Egy leendő Nobel-díjas megmozgatta a várost

Írónak lenni nem egy szuperhős-meló. Hülye kötött pulóvert, jegyzetkészítést és mondatokkal való bíbelődést jelent. De kevés menőbb férfi van Rushdie-nál: imádott író, ráadásul jókat is ír, nemcsak a fatva és a Sátáni versek kiadása utáni örületekben elhunyt emberek miatt lett bestseller szerző. A vicc az, hogy pont a Sátáni versek az egyik legolvashatatlanabb műve.

Rushdie egy igazi leendő Nobel-díjas, szerintem már a beszédét is megírta, amiben a kereszténység és az iszlám közötti megbékélést sürgeti. Valamelyik angol fogadóirodánál érdemes megtenni, többet hozna, mint a Fradi győzelme a Baktalórántháza ellen.

Ma délután 4-kor olyat látott a Mammutba látogató közönség, amire nem lehettek felkészülve: ezren dedikáltattak. Az érthetetlen tömeg Salman Rushdie aláírására várt, és mindenki meg is kapta, amit akart. Mi rutinosan kapcsolati tőkénket használtuk ki, így nem kellett a harctéren megjelennünk a hónunk alatt az eddig megjelent kötetekkel.

Meglepetésünkre a szimpatikus kopasz írót nem vették körbe félelmetes testőrök, sem bombába öltözött radikális muszlimok, akik még mindig nem dolgozták fel, hogy Rushdie máshogy beszélt Mohamed prófétáról.

A posztmodern kígyó enfarkába harap - írta Esterházy a Bevezetésben, és ez a neves kígyó most a valóságban is megjelent. Mert mi lehet posztmodernebb egy indiai írócelebnél, akinek hollywoodi élete van (fotómodell feleségek, halálos fatva, bestsellerek), és egy közhelyes plázában dedikál? Ja, és vegyük ehhez, hogy panaszkodik az ember minden nap, hogy milyen keveset olvasunk, senkit nem érdekel az irodalom, és erre annyi ember jön el ünnepelni ezt az irodalmi celebet, mintha Kelemen Anna nyilvánosan villantana Havas Henriknek.

A Rushdie-jelenséghez hozzátartozik, hogy nálunk nem a mainstream kánon része a szerző munkássága: az angolosok sokat olvasták az egyetemen, meg egy-két perverz a fatva vonzereje miatt ráakadt, de rajtuk kívül senki. Esetleg néhányan hallották a következő hívószavakat: író, fatva, muzulmán, üldözés, irodalom, sátán, vers. De hogy milyen sorrendben és kapcsolatrendszerben, arra már senki sem emlékezik. (Ld. a Bridget Jones vonatkozó jelenetét)

És most ott állunk emellett a szimpatikus író mellett, aki reggel Mokka-beli interjúja után ledőlt egy kicsit aludni a Gresham palotában, majd mindenkinek kedvesen nyilatkozott egész nap, plusz hagyta, hogy hurcolják körbe és az Ulpius learassa a babérokat.


Mert lássuk be, ez nagyon kellett az Ulpius kiadónak, amit itthon mindig a szarminőségű ponyvával azonosítanak, a színes borítókkal és a súlytalan szerzőkkel. A könyvesblogon is rendszeresen szólnak be nekik, pedig mégis ők adják ki a Nobel-díjas Orhan Pamukot és Doris Lessinget is. Persze, a duzzogók mondhatják, hogy mindenre lecsapnak, ami fénylik, hogy minél több pénzt hozzanak ki belőle, de ez engem most nem érdekel, ha ezt így teszik.

A kiemelt szerzőiknek kiemelt bánásmód jár, extraszép borító, minőségi nyomtatás, ahogy ez külföldön is járja. És akkor van az olvasó, akinek idehozzák a szerzőt magát, hogy lássa teljes életnagyságban, kopaszon, mosolyogva. Megnézzük, hogyan ír, hogyan fogja meg a tollat, mert ezt jó látni.

Mindennek a hátterében az Ulpius főnöke, Kepets András, a magyar könyvpiac outsidere áll, akit szokás leszólni, hogy sok szart vesz meg és ad ki. Most is átküldték nekünk a karácsonyi megjelenéseiket (73 cím!), amitől annyira megrémültem, hogy könyvre gondolni sem mertem napokig. Egy hétig ültem a lista felett és nem tudtam nekik írni, mert riasztóan sok volt.

Lehet baszogatni Kepets komolytalan válogatási metódusát, az eladott példányszámot szugeráló tekintetét, félelmetes évi címlistáját, de csak elhozta Rushdie-t.



LiteraTV: SR a gyerekkönyvekről beszél a délelőtti sajtájon>>

LiteraTV: SR a posztkolonializmusról beszél a délelőtti sajtájon>>