C
Schobert Norbert: Vallomás - Amit eddig nem mertem elmondani, Norbi Update Zrt., 2007., 288 oldal, 2990 Ft
„Az olvasók általában jó sztorikra, érdekes hírekre, és szép mesékre kíváncsiak” – fogalmazza meg Norbi, a zsírégető rendőr a saját könyvét jellemző elvet. És tényleg mindent megkapunk, Norbi minden eddig sztorinál izgalmasabbal állt elő. Csak egyet nem értünk, miért nincs valóságsójuk?
Az önéletrajzi jellegű írás valóban gazdag ármányban és szerelemben, már-már szappanopera-szerű fordulatokban: felnőttkorában édesanyja egy elszólásából kell rájönnie, hogy halottnak hitt édesapja él; édesanyja a lakhatási jog miatt hozzáment saját mostohaapjához – tehát Norbi nagyapjához, aki később elmeháborodottan megszökött az intézetből egy szikével, és rendőrökkel kellett elvitetni; felnőttként mindenből kisemmizte egy barátja, és az egyetlen, aki kiállt mellette, a lány, aki később a felesége lett.
De a képlet alapjaiban véve egyszerű, mindenki ismeri már: az elhízott, gátlásos fiú néhány mellékösvény után megtalálja élete hivatását, a fiatalember a sikerektől megszédülve, a csalódásoktól összetörve kiegyensúlyozott, céltudatos férfivá érett, kinek célja megvalósítani az álmát, és megmenteni a világot.
Schobert Norbi célja pedig kis hazánkban mindenkinek egyértelmű: gátat vetni az elhízásnak. Ez a sajátos világkép néha megmosolyogtató, mint például egy kutya kivégzése után érzett bűntudat párhuzamba állítása azzal, ha negyedszer szed valaki a süteményes tálból. Kivégzés bizony, a szerző bevállalja tévedéseit, hibáit, de mindezt olyan mély bűnbánattal, hogy szinte az olvasó érzi magát kellemetlenül.
Életcélja a mi egészségünk – jelenti ki, szembeszegül a fenyegető, piacukat féltő multinacionális cégekkel, leleplezi, mikkel mérgeznek minket a nagyobb haszon reményében, lerántja a leplet a média és az üzleti világ álnokságairól vállalva a veszélyt: „A lisztes cuccok forgalmazói alaposan rám szálltak. Azóta beriasztóztuk a házat, leszerződtünk egy biztonsági szolgálattal, és a fellépéseken mindig van körülöttünk testőr.”
Az írás persze nem mentes némi (ön)heroizálástól, de elhivatottság-tudat nélkül nem is lehet sokra vinni. A szentimentalitás egyébként sem áll távol a bulvárosra vett kitárulkozástól, ezért becsúsznak gyengéd megemlékezések, vagy a családi élet, a boldog házasság meghittségének kicsit egyoldalú megfestése. Norbi néha hosszabban elmélkedik vallásról, halálról, aktuális kérdésekről, mint a tandíj és a vizitdíj.
Jellemző a kompozíció teljes hiánya, ami alól az a szüzsé ad felmentést, miszerint ez egy napló – bár egyértelmű a megnyilvánulás közönségközpontúsága. Rengeteg az ismétlés, főleg az őt ért támadásokról, irigyeiről, hamis cikkekről, amik a sztársággal együtt járnak, és ezt a felháborodást emberileg meg is lehet érteni. Viszont a stilisztikai hibák akkor is zavaróak, ha tudjuk, ez a könyv nem irodalom (de becsülendő, hogy nem is állítja ezt magáról).
Azt adja, amit ígér, így olyanoknak lesz jó kikapcsolódás, akiket érdekelnek, hősük családi képei, szokásai, életének és gondolatvilágának mozzanatai, és ha ezek után is éhesek maradnának a kötet végén 113 új recept várja őket. Itt sem kell megriadni, a sült kelbimbó és a zöldségtorta mellett azért helyet kap egy kis sörös malac, somlói galuska és lúdláb is.
Schobert Norbi célja pedig kis hazánkban mindenkinek egyértelmű: gátat vetni az elhízásnak. Ez a sajátos világkép néha megmosolyogtató, mint például egy kutya kivégzése után érzett bűntudat párhuzamba állítása azzal, ha negyedszer szed valaki a süteményes tálból. Kivégzés bizony, a szerző bevállalja tévedéseit, hibáit, de mindezt olyan mély bűnbánattal, hogy szinte az olvasó érzi magát kellemetlenül.
Életcélja a mi egészségünk – jelenti ki, szembeszegül a fenyegető, piacukat féltő multinacionális cégekkel, leleplezi, mikkel mérgeznek minket a nagyobb haszon reményében, lerántja a leplet a média és az üzleti világ álnokságairól vállalva a veszélyt: „A lisztes cuccok forgalmazói alaposan rám szálltak. Azóta beriasztóztuk a házat, leszerződtünk egy biztonsági szolgálattal, és a fellépéseken mindig van körülöttünk testőr.”
Az írás persze nem mentes némi (ön)heroizálástól, de elhivatottság-tudat nélkül nem is lehet sokra vinni. A szentimentalitás egyébként sem áll távol a bulvárosra vett kitárulkozástól, ezért becsúsznak gyengéd megemlékezések, vagy a családi élet, a boldog házasság meghittségének kicsit egyoldalú megfestése. Norbi néha hosszabban elmélkedik vallásról, halálról, aktuális kérdésekről, mint a tandíj és a vizitdíj.
Jellemző a kompozíció teljes hiánya, ami alól az a szüzsé ad felmentést, miszerint ez egy napló – bár egyértelmű a megnyilvánulás közönségközpontúsága. Rengeteg az ismétlés, főleg az őt ért támadásokról, irigyeiről, hamis cikkekről, amik a sztársággal együtt járnak, és ezt a felháborodást emberileg meg is lehet érteni. Viszont a stilisztikai hibák akkor is zavaróak, ha tudjuk, ez a könyv nem irodalom (de becsülendő, hogy nem is állítja ezt magáról).
Azt adja, amit ígér, így olyanoknak lesz jó kikapcsolódás, akiket érdekelnek, hősük családi képei, szokásai, életének és gondolatvilágának mozzanatai, és ha ezek után is éhesek maradnának a kötet végén 113 új recept várja őket. Itt sem kell megriadni, a sült kelbimbó és a zöldségtorta mellett azért helyet kap egy kis sörös malac, somlói galuska és lúdláb is.
