B+John Grisham: A csodatévő, Geopen Könyvkiadó, 2007.
Mit csinál az, akinek vannak jó történetei, de nem tud írni? Becsülettel lejegyzi azokat, de nem sűrít, nem emel ki, nem ragadja meg a lényeget, ahogy azt John Grisham teszi évek óta óriási sikerrel. Több száz oldalon keresztül ugyanazon a monoton hangon mesél lényegest és lényegtelent egyaránt. És ami történt, az tényleg érdekes, mondhatni tanulságos. A történet végére természetesen a hős felér a csúcsra, de aztán mégse, illetve igen, de másképpen.
A Csodatévő főhőse egy ügyvédjelölt, aki még lúzernek is hendikepes figura. A barátnője kirúgja, a hitelezői behajtót küldenek rá, a céget, ahol munkába állt volna, megette egy nagyhal, és őt lapátra tették, mielőtt dolgozni kezdhetett volna. Ja, és ki is lakoltatják. Közben egy érdektelen szeminárium keretében jogi tanácsokat kénytelen adni az idősek otthonában, természetesen ingyen, szakmai gyakorlat keretében. Innen indulunk. Aztán az egyik tanácsadásból szállás lesz, a másikból pedig a nagy ügy – egy leukémiás fiú képviselete a biztosítótársaság ellen. Nincs is ennél szebb, píszíbb feladat, plusz tuti siker: a Philadelphiában Tom Hanksnek, míg az Erin Brokovich-ban Julia Robertsnek járt iyenért az Oscar-díj.
Könyvei eredetileg is filmalapanyagnak szánt tisztességes lektűrök, amit így is nagyon lehet szeretni, ugyanis nem akar másnak látszani, mint ami. Én is inkább filmek formájában találkoztam Grishammel (A cég, A Pelikán ügyirat, Az ügyfél, Az ítélet eladó), és ezek jók voltak. Igazságügyi thrillernek szokták nevezni Grisham történeteit, számomra inkább a jog működőképességébe vetett hit és a szkepticizmus küzdelméről szólnak. Afféle modern népmesék.
