B
Rapai Ágnes: Mindenhol jó, Novella Könyvkiadó, 2007, 119 oldal
Az egyszeri versolvasót akkor lehet igazán megizzasztani, amikor nem találja a megoldást. Széles körben elterjedt tévhit, hogy a költőnek kódolnia, az olvasónak pedig dekódolnia kell valamilyen tartalmat, mert attól szöveg a szöveg, meg az irodalomtanároknak is meg kell élniük valamiből.
Ebből sajnos következhet a fordítottja, hogy lesznek/vannak tollforgatók, akik összelapátolják a költői szövegekre jellemző stílusjegyeket, és úgy hiszik, ha nagy halomra hordják a tökéletes sületlenségeket, akkor kész is a műalkotás, hümmögjenek csak a hümmögni hivatottak, hogy akkor mi is van ezzel a szöveggel.
Nos, Rapai Ágnes nem tartozik közéjük. De (ez esetben nagy örömömre) az előző kategóriába sem. Rapainál ugyanis nincs szemfényvesztés és nincs rejtvény sem.
A Mindenhol jó versei megkapóan hétköznapiak, az általuk megteremtett hangulat pedig egészen őszinte és bensőséges, de nem annyira, hogy ne legyen átérezhető. Nincs mindent átfogó tétje a verseknek, szövegei pillanatnyi valóságban élnek, melyben olyan természetességgel fér meg a húsleves, meg a karácsonyi mákos bejgli a hagyományosabb „költői elemek” mellet, mintha eleve oda teremtették volna. Ráadásul a húsleves tényleg húsleves, a bejgli meg bejgli, nem valami körmönfont allegória. Mert költőnek, pláne költőnőnek lenni magasztos dolog, persze, de azért a családot is meg kell etetni.
BIO
Rapai Ágnes 1952-ben született, Szekszárdon. 1985 óta öt kötete jelent meg, először a Magvetőnél, legutóbb a Novella kiadónál Mindenhol jó címmel. Könyvei jelentek meg Svájcban, német nyelvre az ott élő magyar költő Sándor András fordította. A svájci orte irodalmi folyóirat többször megjelentette, valamint külünszámban is foglalkozott a költőnő verseivel. Sándor András szavaival élve Rapai az újszenzibilitás magyar képviselője, költészete emóciókból, asszonyi érzelmekből építkezik, nem filozofikus tartalmakból, s így az ún. új amerikai líra, a nem-költői költészet képviselője.
E kettőség (ön)iróniája is meglepő könnyedséggel jelenik meg Rapai szövegeiben, jól cserélgetve a költő, a háziasszony, a nő és (Láng Olivér álnéven írt versei által) a férfi (!) szerepeket.
A legfontosabb eleme e szövegeknek azt hiszem mégiscsak az egyenesség. A Mindenhol jó versei nem akarnak többet mondani annál, ami le van írva, és egészen egyszerű mindennapi igazságokat fogalmaznak meg, hol komolyabb, hol ráérősen filozofálgató, játékos stílusban.
Rapai versei könnyed, otthonos közeget alkotnak, pontosabban olyan közeget, melyben a versbéli én mindig igyekszik otthonosan érezni magát. Alkalmazkodó képességénél és könnyedségénél fogva Rapait olvasni is mindenhol jó. Akár negyvenkét fokban is.
