B
Tony Parsons: Egyetlen szerelmem. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2004. Fordította: Varga Monika, 391 oldal.
Nehezen boldogul könyvünk főszereplője, Alfie a Kelet hűvös misztikumát rejtő tai chi tanaival. Szerelme és felesége, Rose évekkel ezelőtt tragikus baleset áldozata lett – egy hajóroncs víz alatti felderítése közben magával ragadta egy áramlat, ami elmosva Alfie életét is, mélytengeri hordalékként hozza magával a további sorscsapásokat: apja, a sportújságíróból lett egykönyves bizarr jelenetet produkál saját, a család által meglepetésként rendezett születésnapi partin, a főszereplő viszont megszegve az önmaga által konstituált tabut, munkahelyén egyre inkább arra figyel szigorúan, hogy az angol nyelv grammatikai és lexikai gyönyörűségeiből átcsempészhessen valamit az egy-egy tanulójával folytatott magánbeszélgetésekbe is.
Először csak sör mellett, majd nyomorúságos albérletek, vagy menő villák (háló)szobáinak bőröndjei mellett – Alfie lassú feltápászkodásának útjelző tábláit jelentik ezek a légyottok. A londoni Churchill Nyelviskola tanára nehezen, de újból megtanul együttélni a Kelettel, egyre több időt tölt a parkban Chang mesterrel, és lassanként felismeri egy tűsarkú mamuszban az újrakezdés ígéretét.
Az Egyetlen szerelmem látszólag a könnyed romantikus regény sémái mentén építi fel önmagát, a benne rejlő gondolati mélység viszont túlmutat a jelenkori irodalom kedvelt, ugyanakkor a végletekig elkoptatott műfajának szüzséjén. Parsons regénye valójában fejlődésregény – a főhős a szerelmét meghatározó kontextusból nyert erő újrafelfedezésével lesz úrrá az élet által produkált pofonokon, és rájön, a keserű emlékezés átforgatható olyan energiákká is, amik a menthetetlenből is előcsalogatják a megmenthetőt.
Alfie a brit járomból éppen csak kiszabadult Hongkong-ot hagyja ott, és tér vissza a globalizált Londonba. Különböző nemzetiségű embereknek tart angolórákat, és csoportjából több lánnyal összejön – Parsons zsenije abban (is) rejlik, hogy képes sztereotípiák használata nélkül bemutatni számunkra a világváros háztömbjeiben lakó heterogén közeget. London azonban mégis London marad. Ugyanúgy, ahogy Alfie is ízig-vérig Alfie marad a regény során, és az új élet reményében nem apja példáját követi. Egyre csak Frank Sinatra lemezeit hallgatva megtanul pozitívan együttélni a múlttal, a korábban kiküszöbölhetetlen ellentéteket pedig megújuló gondolkodásával próbálja ellensúlyozni.
A hazánkban megjelenő harmadik Parsons-regény ismert élethelyzeteket boncolgató könnyed és szórakoztató olvasmány. Nem szuggerál delejesen az olvasóba szent és sérthetetlen megoldási módszereket, de szerintem sokat tanulhatunk belőle. Ez nem egy válságforgatókönyv, hanem egy hihető élettörténet – angol módra.
