D
James Grady, A keselyű hat napja, Ulpius, 2008, 332 oldal, 2999 Ft.
Utálom, ha egy kiadó a könyvet a filmmel akarja eladni, borsódzik tőle a hátam. A leggyűlöletesebbek a „filmkönyvek” és azok a regények, amiket forgatókönyvek alapján írnak, na ezeket kézbe sem szeretném venni, nemhogy elolvasni őket. De már akkor gyanakszom, én, a kiművelt olvasó, a sznobocska, a kékharisnya, a paranoid betűfüggő, ha a borítón túl sok utalás esik a könyv filmadaptációjáról. Amikor olvasok, igyekszem függetleníteni magam a filmváltozattól, ha jó volt, akkor azért, ha meg nem, akkor érthető okokból, ezért kimondottan idegesít, ha emlékeztetnek rá. Szóval kicsit ideges vagyok, amikor ekkora és ilyen pocsék minőségű Robert Redford-portrét tolnak az arcomba, mint A keselyű hat napja fedlapján.
Szóval az adaptáció, az adaptáció, az isten szerelmére. Itt ugye Sidney Pollack klasszikusáról van szó, ami valóban remekmű, de semmi köze ne legyen ahhoz az élményhez, amit Malcolm kalandjai nyújtanak majd a számomra. Tehát idegenkedem, már az első pillanattól kezdve csak a fejem kapkodom, először amiatt, mert mindig a színész mosolya jut eszembe, pedig Grady hőse más figura, nem csak a nevében különbözik: a film egész atmoszférája gyökeresen eltér a bestsellerétől. A másik furcsa kérdés Wendy alakja, aki a vásznon mellékszereplőből főszereplővé avanzsál. Faye Dunaway gyönyörű profilja és tökéletes alakítása egyszerűen nem egyezik a könyv puha, kedves, butácska hősével, két különböző emberről van szó. Sokáig lehetne sorolni az eltéréseket, de nem szabad megfeledkeznem arról, hogy kettő, azaz kettő darab alkotásról van szó. A regénynek, Robert Redford sármja ide vagy oda, önmagában is meg kellene állnia a helyét.
És akkor itt következnek az igazán kínos dolgok. Valószínűleg Grady könyve nem véletlenül volt bestseller, de vagy az idők változtak meg azóta ennyire, vagy ez is olyan, számomra érthetetlen „csoda”, mint a Coelho regények, vagy a Katedrális sikere. Mindez megspékelve Vágó István, mondjuk ki őszintén, harmatgyenge fordításával, még, a fentiek okán minimálisra csökkentett elvárásaimnak sem tudott megfeleltetni. Sajnos én már nem lepődök meg azon, ha kiderül, hogy a CIA, vagy az FBI vagy akármiféle nacionalista, hősies, lánglelkű szervezet soraiban áruló lapul. Na ne röhögtessenek már, én Monica Lewinsky meg szeptember tizenegyedike óta nem hiszek az amerikai álomban.
Az egyetlen kézzelfogható izgalmat a könyv olvasása közben az okozta, hogy vajon kinek tudnám mégis ajánlani, hogy ne tűnjek majd szőrösszívű kritikusnak. Ugyanis a könyv, mindezt megfejelve még kimondottan rút is szegény, hülye betűtípus, csúnya színek, rossz minőségű papír, stb. De feltétlenül vegye meg mindenki, aki gyűjti a politikai krimik alapjául szolgáló bestsellereket. Amúgy van ilyen?
