Hosszú: Nick Hornby újragondolta az elavult Pop, csajok satöbbit

Valuska László | 2015. március 15. |

Soha nem csináltam senkinek válogatáskazettát, én mindig könyveket adtam, bár abból mindig csak egyet, hátha visszakapom. Nick Hornbytól azt tanulta meg az olvasó, hogy ha már nehéz kimondani érzéseinket, akkor készítsünk válogatáskazettákat. Hornby rajongott könyve, a Pop, csajok satöbbi évekkel ezelőtt olyan aktuális volt, hogy segített értelmezni lúzer életünket, ma már elavulttá vált (kinek van kazettás magnója? már nem bakelitet, hanem vinylt gyűjtenek), de legalább a szerző eljátszik a gondolattal, milyen lenne most a sikerregénye. A houellebecqiánus Kötter Tamással a héten podcastoltunk, aki beszélt férfi és női szerepekről is, elvárásokról és olvasási módokról is. Két irodalomtörténetnek látszó, ám mégis az aktuális értelmezésünket kiterjesztő cikket is ajánlunk: mindkettő főszereplője híres írónő, akinek szexuális élete szerepet játszhat művei értelmezésében. Tormay Cécile esetében alapvetően a kortárs politikai értelmezéseket írja újra, Szapphónál pedig előtérbe kerülhet az irodalom. Ez a Hosszú a héten.

Terry Pratchett egy hobbit volt

Ezt egyetlen lánya, Rhianna állítja róla, akivel a Telegraph-ban készült egy nagy cikk, és ami új nézőpontból mutatja be az ismert és szeretett írót, aki csütörtökön, 66 éves korában hunyt el hosszas betegeskedés után. Az írót az egész világ, így szerzőtársa, Neil Gaiman is gyászolja, viszont lánya nagyon személyes és izgalmas dolgokat mesél apjáról, például azt, hogy tök természetes volt, ahogy ő is megismerkedett az idegen lényekkel és robotokkal. Terry Pratchett 2012-ben jelentette be, hogy a lánya felel a Korongvilágért. Egy különleges apa-lány kapcsolat.

She recalls when she was very young being woken by him in the middle of the night, wrapped in a blanket, and taken outside to see the glow-worms in the hedge. “He felt it was more important that I experienced the wonders of the world than got a good night’s sleep,” she says. TELJES cikk itt.

20 év alatt lett elavult a Pop, csajok satöbbi

Kedves fiatal olvasóink, akik már főleg torrenteztek, iTuneson és Youtube-on hallgatjátok a zenét, képeljétek el, hogy a Pop, csajok satöbbi (High Fidelity) Nick Hornby egyik legnészerűbb regénye, amit sokan persze a John Cusack főszereplésével készült film miatt ismerik, de az most mindegy is. Egy lemezgyűjtő zenebuziról szól: ez még a válogatáskazetták korszaka, amikor az udvarlás úgy nézett ki, hogy adott a férfi a nőnek egy kazettát, ami elmondta helyette, mit is érez. A Pop, csajok satöbbi tehát a zene és a csajok viszonyait tárja fel, és így a felnőtté válásról is szól. A regény megjelenése óta eltelt 20 év, ezzel párhuzamosan viszont a zenehallgatási szokások annyira megváltoztak, hogy bizonyos szempontból a Pop, csajok satöbbi már történelmi regény, amit lábjegyzetekkel kell elmagyarázni az olvasóknak: nincs már válogatáskazetta, hanem letöltés van minden mennyiségben, albumok sincsenek már, csak dalok, illetve telefonok, amiket bárki bármivel megtölthet. Nick Hornby a Billboardnak írt arról, milyen lehetne a Pop, csajok satöbbi most.

I have, from time to time, considered writing a sequel to the book. Rob and his long-suffering girlfriend Laura seemed emblematic of a certain kind of contemporary relationship -- Rob confused and drifting, Laura focused and several years further on into adulthood. Maybe it would be interesting to see how they were getting on as they approached middle age. Did they have kids? Were they still together? What was Rob up to now? The answers to the first two questions were up to me (I reckon yes and no), but I could never come up with an answer to the third, or at least, not one that interested me enough to spend a couple of years of my life exploring. The owner of the independent store where I used to hang out is now a real estate agent; his former partner part-owns the lingerie shop that now occupies the same site. And when I asked Facebook friends from all over the world where their record-store guys had disappeared to, it was hard to see a pattern in the information they provided: postman, vintner, pornography writer, psychotherapist, drummer, bookstore assistant, waiter, tropical fish breeder ... All one can say for sure is that selling scratched copies ofReplacements albums didn't help anyone lay down a conventional career path.

ITT olvasd el Hornby cikkét

A jobboldal magánéletével együtt is el tudja fogadni egyik kedvenc íróját?

Tormay Cécile-től szerintem nagyon kevesen olvastak bármit, mégis az egyik legmegosztóbb irodalomtörténeti alak. Korában nemzetközileg ismert volt, ő indította be itthon a konzervatív nők mozgalmát, a Horthy-korszak sztárja volt. Miközben a konzervatív, jobbos kultúrpolitika kiemelt alakjává vált közéleti szerepvállalásával és írásaival. Milyen konfliktusok húzódnak a közéleti és a magánéleti szerepek között? Miért kellene a politikusoknak újraolvasniuk a Tormay-életművet?

“Tormay soha nem tapasztalta meg a nőtársai számára kívánatos mintaként hirdetett házasságot és az anyaságot. Nőkkel való együttélése nyomán pedig az 1920-as évek legnagyobb szerelmi botrányperének homoszexuális szeretőjeként is megjelent a korabeli közbeszédben. A Zichy Rafael – Pallavacini Eduardina – Tormay Cécile háromszög a korabeli Budapest társasági életének egyik legizgalmasabb témájának bizonyult, miután Zichy Rafael válást kezdeményezett felesége, Pallavicini Eduardina ellen az asszony és Tormay között állítólagosan fennálló „természetellenes” kapcsolat miatt. A válás és az azt követő rágalmazási per, amelyet a két asszony indított Zichy és a válóper koronatanúi, a szolgák ellen, évekig szóbeszéd alapjául szolgált a főváros pletykára éhes lakosságának. És mégis, mindezek ellenére Tormay (és Pallavicini) csillaga megállíthatatlanul emelkedett, és Tormay az 1937-ben bekövetkezett haláláig a magyar keresztény-konzervatív politikai és kulturális elit vezető tagja maradt. Tormay állítólagos homoszexualitása nem csak a két világháború közötti években, hanem a rendszerváltás után sem jelentett problémát a konzervatív és a szélsőjobboldali politikusoknak és véleményformálóknak, hogy őt a huszadik századi Magyarország hazafias nőideáljának kiáltsák ki. A paradoxon, amivel a cikk is küzd, a kormányzati rendszerek köz- és magánéleti szexualitáshoz való hozzáállásából származik.” TELJES cikk itt.

Hogyan bulizik Houellebecq?

Kötter Tamással a héten hosszan beszélgettünk. Az ügyvédi karrierből kikacsingató Houellebecq- és Ellis-rajongó szerző beszélt a férfiak és nők társadalomban betöltött szerepéről, illetve elmesélte, hogyan vitte el bulizni a Könyvfesztivál alatt személyes idolját, a francia Michel Houellebecqet. Az egyórás beszélgetést mindenképp hallgassátok meg, és ha már így alakult, akkor a Bárkában olvassátok el a harmadik regényének egy részletét, ami persze egy Houllebecq-idézettel kezdődik.

Így kezdődik a részlet:

“–… és vedd tudomásul, hogy csalódtam benned, méghozzá nagyon-nagyon csalódtam benned – mondta kivörösödött fejjel a főnököm, aztán ezt még elismételte néhányszor, mielőtt folytatta volna: – Most mondd meg, egyáltalán honnan a francból vetted azt a képtelen ötletet, hogy felszedsz egy diáklányt, és beköltözteted az egyik megbízónk lakásába?” TELJES cikk itt.

Szapphó újraértelmezése

Tegye fel a kezét, aki középiskolában mindig elnevette magát, mint Joey a paleontológiai kongresszuson, amikor meghallotta, Leszbosz szigetének nevét? Na, ugye! Szapphóval foglalkozik a New Yorker egy szép cikkben, ami azt a kérdést feszegeti, hogy mennyire volt leszbikus az irodalomtörténetből jól ismert költőnő. Oké, ezt a korszakot kinőttem, de nem felejtem el, hogy a magyartanárnő szinte pironkodva beszélt Szapphóról, akinek sokkal fontosabb volt családi és szexuális életéről beszélni, mint költészetéről. A mostani sztereotípiákkal, előítéletekkel és tudással lehetetlen megítélni ezt az ókori esetet, de ez a cikk segít ebben, bár azt elismeri, hogy olyan kevés szöveg maradt fenn, hogy nehéz a mélyére ásni.

“The last is a particularly loaded issue, given that, for many readers and scholars, Sappho has been a feminist heroine or a gay role model, or both. “As far as I knew, there was only me and a woman called Sappho,” the critic Judith Butler once remarked.” TELJES cikk itt.