Darwin, Virginia Woolf meg Jane Austen íróasztalai engem marhára nem hoztak lázba Valuska kolléga posztjában, ezért összeszedtem néhány fotót az igazán jó írók dolgozószobájáról. Most kiderül, hogyan gépelt strandpapucsban Bond-regényt Ian Fleming a jamaikai nyaralójában, és hol szorított revolvert a halántékához Robert E. Howard, miközben a fejében minden idők legbrutálisabb barbárja, Conan épp nagycsöcsű nőket ölelt, meg démonhercegeket kaszabolt. De a hajtás után megmutatjuk a dolgozószobájában üldögélő Tolkient, és a Középföldét Narnia címen lenyúló C. S. Lewis papírhalmait is.
Ian Fleming (1908-1964) jamaikai nyaralójában, a Goldeneye-ban. Kopott írógépén kétezer szót gépelt be minden reggel, 3 óra alatt, hogy aztán estig koktélozhasson a tengerparton. James Bond atyja 7F fedőnéven harcolta végig a második világháború titkos bevetéseit. és sohasem vált meg kedvenc fegyverétől, a könnygázzal töltött golyóstolltól. Egyéb életrajzi érdekességekért klikk ide!
Edgar Rice Burroughs (1875-1950) soha nem járt Afrikában, mégis megírt 26 Tarzan-regényt, és 7 dínóvadászos Pellucidar-kötetet (és persze a Mars hercegnője-sorozatot). 1919-ben vett egy ranchot a kaliforniai San Fernando Valley-ben, amit Tarzana-nak kersztelt el (és azóta virágzó kisvárossá nőtte ki magát), haláláig itt írta a könyveit.
A tarzanai Burroughs-farm volt az otthona a világ leghíresebb Tarzan-rajongójának, John Coleman Burroughsnak is, aki rengeteg Tarzan- és Pellucidar-regény borítóját festette meg, de ő rajzolta a John Carter of Mars-képregényeket is a szombati napilapoknak. A Tarzana Ranch-ből a Burroughs-unoka, Danton Burroughs igazi rajongói zarándokhelyet rendezett be, ami sajnos 2008 májusában (máig tisztázatlan körülmények között) leégett. Danton Burroughs nem tudta feldolgozni a traumát, és pár nappal később meghalt szívrohamban.
J.R.R. Tolkienről (1892-1973) mindenki tudja, hogy oxfordi otthonában (és a kedvenc kocsmáiban) kedélyesen pipázgatva, évtizedek szorgos kutatómunkájával kidolgozott a kelta és germán mítoszok alapján legalább féltucat új népet, nyelvet és kultúrát, majd az 50-es években összedobta hozzá a Gyűrűk Ura-trilógiát is, hogy kiírja magából az első világháború óta vonszolt, keserű emlékeket (nem nehéz ugye párhuzamot vonni Mordor orkjai, és az Európán kétszer is végigmasírozó németek között). A fiáról, Christopher Tolkienről viszont még mindig azt hisszük, hogy egy könnyelmű kölyök, aki "valahogy" mindig talál újabb kiadatlan kéziratot az apja hagyatékában - pedig már ő is egy 85 éves, tisztes öregúr, aki szerkesztőként a fél életét arra áldozta, hogy olvasóbaráttá tegye Tolkien több tonnányi jegyzetét.
Oxfordban található egy másik híres fantasy író, C. S. Lewis (1898-1963) emlékháza is, a The Kilns, itt születtek a Narnia krónikái-könyvek. Lewis vallásos utalásokkal feljavított meséire szokta mondani a Tolkien-szakértő angoltanár haverom, hogy "Miért írjak bármit is négy londoni taknyosról, akik egy olyan fantasy világot mentenek meg, amit az írója bevallottan Tolkientől lopott?" Tény, hogy a fenti képen szereplő, mosolygós öregúr Tolkien egyik legjobb barátja volt, és rendszeresen beleszóltak egymás írásaiba az Inklings (Tintanyalók) vitaklubban, aminek az oxfordi The Eagle and Child fogadó adott helyet. De ne vitassuk el tőle "a modernkori gyermekfantasy megteremtője" címet.
Robert E. Howard (1906-1936) az összes fotóján fedorakalapos gengszternek néz ki. Tősgyökeres texasiként a polgárháború veteránjai, az helyi alkesz indiánok, és a bokszedzők nevelték a betegeskedő anyja helyett, irodalmi ízlésére pedig az ókori történetírók és Lovecraft horrojai voltak nagy hatással. Ezek keverékéből, az azóta múzeummá alakítot texasi házban születtett meg a tolkieni high fantasytól gyökeresen eltérő hard fantasy stílus: Conannal, az atlantiszi Kull királlyal, Vörös Szonjával, a pikt Bran MacMornnal, és a szellemkalózokat aprító Solomon Kane-nel (a képen az írógép csak egy replika, az eredeti magángyűjtőnél van). A sikerek ellenére a depresszióra hajlamos Howard 36-ban, mikor az anyja kómába esett, fejbe lőtte magát a revolverével, akárcsak Hemingway vagy Hunter S. Thompson - úgy látszik a legnagyobb íróknak mindig ez a végzete.
