Németh Gábor: Boys don't cry - Foci Vb a Literán

Most majd mindenki megírja,

milyen durvák voltak a hollandok, naná, majd nem, kábé négyet kellett volna kiállítani, pluszba rá a meccs emberének, De Jongnak hat hónap fölfüggesztett, és akkor asszem, tegyem hozzá, hálisten, vége is lett volna a meccsnek,

vévévé, viszonylag vicces vébédöntő,

a maradék nyolc spanyolnak, a meccs embereinek, három-nullal igazolva;

azt kapod, édes szakma, a meccs embere, amit megérdemelsz, mert kábé húsz éve relativizálod a nyilvánvaló szabálytalanságokat, vedd példának a kicsiny fűszálat, a meg nem adott holland tizenegyest,

minden vállal lökés kézzel lökéssel végződik, kivéve azokat a vállal lökéseket, amik azzal is kezdődnek;

a szögletek helyett eleve, preventíve tizenegyest kellene adni, mi több, rögtön középre mutatni, nem bíbelődni a konkrét végrehajtással;

szóval, a meccs emberei, a hollandok, persze nem tettek mást, mint levonták, nyilván végtelenül ostobán, a megfelelő következtetést,

(ülnek a tévében ún. szakkommentátorok, és folyton elmagyarázzák, hogy mindez benne van a játékban, a mezrángatás, a szándékos kezezés, a könyöklés, a fetrengés, mi több, a konfufájting, mert ez háború, ami, haha, a béke folytatása más eszközökkel),

mert - sajna - nem számoltak

a meccs emberével, az angol rendőrrel, aki, mint tudjuk hiteles forrástól, az anyjuktól, a gyerekeit sem tudja kordában tartani, ezért aztán

a meccs embere, robben, írjuk ezegyszer kisbetűvel, tényleg, mint egy nyolcéves, sértett kakaduként szaladgál, és, igenis: direkt!, beletapos a Meccs Emberébe, amúgy folyamatosan hisztizik, elrúgja sípszó után a labdát, ez lehetett volna kábé a negyedik sárgája,

de csak az ökör következetes, nem az angol rendőr,

robben mégis percenként a Mindenhatóhoz folyamodik igazságért, aki aztán végképp nem volt a meccs embere, hanem elfordult, mint aki nem akarja, hogy nevetni lássák;

tényleg egy (eine) katasztrófa;

ahogy a meccs embere, TGM írta volt a Narancsban, a hivatásos sport “világa” “a kábítószerbiznisz, a prostitúció, a csempészet, a kalózkodás és a fegyverkereskedelem mellett az egyik leggyalázatosabb gazdasági brancs, hogy súlyosan civilizációellenes, erkölcsromboló és butító vonásairól ne is beszéljünk”;

maradjanak velünk,

a meccs embere, Howard Webb, a legjobb apa stb, végül is közelről-nem-hibázott, amikor a konszenzuális igazságnak megfelelően rúgatott egy gólt a hollandoknak, pedig, ha, amint azt a mindenki által magasról leszart szabálykönyv félreérthetetlenül előírja, pár perccel korábban kiállítja törlesztésért

a meccs emberét, Iniestát, akkor nem lett volna kire nem jutnia meccsembernek, maradt volna a jó öreg null-null, és jöhetett volna, szikkadt műtortára hangyairtó, a rettenetes tizenegyespárbaj,

pedig a meccs embere, az egykori (nem a brazil!) Corinthians méltatlanul elfeledett csapatkapitánya úgy száz évvel ezelőtt már megmondta, hogy a penalty a végromlás kezdete,

(mi több, sporttársaival szándékosan kihagyatta a tizenegyest, és, ha a bíró kiállított valakit az ellenféltől, azonnal leküldött egy embert, hogy ne játsszanak emberelőnyben),

hiszen a tizenegyes szükségességének tehát lehetségességének puszta eszméje azzal a becsületsértő előfeltételezéssel jár, mely szerint volna olyan sportsman, aki, kimondani is borzalom, szándékosan szabálytalankodna;

képzeljük el, intermezzo, Mr. Captaint, vuvuzelával a szájában!

szóval, a Meccs Embere,

innentől legyek komoly,

természetesen Iker Casillas, és nem azért, mert nélküle - 6x 1-0! - nincs spanyol világbajnokság, mi több, egyszerűen nem létezne a “varázslatosnak” stb elnevezett, amúgy effektíve a gólképtelenséggel határos “hispán támadófutball” mítosza,

hanem, mert Iniesta (Webb) gólja után, éppen, mintha láthatatlan revolver lett volna a kapufájára akasztva, a vigasztalhatatlan (sic!) örömtől elsírja magát, és egészen addig, amíg aztán a tribünön a kezébe nem kapja,

“hulló könnye záporán át
alig látja Jézuskáját”.

Ja, a meccs embere egyébként Özil lett volna, ha Müller játszhatott volna az elődöntőben.