B-
Gantner Ádám: Ősz Jeruzsálemben 166 p.
I.A.T. Kiadó, 2007, 1990 Ft
Ez a könyv ugyanazon probléma elé állított, mint világtalan embertársainkat a ToiToi-nak gondolt szelektív hulladékgyűjtő: ti. hogy csak én nem találom a bejáratot, vagy nincs is neki? Még mindig nem igazán tudom eldönteni, hogy mit gondoljak Gantner Ádám első kötetéről, amely 2007-ben látott napvilágot az I.A.T. Kiadó gondozásában. Az egyetlen, amit viszonylag kompromisszummentesen ki tudok róla jelenteni, hogy egy elsőkötetes író naplóregénye, annak minden előnyével és hátrányával együtt. Előnyei közé sorolhatók a letisztult, cizellálatlan nyelvezet, a tényszerű leírások, valamint a helyenként fel-felbukkanó személyes reflexiók. A hátrányai pedig nagyjából ugyanezek.
Kissé bővebben: a letisztult, cizellálatlan nyelvezet helyett rosszindulattal egyszerűt és közhelyeset is írhatnék – mégsem teszem. Annak ellenére, hogy a regényben nem találtam egyetlen olyan kifejezést, hasonlatot, stb., ami megmaradt volna második olvasás után. (Első olvasáskor ti. nem lehettem jó passzban, ugyanis a kötet laposabbnak tűnt, mint egy álmos kínai pislantása az Alföldön, ezért az objektivitás érdekében azt tettem, amit elhibázott szaltó után Johnny Weissmüller a medence műugródeszkáján állva, vagyis belevetettem magam még egyszer.) Mondom, nem teszem, mert egyrészt egy napló nyelvezete nekem ne röpködjön a puttókkal teli sztratoszférában, másrészt meg sok elsőkönyves regényíró biztosan felpucsította volna az írását – így legalább hiteles.
A tényszerű leírásokat kis gonoszkodással Baedeker-stílusúnak lehetne aposztrofálni. Egy-két helyen olyasmi érzésem volt, mintha az közterületek neveit elegendő lenne felcserélni a Rákóczi meg Kerepes szavakkal, az izraeli meg arab nemzetiségeket kínaira meg svájcira, és a jelenet egyből játszódhatna székesfővárosunk viccesebb kerületeiben is. Azonban a gonoszkodást is elvetettem, mert a pár esetet kivéve a leírások azért szemléletesek, és többnyire tényleg sikerült elképzeltetnie velem Jeruzsálem és a kibucok világát.
A helyenként felbukkanó érzelmi reflexiókkal gyűlt meg leginkább a bajom – ti. hogy alig van belőlük, én jóval többet szívesen láttam volna. Pedig a jó lehetőség már a történetnél fogva adott: az érettségi után a messzi Izraelbe egyedül kiutazó fiatal, Süni becenevű srác tíz év múlva visszatér, és a világ egyik nagyhatalmának tekintett, gazdasági erőben és kulturális sokszínűségében is hatalmas országát – akár a kibuc melletti óriási hegyet – sok erőfeszítés és sikertelen próbálkozás után mégis sikerül meghódítania. Ehhez képest a kötet elején még személyesebbek az írások (hja, a húszas évek), de a könyv előrehaladtával valahogy egyre kevésbé sikerült tetten érnem, hogy egy hely, személy milyen reflexiókat váltott ki Ádámból, miképp fogadta be és dolgozta fel az eseményeket, azok hogyan és mennyiben hatottak őrá.
Nekem hiányzik pl. a könyv lezárása (de olyan szinten, mintha kifelejtették volna, vagy készülnének egy második kötettel még több őszről Jeruzsálemben), és a hátsó borító szövege egy egész Romana-évadra elegendő bornírt lózungot tartalmaz (pl. „A hajmeresztő kalandokon és a kibuci hétköznapokon túl mély filozofikus kérdések fogalmazódnak meg a szerzőben a zsidóságról, hovatartozásról, Izraelről. Gantner Ádám könyve könnyed stílusával felvillantja az izraeli hétköznapok színes forgatagát.”), de egy elsőkötetes naplóregény esetében ezt bocsánatos bűnnek érzem. A lényeg, hogy ez egy őszinte könyv, és remélem, hogy sokan lesznek, akik megtalálják a bejáratot a sorok között. [LeLoup]
