C+
Douglas Coupland: A rágógumitolvaj, Európa Könyvkiadó, 2008, 284 oldal, 2600 Ft.
Végre naprakésznek érezheti magát a magyar olvasó, hiszen A rágógumitolvaj tavaly jelent meg a tengerentúlon, így bár sokat kellett várni a kanadai író irodalmi szenzációnak számító első regényének (X generáció) magyar fordítására, de azóta megy minden, mint a karikacsapás. Coupland egyébként amellett, hogy az amerikai posztmodern próza sztárírója képzőművész is, hiába több lábon kell állni ezekben a nehéz időkben, s mint ilyen, saját műveihez előszeretettel készít szpotokat, installációkat, ilyesmi. Mindezt csak azért említettem meg, mert nagyon úgy tűnik, hogy az Európa Könyvkiadó amellett, hogy jó érzékkel felfedezte magának a szerzőt, és sorban jelenteti meg műveit, amiért csak hálásak lehetünk, szóval, emellett valami perverz vágy hajtja őket, hogy bénábbnál bénább borítóba burkolják ezeket a könyveket, hogy még véletlenül se kapjon kedvet a boltban a vásárló a modern irodalomhoz. Reméljük, hogy szegény Couplandet soha nem éri az a balszerencse, hogy szembetalálkozik magyar kiadású könyveivel; szerintem, kínjában megtépázná a télapóéra hajazó szakállát. Ha már itt tartok, rendezzünk le mindent az elején; úgy tűnik, hogy már az Európa se nagyon foglalkozik a szerkesztéssel, meg a korrektúrázással, ez a rossz szokás sajnos lassan mindenkit elér. Szerintem, azért megérné, hogy valakit rendesen odaültessenek egy szöveg mellé, hogy kigyomlálja a szemetet, biztos itt is volt valaki, de elég felületesen nézte át a dolgokat, legalábbis a végeredményből ítélve.
Nos, hogy a lényegre térjek, A rágógumitolvaj csak részben igazolja szerzőjének hírnevét, sőt, csak egy igen kis részben. Coupland persze nem viccel, egy olyan heterogén szövegvilágot hoz létre, hogy komolyan résen kell lenni, hogy ne tévedjünk el teljesen az önreferencialitás, paratextuális utalások, metalepszisek szövevényében; egy narrációkutató örömében nyüszíteni kezd, ha rájön, hogy ez a szöveg egy amolyan állatorvosi ló, minden van benne, amiről Genette csak egy nyúlfarknyi említést tesz. Ízig-vérig posztmodern regénnyel van dolgunk, de rögtön gyorsan hozzá is teszem, hogy az író amellett, hogy rendkívül nagy élvezettel folytatja üzelmeit szöveggel, egy dologra azért kínosan ügyel, méghozzá arra, hogy a történet közérthetően, egyenes vonalon haladjon előre. A derék kanadai pontosan érzi, hogy hol a határ, törekvése egyértelmű, el akarja adni a könyveit, ami nagyon is helyén való dolog, bár az én magánvéleményem az, hogy ha már lúd legyen kövér, nem kellenek ezek a figyelmes gesztusok, aki itt posztmodernülni akar, az mutassa, mit tud; én szeretem, ha jól összezavarnak.
A regény bár rázós, néha kiismerhetetlen utakon vezeti az olvasót, de a kezét soha nem engedi el, ezért a kis megalkuvásért alapvetően nem lenne panaszom, hogy mégis inkább csalódás a könyv, annak más okai vannak, de erre csak akkor tudok kitérni, ha előbb néhány szót ejtek a történetről. Roger a 40-es éveit tapossa, túl van egy váláson, amelyet kisfia váratlan halála előzött meg, és váltott ki; egy papírírószer nagyáruházban dolgozik, keményen iszik, s úgy tűnik nagyon nincs már lejjebb számára. Amikor nem a polcoknál pakolja a tollakat, és borítékokat, akkor a pihenőbe vonulva titokban vodkát iszik, és naplót ír. Ezt a naplót olvassa aztán el Bethany, a fiatal munkatárs, aki felháborodik azon, hogy Roger a naplójában egy részt az ő nevében ír, ezért beleír a füzetbe. Ezután levelezni kezdenek a naplóban, a férfi ösztönzést kap hívatlan olvasójától, s belekezd régóta tervezett regényébe a Kesztyűk tavába. Ez a beágyazott szöveg lesz a regény második fontos szála, ám a helyzet (az olvasó szempontjából) tovább bonyolódik, hiszen újabb réteggel bővül a kör, mert DeeDee, a lány anyja, s nem mellesleg Roger volt osztálytársa, levelet ír a férfinak, amelyet természetesen válasz, és újabb levelek követnek. Műfaji szempontból tehát a naplóregény, és a levélregény keveréke jön létre, és ne feledkezzünk meg a beágyazásról sem, Roger regényéről, ami abból a szempontból érdekes, hogy a szereplők reális világából átemelődnek bele motívumok, szereplők, így a Kesztyűk tava értelmezi, átírja, s néha előre is vetíti a másik szint történéseit. Coupland természetesen nem elégszik meg ennyivel, még néhány apróbb kitérőt is beilleszt a regénybe, ráadásul jó adag intertextuális utalás is megbújik itt-ott, mindezekkel együtt is elmondható, hogy az elsődleges szint (a szereplők szempontjából nézve reális szint) története igen egyszerű. Roger lassan csúszik lefelé, elveszíti a munkáját, a volt felesége újra férjhez megy, ő pedig egyre többet iszik; Bethany pedig megpróbál rájönni, hogy ki is ő valójában, először összejön egy munkatársával, akivel Európába megy, majd a szakítás után visszatér a papírírószer áruházba. Megváltozik, elhagyja régi, goth külsejét, odafigyel magára, mégis eléri a mélypontot, előbb, mint a férfi, aki elsősorban a lány, és annak anyja segítségével kezd magára találni. Nagyjából ennyivel össze lehet foglalni a történetet, amelynek summázata csupán annyi, hogy bár az ember soha nem tudja meg, hogy ki is ő valójában, s mi az értelme a létezésének, de azért mindent egybevetve az élet szép. Ezt egyébként maga Roger szinte szó szerint írja meg a lánynak, miután az öngyilkosságot kísérel meg, mindezzel csak annyi a probléma, túl azon, hogy ez egy nagyon olcsó közhely, egyáltalán nem következik a regény egészéből. A férfi bölcselkedő, atyai jótanácsa teljességgel hiteltelenül hangzik, semmi nem utal arra, hogy ilyen radikális fordulat áll be az életében, a gondolkodásában. Ráadásul, Coupland nem bírja megállni, hogy ne kísérelje meg azt, hogy az utolsó néhány oldalon megpróbálja nagyon megdöbbenteni az olvasót, ami azért eleve halott ötlet, mert a meglepőnek szánt csavart elég alaposan előkészíti; így némileg várható is, és csak annyira meglepő, hogy egy fáradt legyintést talán kicsikar az olvasóból.
A rágógumitolvaj tipikus példája annak, hogy miként lehet elrontani egy alapjában véve bíztatóan induló regényt, azt ugyanis el kell ismerni, hogy úgy 200-220 oldalig roppant szórakoztató a történet, de az átgondolatlan, és elkapkodott befejezés magával rántja az egészet, így szelídül egy megrázónak induló könyv átlagossá.
