Írója eredetileg csak barátja kislányát akarta szórakoztatni vele, mára több mint száz nyelvre lefordították, számos film-, tévés és színpadi változat készült belőle, sőt, még betegséget is neveztek el róla. Na, mi az?
Százötven évvel ezelőtt indult el először Alice Csodaországba. Egy Charles Dodgson nevű oxfordi matematikus, írói nevén Lewis Carroll, ugyanis 1862. július 4-én csónakázni indult egy kisebb társasággal: a résztvevők között volt jóbarátja három lánya, a 8 éves Edith, a 10 éves Alice és a 13 éves Lorina. Carroll őket akarta szórakoztatni, és mesélt egy fantasztikus világról tele fura, lehetetlen figurákkal. Főhősét Alice-nak nevezte el.
Az igazi Alice-nak azonban annyira tetszett a történet, hogy hazaérve megkérte Carrollt, vesse papírra a sztorit. A kézirat később baráti tanácsra némi módosításon ment keresztül (belekerült például a „Bolondok uzsonnája” jelenet, és az eredeti angolban Cheshire Cat-nek nevezett Fakutya karaktere). Magyarul legutóbb Varró Dániel és Varró Zsuzsa újrafordításában jelent meg a kötet, Aliz kalandjai Csodaországban és a tükör másik oldalán címmel.
Az eredeti könyvhöz (amely végül 1865-ben jelent meg) John Tenniel készített illusztrációkat, az elkészült rajzok azonban nem hasonlítanak az igazi Alice-ra, akiről Carroll amúgy számtalan fényképet készített (lásd fent). Az író eredetileg azt javasolta Tennielnek, hogy egy másik kislányról, Mary Hilton Badcockról mintázza meg a figurát, és eléggé zokon vette, hogy nem így lett, sőt, azt is sérelmezte, hogy az elkészült rajzokon Alice teste szerinte aránytalanra sikeredett, így túl nagy lett a feje, a lába pedig túl kicsi.
A rajzok és persze a történet azóta ikonikussá vált, és sokan sokféle – nem csak irodalmi – szempontból elemezték azokat. Az ötvenes években még betegséget is neveztek el róla: ez az Alice Csodaországban (más néven Todd-) szindróma: ez olyan észlelési és érzékelési zavarokat takar, melyek következtében a betegek a valós méretüknél kisebbnek vagy nagyobbnak látnak egyes tárgyakat vagy testrészeket.
Egy 2000-ben megjelent tanulmány (William A. Whitelaw és A.J. Black tollából) pedig a Bolondok uzsonnája jelenetet értelmezte az obstruktív alvási apnoé (OSA) egyfajta leírásaként, a tudósok szerint ugyanis a Mormota „súlyos nappali aluszékonysága” az OSA egyik fő tünetének felel meg, amikor is az elzáródott garat miatt a szervezetbe nem jut elég levegő:
„- Meg egyformán mondhatnám - dünnyögött a Mormota álmában: - Akkor alszom, ha élek, vagy: Akkor élek, ha alszom.
- No, te valóban csak akkor élsz, ha alszol - nevetett a Kalapos.” (Kosztolányi Dezső fordításában)
Carroll könyvét a megjelenése óta egyes források szerint több mint száz nyelvre fordították le, több színpadi és filmváltozat is készült belőle. Legutóbb Tim Burton vitte vászonra, Johnny Depp és Helena Bonham Carter főszereplésével.
