológiai önzés.”

Hősünknek azért nem tett rosszat a románc, a munkaidő kezdetén beér, megpaskolja Zazi nevű asszisztense „farmerben ringatott” fenekét, dinamikus tempót diktál.

„Két óra alatt egy kampányt teljesen új pályára tesznek, egyet befejeznek, majd átrágják magukat a felmerülő új ötleteken.”

És most figyelmet kérek, mélypont következik, de nem tudom kihagyni:

„A WC-ben együtt ürít Róberttel. A férfi korát meghazudtolóan erősen csövel, szeretné ő is így tartani a formáját. Átfut az agyán egy ötlet: átlagosan mocskos férfivécé, a piszoárok előtt két fiatal srác kedélyesen slagol. A köztük lévő üres csészéhez egy magát feltűnően jól tartó hatvanas üzletember lép. Szolid elegancia, sallangtalan mozdulatok, és baromi erősen slagol, hamarabb is végez, mint a másik kettő, akik távozása után meredten összenéznek. Túl az ötödik X-en: mint a vízfolyás.”

Nem sokkal később főnöke, a bisztróban ebéd közben teszi fel a nyilvánvaló kérdést:

„Róbert zárt szájjal lemos valamit a nyelvével a fogairól, cuppant egy csendeset, aztán azt kérdezi:
- Drogozol?
Volt valami jó ebben a napban.
Tudja, hogy Róbert négyszemközti kérdése mögött megkérdőjelezhetetlen jó szándék rejlik. Tudja Róbert addig falazna neki, ameddig csak tud. Tudja, hogy ha drogozna is, még nagyon-nagyon sok lenne hátra ahhoz, hogy kirúgják, vagy valami hasonló.
Csak azt nem tudja, most mit mondjon, tekintettel arra, hogy nem drogozik. Tudja, hogy ha megszólal, elszúrja.
(…) Nem szólal meg.
Róbert kíméletlenül a szeme közé néz, miközben még mindig tisztálkodik a nyelvével.
(…) Róbert fizet, és miközben zsebre tett kezekkel gyalogolnak vissza, röviden ennyit mond a zebra pirosa előtt várakozva:
- Szarul nézel ki. ”

Újabb gondolatok a nőkről és a Xanaxról:

„Janka vár, hátha jön még ki belőlem számára is fontos mondat, de nem.
- Mit szól hozzám? – kérdezem banálisan.
- Szeretném, ha elfogadná a Xanaxot – feleli.
- Nem szeretném elfogadni a Xanaxot – sóhajtom. – Miért erőlteti ennyire?
- Azért mert mindkettőnket megnyugtatna. (…) Ha attól fél, nem lesz függő tőle!
Forgatom, amit mond, de nálam egyelőre nincs napirenden az ügy.
- És mit szól az egyéjszakás kalandomhoz? – feszegetem. Igyekszem kilesni a szeme csillanásán, hogy maga elé képzeli-e a betegét egy másik nővel, de a homály kölcsönösen véd az apróbb jelek árulkodásától.
- Magának hogy esett? – kérdez vissza megint.
- Régen keféltem ilyen jót! Tudja, annak a csajnak olyan mellei vannak, hogy elveszik köztük az ember feje. Nagy, horizontot is eltakaró dudái vannak – színezem a képet, ami ugyan nem igaz, de nyilván fáj Jankának, aki szerintem kicsinek tartja a saját mellét, és régen megmagyarázta magának szakmailag, hogy ezen nem múlik semmi. És tényleg nem múlik, csak ha egy kicsit feltépjük a heget.
Janka az ablakhoz megy, feljebb húzza a redőnyt, a késő délutáni nap hűlő korongja így szelíden a szemembe világít.
- Ne erőlködjön. Maga nem kegyetlen. És – teszi hozzá – nem is az esetem. Ezt csak azért hangsúlyozom, mert megadom az otthoni számomat is, ha úgy érzi, hívjon bármikor.
- Ejha! – kiáltok fel. Akkor most kinek is nem vagyok az esete, doktornő?! (…) ugyan mit jelenthet mindez?
- Azt, hogy Xanaxot kéne szednie - feleli, és szélesre tárja az ajtót.

X.
XX.
XY.
SZEX.
XANAX.”

„Az égitestről eszembe jut a hazugság, amit Jankának mondtam. Anikónak nincs túl nagy melle, de nem is ez számít.
Hanem az a dilemma, hogy érdemesebb-e egy nőben végezned, ha az önző, mint a kezedben, ha az kényeztet.
A természet nagyvárosi rendje szerint a férfi megváratja a nőt, majd amikor visszahívja, csak annyit mond, húsz perc múlva ott van. Aztán a kezei a nőt kényeztetik, akinek reakciói a legvadabb reményeket is kielégítik, de a férfitest, végső soron, mégiscsak magára marad.”

„(…) Úgy vélik érzéseink a spermával együtt áradnak ki belőlünk, és nem észlelik, amikor a magömléssel párhuzamosan a lélek valójában elbarikádozza magát. A nők akkor nyugszanak meg, ha látványosan megyünk el, de észre sem veszik, ha valójában meg sem érkeztünk.
Így van ez a lakással is. Inkább legyél te a változó mások ágyában, mint a konstans várakozó a sajátodéban.”

Végül egy záró megállapítás Anikóról:

„ (…) kellemetlenül hangos tud lenni, nála nem létezik az élv intimitása, hiába van otthon, saját lakásában, mégiscsak vannak szomszédok, házfalak, amelyeken át nem szokás boldog szarvasbőgéssel tudatni, hogy valaki elérte a G-pontját. Azt gondolja, furcsa dolog a férfivágy: minden óhaja, hogy párja hangos jelét adja megelégedésének, ugyanakkor tapasztalatai szerint az a nő, amelyik nagyon hangosan élvez, nem figyel a másikra.”

Visszatér az X metafóra is:

„ Az eksztázis még hiányzik a felismerésből.
EXTASY.
Közhely.
De megint az X.”

Felfüggesztve a döbbenetes közhelygyűjtemény szószerinti idézését a műből, nagyobb sebességre kapcsolunk és haladunk tovább a történetben.

Péter úgy dönt leáll egy kicsit a nőkkel, mert besokallt. Ezt közli Tamás nevű barátjával, aki szkeptikusan fogadja a bejelentést. Márk – a legjobb barát – szívesen segítene, hogy az Anikó-ügy komolyabbra forduljon, hiába.

Péter elhatározza, hogy a reklámozandó parfümhöz megtalálja az ideális nőt, ezért váratlanul, de nem titokban, nőismerősei bőrére cseppent belőle. Így jár pl. Janka, a pszichológus, Anikó, Zazi stb. Egyelőre senkin sem érvényesül tökéletesen az illat, amelyet hősünk egyébként kedvel (de hát ő nagy szakértő, lásd korábban Happy Clinique).

Egészségi állapota hagy némi kívánnivalót maga után, biliárd közben pl. barátai előtt ”dobja ki a taccsot”. Pszichéje sem ad okot bizakodásra:

„ A SZOMBAT ÉJSZAKA gyomrában ülök, és mélyen magamba hatolok. Agyamban állandósul a csikorgó kréta hangja, csonthártyámat, mintha késsel kaparnák. (…) A szombat éjjel ellen vívok háborút, a harctér én vagyok. (…) Ma éjjel lemondok minden lülktetésről, hogy megtaláljam a saját szívverésem. Dacolok minden reflexszel, hogy ne vessem magam a város stimulált véráramába. (…) Amit szeretnék nem álom, nem kampánytéma. (…) Az eladható álmokat már unom. Az életemet nem vezérli semmi.
(…) Benne vagyok a Mátrixban, a megváltó sehol. Élet krisztusi korban – egokalipszis, most. Az első lépés mondja Janka, hogy tudod: bajban vagy.
Elmúlt éjfél, az óramutató járásával ellentétesen forgok. Visszadugom a telefont, tárcsázok.
- Félek – suttogom a kagylóba, abban bízva, hogy az álmos női hanghoz egy konkrét pszichológus tartozik.”