Általános cikkek könyvhét 2009 sajó_lászló r.nagy

Sajó László: Egész életemben a gyerekkoromat írom

.:wendy:. | 2009. június 08. |

Sajó László tavalyi kisprózai írásait összegyűjtő kötete után az idei Könyvhétre újra prózával jelentkezik. Az Írottkő című regény nem más, mint emlékkönyv, annak a keservesen szép évnek az emléke, amit a tízéves Sajó a kőszegi internátusban töltött. - A szerzővel beszélgettünk.

Megvan még az a napló, amit tízévesen írt, mikor az internátusba került?

Az a gyerekkori naplóm sajnos elkallódott, pedig mindig beleragasztottam a soros szerelmeim képét, aztán összetéptem őket, aztán meg visszaragasztottam őket. De a szüleimnek írt leveleket hálistennek megőriztem, ezeket használtam fel, sűrítettem bele a könyvbe. A gyerekkori emlékkönyvek, naplók formáját követi a kötet, igazából ennek is bőrkötésűnek kellene lennie, kis lakattal az oldalán, mint az eredeti emlékkönyvem volt.

A regény a gyerekkorom egy évét, az 1965/1966-os tanévet öleli fel, tízéves voltam ekkor és ez az év arról nevezetes, hogy ugye ekkor volt '56 tízéves évfordulója, ekkor volt az első táncdalfesztivál, a londoni focivébé és ekkor küldtek el engem Kőszegre az internátusba. Tízévesen még nem tudtam, hogy ez az intézet az Ottlik-féle iskola, ez csak jó pár évvel később derült ki számomra, amikor először olvastam a regényt. Óriási hatással volt rám, ekkor jöttem rá, hogy hoppá, hát én ismerem ezt az épületet, a főallé, a lépcsők, hogy melyiken menjen fel az ember, hogy a szabadság enyhe mámorát megadja, a hálótermek, az ebédlő, mind mintha rólam szólt volna. Ekkor éreztem először, hogy meg kell írnom ezt az egy évemet az intézetben, hiszen nem mindenki mondhatja el magáról, hogy az Ottlik-féle iskolában tanult. A hatvanas években ez már nem katonai iskola volt, hanem bentlakásos gyógypedagógiai intézet, ahova engem a beszédhibám, a dadogásom miatt küldtek. Egyébként máig ez az ország egyetlen bentlakásos gyógypedagógiai intézete.  Mi az ország másik végében, a Zemplénben, Tolcsván laktunk, onnan fizikailag is nagy megpróbáltatás volt elkerülni Kőszegre. Csakúgy, mint Ottlik főhősével, velem is tízévesen esett meg ez a nagy elszakadás az otthonomtól. Nem voltam katona, de úgy tartom, nekem ez az egy év volt a katonaság. A könyv éppen ezért egy tízéves gyerek elbeszélése.

Ez azt jelenti, hogy a szöveg teljesen hűen követi azt, ahogy egy tízéves gyerek ír és gondolkodik? Mennyire eldönthető felnőtt fejjel, hogy mit tudhat egy tízéves a világról, mennyire pontosan tudta rekonstruálni, hogy ön mit tudott a világról?


Visszakerestem akkori írásaimat, leveleimet, ügyelnem kellett a helyesírásra, jobban mondva annak hiányára. Egy tízéves gyerek nem tudja, mi a különbség a kis és a nagy kötőjel között, nem ismeri az idézőjelet, a könyvben alig van központozás, hemzseg a helyesírási hibáktól. Én már tízévesen is az irodalomra, az írásra nagyon érzékeny gyerek voltam, már akkor újságot írtam nyaranta, szerkesztettem, regényt, naplót írtam. Ennek egyik oka, hogy ez az a kor, amikor a gyerek felfedezi az írás, az alkotás élményét, másrészt a beszédhibám is erősen közrejátszott abban, hogy inkább az írásban tudtam jól kifejezni magam.

TOVÁBB>>