Valamiért ez lett a világ legfontosabb irodalmi díja, nemzeti büszkeségek tárgya, pedig csak írók virtuális versenyéről beszélhetünk. Mert mi a verseny lényege? Lefordítanak néhány könyvet angolra, azok közül néhányat elolvasnak, ennyi. Persze egy csomó nem kerül a látótérbe (ld. olvasási horizont), csak hatalmas a hájp körülötte (ld. Murakami). Viszont ott vannak az ún. Nagy Írók (pl. Roth, Oates), akiknek meg úgy adna az ember. De ők mitől jobbak, mint az általam soha nem olvasott dél-afrikai, dél-koreai írók, költők? Mivel nincs igazi szempontrendszer, ezért annyit tudunk mondani, hogy ma mondják meg, ki felel meg a legjobban az aktuális politikai trendeknek.
A Nobel-díj addig jelent valamit, amíg meg nem kapja valaki, mert tetszik a hájpolás körülötte, meg lehet irigyelni az írókámat az 1,4 millió dollárért, amit az arany medállal kap. Utána jön a havi apanázs, plusz a több ezer dolláros fellépti díjak, ahogy az Kertésznél is volt. Az irodalmi Nobel egy mérhetetlen verseny, mindenki a saját kedvenc íróját nyomná be, így nálam (dobpergés) nyerne EP, Vonnegut is. A világ jelentős részére általában olyan nevet dobnak be ilyenkor, akit addig a kutya sem ismert (korábbi összeállításunk az idei esélyesekről), például Kertész Imrét, akit a német kiadója javasolt.
És akkor lehet rácsodálkozni, hogy nemcsak Nyugat-Európában tudnak írni és olvasni., hanem olyan, a GoogleMapsen is nehezen található országokban, akiket tuti nem fordítanak le semmilyen közvetítő nyelvre. Nobelnek több baja is van, eleve szüksége van egy hordozó nyelvre, az angolra, így jó fordítóra és jól fordítható nyelvre is, meg olyan kiadóra, aki rendesen tudja vinni az íróját mindenhova.
Az idei díjkiosztót megelőzte a Nobel-bizottság főtitkárának megjegyzése, hogy amerikai író nem kaphat díjat. Horace Engdahl szerint az amerikai írók szűk látókörűek és nemtörődömek, nem tartoznak a világirodalom élvonalába. Ezen annyira megsértődött mindenki, hogy azóta másról sem írnak, mint az amerikai irodalom erejéről, bizonyítgatják, hogy ott van a helye mindenhol, vagyis akarva-akaratlanul, de Engdahl kiemelte az amerikai irodalmat mind közül.
Ezután ott van a politikai korrektség, mint irodalmi szempont, ugye mostanában adták kele-európainak, zsidónak, nőnek, afrikainak, öregnek, töröknek, és ilyen szempontok alapján tudja a franc, mi az aktuális trend.
Akikről idén nagyon sokat beszéltek: Phillip Roth, Murakami Haruki, Joyce Carol Oates, Amos Oz, de 150:1-hez adják Bob Dylant is. A most éjszakai állás szerint Amos Oz, izraeli író a legesélyesebb. Jegyezzük meg, hogy a Nobel-díj nem minden, sokan nem kapták meg, például Tolsztoj, Proust, Borges, Joyce és Nabokov sem. Ahogy a drámaíró Edward Albee megjegyezte, minden csak politika, és néhányan ilyenkor nem tudják, mit csinálnak.
A kevésbé ismertek közül a francia Jean-Marie Gustave Le Clazióra tippelnek sokan, a Romániában született, de német Herta Muellerre is, illetve a dél-koreai költőre, Ko Unra is.
(A több hetes izgalom után körülbelül 1 órakor jelentik be, ki kapja idén a legfontosabbnak tartott irodalmi díjat. A bejelentés után interjú készül Horace Engdahllal. A linkre kattintva élőben izgulhat.)
