.jpg)
1908-ban jelenik meg először, csekély példányszámban a Nyugat. A kezdeti szkepszis ellenére - mai szemmel - vezérlappá emelkedik az elkövetkezendő évtizedekben, és egy már-már végtelennek tűnő jelölőlánccal írja újjá az irodalmi közeget - ha szigorú értelemben vesszük, beköszönt a modern. 2008. február 6-án a PIM-ben a Holmi Nyugat-számát mutatták be szerkesztők és írók közreműködésével. A beszélgetésre meghívott, de végül távolmaradó Rába György a Nyugat utolsó számában egy verssel tűnt fel, és ahogy Réz Pál megjegyezte: ő "az élő szimbóluma a Nyugat folytonosságának". A Nyugat-Holmi kapcsolat köré szerveződik a beszélgetés, majd a szám készítésének körülményeiről hallhatunk, meghiúsult tervekről (zenei és képzőművészeti írások), de Szép Ernő eddig kéziratban maradt Natália című regényéről is, ami régi hagyományokhóz híven első megjelenés. Gergely Ágnes és Lackfi János is felolvassa jubileumra írt versét, Réz Pál rövid ítéletmentes elemzésekbe bocsátkozik. Szó esik Nyugat DVD-ről és OSZK-sétákról, a beszélgetésre való készülődés stádiumairól. Várady Szabolcs hívja fel a figyelmet a Nyugat előzményeire, Lackfi pedig a "terítés" metaforájával érzékelteti Ady nemzedékének sikerét. Filológia (egy Juhász-vers miazmáiról) és utópia (mi lett volna ha?) után az egybegyűltek már jól tudták: itt kapcsolódtunk le a szerverről (katapultáltunk).
A beszélgetés során híres folyóiratunkról esett a legtöbb szó, de a Holmi kontextusában, ami egyszerre maradt hű a Nyugathoz, és vált el tőle finoman. Az először egy Réz Pál-tanulmányban említett Szép Ernő-regény nem csak friss a szemnek, a Reviczky Gyula által "számkivetés bús leányaként" definiált perditát helyezi a középpontba. Az esszék és tanulmányok mellett (között) öt verset találhatunk: Gergely Ágnes, Lackfi János, Kovács András Ferenc, és Pollágh Péter lírája a hagyománytól a Hangig terjed, új köntösben fogják közre az indulás óta eltelt évek költészettörténetének egymásbafolyó állomásait. Márton László és Tandori Dezső esszéinek közös jegye, hogy mindkét szerző az égtáj (nyugat) metaforikája mentén jut el a folyóiratig - a köznév az oldalak alatt kurzívval írt tulajdonnévvé válik. A Holmi-szám megannyi tanulmány segítségével árnyalja a képet: Schiller Erzsébet első számról, és Fráter Zoltán utolsó Nyugat-számról szóló írása eltérő hangvételű szövegeket fog közre. Levelezés, líra, kritikatörténet, színjátszás - néhány kulcsszó, a spektrum ennél viszont sokkal tágabb. A folyóirat utolsó írásában Wilheim András emlékezik meg Szőllősy András-ról, a tavaly elhunyt zenetudósról, aki a Nyugat sikeres költőihez és íróihoz hasonlítható Kodály és Bartók kultuszát ápolta.
Miután az élő közvetítésnek, majd az ezt követő mosolyogtató csendnek vége szakadt, a beszélgetés újból elkezdődött. Réz Pál meggyőződött arról, hogy immár "szűk" körben vagyunk, és az előző felvonásból megörökölt politikai hangot csapta le ironikusan egy anekdotával, mire Gergely Ágnes elmesélte, hogyan nem büntette le Rákosi Tersánszky Józsi Jenőt a gatyamadzagkészítőről szóló, tar vezérünk hatvanadik szülinapjára írt kis szösszenet miatt. Utoljára még mindenki hozzászólt, ám ennek a felszabadult epizódnak hamar vége is szakadt. Sajna. Az est kulcsfogalmaként kezelt folytonosságra talán a tréfásabb hangú visszaemlékezésekből is kaptunk volna bizonyítékot. Abban egyöntetűen megegyeztek a beszélgetés résztvevői, hogy a Nyugat nem csupán "magától" vált vezető folyóirattá a szerkesztőgárda, a közreműködők, és az ügyesen "kiépített" marketing révén, hanem az egész kontextus is javára vált. A Nyugat a kor lapja volt, korok pedig nem ismétlődnek, így Nyugat sem lesz többé - ez a banális szillogizmus viszont nem jelenti azt, hogy a jubileumi év eseményei és kiadványai ne gazdagítanák (majd) a folyóirat újabb és újabb, egymásbajátszó és szerteágazó recepciótörténetek állomásait. Éppen ezért hatott váratlanul a beszélgetés végén elindított "játék", az unalomig ismételt "mi lett volna ha?". Hála az égnek, a bemutató itt véget ért, és üdvözölhették egymást az ismerősök, egyesek pedig a Holmiért rohantak hátra a PIM dísztermében.
A beszélgetés során híres folyóiratunkról esett a legtöbb szó, de a Holmi kontextusában, ami egyszerre maradt hű a Nyugathoz, és vált el tőle finoman. Az először egy Réz Pál-tanulmányban említett Szép Ernő-regény nem csak friss a szemnek, a Reviczky Gyula által "számkivetés bús leányaként" definiált perditát helyezi a középpontba. Az esszék és tanulmányok mellett (között) öt verset találhatunk: Gergely Ágnes, Lackfi János, Kovács András Ferenc, és Pollágh Péter lírája a hagyománytól a Hangig terjed, új köntösben fogják közre az indulás óta eltelt évek költészettörténetének egymásbafolyó állomásait. Márton László és Tandori Dezső esszéinek közös jegye, hogy mindkét szerző az égtáj (nyugat) metaforikája mentén jut el a folyóiratig - a köznév az oldalak alatt kurzívval írt tulajdonnévvé válik. A Holmi-szám megannyi tanulmány segítségével árnyalja a képet: Schiller Erzsébet első számról, és Fráter Zoltán utolsó Nyugat-számról szóló írása eltérő hangvételű szövegeket fog közre. Levelezés, líra, kritikatörténet, színjátszás - néhány kulcsszó, a spektrum ennél viszont sokkal tágabb. A folyóirat utolsó írásában Wilheim András emlékezik meg Szőllősy András-ról, a tavaly elhunyt zenetudósról, aki a Nyugat sikeres költőihez és íróihoz hasonlítható Kodály és Bartók kultuszát ápolta.
Miután az élő közvetítésnek, majd az ezt követő mosolyogtató csendnek vége szakadt, a beszélgetés újból elkezdődött. Réz Pál meggyőződött arról, hogy immár "szűk" körben vagyunk, és az előző felvonásból megörökölt politikai hangot csapta le ironikusan egy anekdotával, mire Gergely Ágnes elmesélte, hogyan nem büntette le Rákosi Tersánszky Józsi Jenőt a gatyamadzagkészítőről szóló, tar vezérünk hatvanadik szülinapjára írt kis szösszenet miatt. Utoljára még mindenki hozzászólt, ám ennek a felszabadult epizódnak hamar vége is szakadt. Sajna. Az est kulcsfogalmaként kezelt folytonosságra talán a tréfásabb hangú visszaemlékezésekből is kaptunk volna bizonyítékot. Abban egyöntetűen megegyeztek a beszélgetés résztvevői, hogy a Nyugat nem csupán "magától" vált vezető folyóirattá a szerkesztőgárda, a közreműködők, és az ügyesen "kiépített" marketing révén, hanem az egész kontextus is javára vált. A Nyugat a kor lapja volt, korok pedig nem ismétlődnek, így Nyugat sem lesz többé - ez a banális szillogizmus viszont nem jelenti azt, hogy a jubileumi év eseményei és kiadványai ne gazdagítanák (majd) a folyóirat újabb és újabb, egymásbajátszó és szerteágazó recepciótörténetek állomásait. Éppen ezért hatott váratlanul a beszélgetés végén elindított "játék", az unalomig ismételt "mi lett volna ha?". Hála az égnek, a bemutató itt véget ért, és üdvözölhették egymást az ismerősök, egyesek pedig a Holmiért rohantak hátra a PIM dísztermében.
