B
Bódi Péter: Szétírt falak
Ab Ovo Kiadó, 197 oldal, 2012, 2950 HUF
Szokták mondani, hogy „már mindent megírtak". Ezt a közhelyet néha egy-egy író megcáfolja. Ezt történt most is: egy fiatal srác megírta az első graffitiregényt, ami ráadásul a generációjának is egy újfajta bemutatkozása.
Több helyen úgy olvashatunk róla, hogy ez az első hazai példája a graffiti irodalmának, de rövid keresgélés után hamar kiderül, hogy idegen nyelvterületen sem gyakori a falfestőkről szóló irodalom. Az Amazonon kutatva is csak albumokat, tanulmányokat, Banksy könyveit és néhány ponyvát találunk, melyekben elemként felmerül a graffiti. Mostantól viszont a szürke marha, a makói hagyma, a pálinka és Puskás Ferenc mellett kijelenthetjük, hogy az első, a szubkultúrát belülről ábrázoló graffitis regény is a mi hazánk elsődleges terméke. De mire jó ez? Jó ez egyáltalán?
Bódi Péter, a kötet szerzője elsőkönyves író. Nem lehet róla sokat tudni, csak azt, hogy az iskolapadban írta a könyvet, rövid életrajza szerint a Képzőművészeti Egyetemre jár és nagyon fiatal A kritikusok többször elmélkedtek azon, hogy igaz történet-e a kötet, kulcsregény-e, vagy csupán egy ál „így jöttem" sztori. Egy interjúban Péter, miután feltették neki a kérdést, hogy mennyire önéletrajzi ihletésűek az események, így fogalmazott: „Eléggé. De nyilván meg lett változtatva sok minden rajta. Gyakorlatilag a saját életem van feltuningolva. Azt írtam le, amit láttam, de nem feltétlenül úgy, ahogy én megéltem. Ez még egy visszafogott változat egyébként".
Nyilvánvaló, hogy ez köntörfalazás, de ha jobban belegondolunk, igazándiból teljesen mindegy, hogy átélte-e a történteket vagy sem, mert ha olvastuk a könyvet, könnyen észrevehetjük, hogy a hitelessége elég meggyőző. Ha egy aktív graffitisről volna szó, természetesen a könyv álnéven íródott volna. Az, hogy Péter vállalta nevét, egyértelmű utalás lehet arra, hogy a jövőben is jelentkezne irodalmi művekkel. A könyvnek életszaga van. Ez a regény több, mint egy szubkultúra leleplezése: egy fiatal, talán tehetséges író első próbálkozása. A cselekményt nem bonyolítja túl. A dialógjai és a karakterei élnek, kellemes mennyiségű irodalmi és popkulturális utalást kapunk, és egy generációregényt, hisz a szerző az elsők között van, akik a következő írónemzedéket képviselhetik a jövőben. Ennek megfelelően: tökéletes képet ad a mai tinédzserekről. Nincs egyértelmű irodalmi elődje hazánkban, talán csak Hajnóczy Péter, akire tesz is egy utalást a kötetben a szerző: egy drogambulancián Hasznos Ödön néven mutatkozik be, ami Hajnóczy eredeti neve.
Mégsem feltétlenül értékes ez a könyv. Tehetséget már látunk elpazarolni, itt is érezheti ezt az olvasó. Tényleg ennyire keserű lenne a mai fiatalok sorsa? Tényleg csak úgy lehet pótolni, megírni a mai fiatalok generációs regényét, hogy közben minden oldalról csöpögnie kell a bűntényeknek? Egy átlagos mai fiatal tényleg olcsó kocsmákban és elhagyott parkokban issza magát hányásig? Mindig is ismert volt a fiatalok bohémsága és a tűrőképességük feszegetése, de ha Bódi Péter prózájának hihetünk: a mai gyermekekkel tényleg nagy a baj, és ezt jól is titkolják előlünk.
Ezek a srácok már nem csak megisznak pár pohár bort suttyomban, nem csak behánynak néha egy kis elcsempészett pálinkától, mint a mi korunkban a tinédzserek, hanem (bár ez már sokaknak újat nem mond) szintetikus kábítószereket fogyasztanak és (bár lehet ez sem) tizenhárom-tizennégy éves korukban elvesztik a szüzességüket. A baj nem is csupán ez, sokkal inkább az, hogy a Szétírt falak szereplői már hivatalból bliccelnek, bárhova utaznak, graffitiznek, mások nyaralóit pusztítják le poénból, fegyveres verekedésbe keverednek, lopnak, némelyik rabol: tényleg ekkora lenne a baj? Nem az apró kihágásokról van szó, hanem a becsület tényleges elvesztéséről. Ha egy magamfajta, átlagosnak mondható középkorú olvasó átfutja ezt a kötetet, nagyot fog csalódni az ifjúságban: olvasás után garantáltan többet fogunk gondolkodni a környezetünkben élő kamaszokról. A hitelességet Bódi amúgy is ügyesen tartja, mert sosem ír semmi olyat le, ami már a képzelőerőnket átlépi, nem erőszakolnak meg félholtra vert tizenkét éves kislányokat, mint Bret Easton Ellis hasonló szellemiségű Nullánál is kevesebb című regényében. Talán ezért, néha úgy hat, mint egy cseles disztópia.
A Szétírt falak főszereplője, Debod Dani nem egy egyszerű utcakölyök. Katolikus gimnáziumba járt (ahogy a szerző is), rendszeresen olvas, foglalkoztatják a művészetek és néha elgondolkodik a világ nagy kérdésein, amit egyébként velünk is megoszt, ügyesen. De ha ő az átlagos mai kamasz, akkor biztosan nagy bajban vagyunk. Ahogy azt mondani szokták, „többet kéne ezekkel a gyerekekkel foglalkozni". Talán most már nem csak mondani kéne.
A másik, ami elgondolkodtathat minket: mi van akkor, ha Bódi Péter regénye túlzás? Ebben az esetben a kamasz olvasónak mindenképp figyelniük kell, ne próbáljanak ennek a normának megfelelni, hisz ez „csak egy regény". Ezt csak azért írom, mert rövid keresgélés után rátalálunk egy számítógépes játékra, a Getting up-ra , ami miatt rengeteg fiatal kezdett el silány minőségű, ártó graffitiket készíteni.
Persze nem kell komolyan aggódnunk a felől, hogy egy ehhez hasonló regény sok fiatal sorsát megváltoztatná. Bár a Szétírt falak botrányos lehetne és tabudöntögető, valljuk be, szinte alig kap valami csekély médiavisszhangot. Az a kevéske, ámbár méltató cikk, ami a témában született, már nem elég semmihez: Bódi Péternek „Twilight"-ot kell írnia, ha tényleg meg akarja szólítani szélesebb rétegben a generációjában még azokat a keveseket, akik a könyvújdonságokat olvassák. Persze nem csak a fiatalok tehetnek erről. Tíz éve, Gerlóczy Márton Igazolt hiányzása még ütött úgy is, hogy sokkal kevesebb újdonság volt benne, mint a Szétírt falakban, de ahhoz kellett egy Ulpius-ház meg pár kiló marketing, míg Bódi Péter könyve egy kisebb kiadónál jelent meg, valószínűleg csekély marketinggel. Vajon lesz folytatás?
Szerző: Tóth Tamara
