A New York Times rangos könyvkritikai melléklete hosszú, összefoglaló cikket közöl Nádas Péterről, Az író, aki a történelmet mindig a jelenben látja címmel (A Writer Who Always Sees History in the Present Tense). Az éppen néhány hétig Németországban tartózkodó íróval Berlinben beszélgetett a New York Times újságírója, Michael Kimmelmann.
A cikk elején Nádas méltatásában elhangzik, hogy nincs még egy olyan európai író, aki sokatmondóbban tudna hozzászólni a személyes és kollektív emlékezet kötelező morális kérdésihez. Ennek egyik első példája Nádas 1986-ban megjelent regénye, Az emlékiratok könyve, amelyet a nemzetközi kritika prousti és Thomas Mann-i magasságokba emelt, és 11 évvel későbbi, 1997-es angol fordítása után Susan Sontag kijelentette, hogy a könyv "a legnagyobb kortárs regény, a huszadik század egyik legnagyobb regénye".
A Berlinben átutazóban lévő Nádas New Yorkba készül novellás és esszékötetének, a Fire and Knowledge-nak (Tűz és Tudás) bemutatójára (sőt, ma már ott beszélget - a szerk. ). Az utazással kapcsolatban felemlegette, hogy a 60-as években külföldi útja előtt természetesen megpróbálta megzsarolni a titkosszolgálat, sikertelenül. Utazhatott volna, ha beszél szerelmi kapcsolatairól, és felajánlották neki, hogy könyveit leveszik a tiltólistáról is. Nádas inkább nem utazott, visszautasította az ajánlatot, és úgy tett, mint akinek fogalma sincs arról, hogy tiltólistán lenne. Ám 2007-ben sem volt egyszerűbb a dolga, hiszen az ujjlenyomat-vételen kívül három havi teljes jövedelemigazolást is le kellett adnia a követségen. "Ha a kiadóm nem intézte volna el, nem mennék" - mondta. "Igaz, hogy meg kell védenünk magunkat a terrorizmustól, de én a kommunisták alatt is megpróbáltam úgy élni az életemet, hogy kikerüljek az állami erőszak alól. Azért nem láttam semmit a világból harminc éves koromig, mert nem fogadtam el a rendszer külföldi kiutazáshoz felállított feltételeit. Inkább az elzártságot választottam, mint azt hogy az állam megszabja, hogy mit tehetek, és mit nem."
Nádas szerint '56 kudarca erőtlenné tette a magyarokat, akik úgy érezték, a nyugat cserbenhagyta őket. Ennek folyamánya, hogy a magyarok hozzáállása ugyanakkor elősegítette azoknak a külföldi véleményeknek a kialakulását, miszerint a rendszerváltás utáni időszakban a térség összes volt szocialista országában ijesztő méreteket ölt a nacionalizmus.
"Nemrég vitába keveredtem egy hadtörténésszel, aki úgy véli, hogy Magyarország volt az áldozat és Németország pedig az elkövető a háborúban. Szép kis mese ez, amivel magunkat etetjük. Az igazság az, hogy Németország egyedülálló a világon abban, hogy emelt fővel szembenézett a múltjával, és nemcsak a háborús dolgaival. Ez az a konfrontáció, amelyet a magyarok, a franciák, a hollandok és az amerikaiak, csakúgy, mint a többi ország nem még tett meg. "
A személyes felelősségvállalás, amely akár konfrontálódást is jelenthet a saját, általunk kialakított erkölcsi normákkal, visszatérő témája írásainak. Amikor arról kérdezték, hogy mit szól a fiatal magyar írók egyre nagyobb előretöréséhez, Nádas rövid gondolkodás után így nyilatkozott: "Ez az izoláció megszűnésének eredménye, amely lehetővé teszi, hogy ne legyünk politikailag semmilyen formában elkötelezettek, de meg kell jegyezni, hogy a fiatal írókat úgy tűnik egyáltalán nem érdekli az erkölcs. (...) Az élet legparányibb dolgaival is foglalkoznak írásaikban, például, hogy hogyan emelünk fel egy poharat, vagy mit is látunk egy utazás alkalmával, de nem érintik meg őket a nagy gondolatok."
(A fotó Déri Miklós munkája és a Jelenkor oldaláról loptuk)
