Az Étterem- és borkalauz 2008 könyvbemutatóján megtudtuk, hogy milyen mélyen van a magyar gasztrokultúra az európai átlaghoz képest, fény derült arra is, hogy a bemutatott hiánypótló kiadvány talán egy évtizeden belül kifejti a hatását, valamint arra, hogy a magyar kukták suttyók, mivel a hazai szakácsképzés úgy szar, ahogy van.
A Szabó Magda teremben rendezték meg szombaton az Alexandra kiadó gondozásában megjelent Étterem- és borkalauz kiadvány első, 2008-as kiadványát. A könyv a nyugati hasonló kiadványok módjára készült el és eltökélt célja alaposan megráncigálni minden felkészületlen hazai étterem grabancát.
A hasonló nyugati kiadványok alatt olyan nagy tekintéllyel rendelkező étteremkalauzokat értünk, mint például a Michelin (igen, a gumigyár) és a Gaultmillau. E kiadványok pontrendszer és tesztelési szempontok mentén osztályozzák a fontosabb éttermeket, pontokat, csillagokat adnak, ha az éttermet arra méltónak találják. Ugyanakkor részletes és kíméletlen leírást adnak egy-egy étteremről, az étel, a felszolgálás minőségéről, a környezetről és így tovább. A Michelin például egy rettegett étteremkalauz, óriási megtiszteltetés még bele kerülni is, pláne csillagot kapni. A gumigyár durván száz évvel ezelőtt adta ki először az utazók kirándulók számára, tele hasznos információkkal. Az az elv vezérelte őket, miszerint minél többet utazgatnak az emberek, annál több gumiabroncsot koptatnak. Mára a Michelin kalauz nemzetközi tekintélyű kiadvány. Az Étterem és Borkalauz 2008 hiánypótló kiadvány, e fenti kalauzok mintájára készült el, pontozási rendszerében inkább a Gaultmillau-t követte. A kiadvány több mint 150 étterem részletes értékelését tartalmazza, valamint majdnem 1500 hazai vendéglátó egység nevét, címét.
A könyvbemutató első perceit a szakmai szempontrendszer bemutatásával töltötte Molnár B. Tamás, ő volt ugyanis a kidolgozója. A moderátor Stahl Judit volt, a meghívottak között volt a borszakértő Alkonyi László és Christian Meyer nemzetközi éttermi inspektor, aki rövid beszédében elmondta, hogy valószínűleg sokan fognak megsértődni e könyvben leírtak miatt, de néhány éven, remélhetőleg egy évtizeden belül megteszi a hatását, és komoly változásokat eredményez a magyar gasztrokultúrában.
Az érzékenyebbek jobb, ha nem olvasnak tovább, mert pár perc alatt olyan fejmosást kapott a komplett magyar gasztronómia, hogy csak na. Christian Meyer (akinek éttermét a Michelin már jutalmazta csillaggal) öntudatos viselkedésre ösztönözte kis népünket, mondván a lehetőségeink adottak, csak igényesnek kell lennünk, és oda kell állnunk a termelő elé, hogy igenis tessék rendes terméket adni. Elmondása szerint Magyarországnak a világháború előtti állapotokat kellene újra elérnie, amikor nemzetközi szinten is megállta a helyét vendéglátásunk és gasztronómiánk A kis késéssel érkező nagy tekintélyű szakács, Eric Schröter, aki szintén a tesztelők között volt, hasonlóan vélekedett a hazai állapotokról.
Stahl Judit elmondta, hogy ma Magyarországon, ha valaki szakács akar lenni, akkor 14 évesen bevágják egy szakmunkásképzőbe, ahonnan 17-18 évesen kerül ki, nyelvtudás, tapasztalatok nélkül. Ráadásul Molnár B. Tamás hozzávetéséből az is kiderült, hogy nagyjából ugyanazt a tananyagok oktatják, mint száz évvel ezelőtt. Igaz ugyan, hogy az idióta celebek szakácskönyveitől be sem lehet jutni a könyvesboltokba, de szakmai szakácskönyvet jóformán száz éve nem adtunk ki.
A hallottakból tehát lehet okunk azt feltételezni, hogy van létjogosultsága egy kíméletlen, elfogulatlan, és szigorúan szakmai alapokon nyugvó étteremkalauz kiadásának, mely évről-évre figyeli, értékeli és szemmel tartja a fontosabb éttermeket, így motiválva azokat.
