Még akasztás is van

B+
Herman Melville: Billy Budd és más elbeszélések, Scolar, Budapest, 2008, ford: Borbás Mária, Göncz Árpád, Szász Imre, 223 oldal, 2750 Ft

Melville-ről általában kevesebb szó esik, mint híres kortársairól, Poe-ról vagy Hawthorne-ról (bár mindhármuk vezetékneve e-vel végződik). Pedig a jó öreg Herman is termelt rendesen, ráadásul főműve, a Moby Dick egy releváns (igaz, 1991-es) irodalomtörténet szerint a „legjobb amerikai regény”. Itthon meg is jelent néhányszor (bár az a gyanúm, hogy mai napig ifjúsági regényként tartják számon, akárcsak a múlt század első felében) egy-két elbeszélése társaságában, de ennyi, kampó. Posztumusz munkája, a Billy Budd tudomásom szerint eddig meg sem jelent magyarul, pedig a tengerentúlon eléggé rákattantak az utóbbi szűk száz évben. A Scolar mindenesetre vette a fáradtságot, és kidobta a piacra a szerző két másik elbeszélésével együtt, amik segítségével talán jobban megismerhetjük a hazájában is sokáig hányatott sorsú írót.

Az első sztori, a Bartleby, a tollnok egy igazi csinovnyiktörténet, a régebbi szövegek kedvelői jól ismerhetik ezt a műfajt Kafka, Dosztojevszkij vagy Csehov munkásságából. Bartleby a Wall Street egyik hivatalában kap megbízatást, és akárcsak mi, olvasók, a főnöke – a narrátor egyszersmind – is szívesen megismerkedne vele, de ez lehetetlen. ’Nem óhajtom’ – válaszolja mindenre a titokzatos, de látszólag súlyos munkamániában szenvedő hivatalnok. A bajok akkor kezdődnek, amikor dolgozni sem „óhajt” – viselkedésével teljesen felforgatja az iroda precíz mindennapi életét, ám távozni sem „óhajt”, amikor már a hivatal is átköltözik a Wall Street-ről. Néha az volt az érzésem, hogy a történet lehetne fele ilyen hosszú is, meglepően ideges lettem a vége felé, de aztán a zárlat, hát az odabasz, gyerekek! Ennek tudatában utólagosan felértékeltem az elbeszélést.

A harangtorony című rövidke meglehetősen misztikus kontextusban számol be egy fura kalandról. Bannadonna, a harangöntő az új harangtorony felavatása előtti éjszakára bezárkózik a toronyba, hogy tökéletesítse főművét, ami viszont a végzete lesz. A titokzatos sztorit méltán emlegetik a „gothic fiction” egyik remekeként – a Bartleby ellenében itt sokáig azt sem lehet tudni, hogy mi a fene van, a bevezető sorok olyanok, mintha egy fantasy-t vagy egy Lovecraft-szöveget olvasnánk. Anak, Titán, Bábel, Sötét Kor – mi jöhet még? – gondoltam. Aztán kedélyeim lenyugodtak, a történet pedig magával ragadott.

A Billy Budd egy olyannyira egyszerű cselekménnyel „dolgozik”, hogy még most sem jutok szóhoz. Billy, a Jóképű Matróz kényszersorozás után egy angol hadihajóra kerül a XVIII. század utolsó évtizedében. A franciák és a különböző felkelések miatt szétparázott angol közegben a srác megtalálja a helyét, a legénység is megkedveli, leszámítva egy Claggart nevű ürgét, aki rászedi a kölyköt. Haditörvényszék, meg még akasztás is van. Mindent azért mégse mondanék el, de az érdekes az, hogy mindez százhúsz oldalban történik. A kulcs: a belső lélekrajz (persze a jó öreg hazai betegség itt is megvan, azaz a kiadó lespórolja az alcímet – An Inside Narrative). Melville mesterien boncolgatja hőseinek indítékait, vágyait, többször úgy tűnt, már-már beelőzte Frájdot. (Na jó, nem.) Szóval ez is egy ügyes írás, de látszik rajta a szerkesztetlenség (Melville nem tudta befejezni): rengeteg a zavaró kitérő, amit a narrátor ráadásul szétreflektál. Érdekesek viszont az írásra és az irodalomra vonatkozó kiszólások, de ezek is inkább sok kis külön egységként funkcionálnak – a történet kárára.

És végül szeretném megköszönni a kiadónak a visszafogottan elegáns belső borítót, G. Kállay Katalin okos utószavát, a kronológiai táblázatot, és az irodalomjegyzéket, ami szerintem tök hasznos egy XIX. századi szerző szövegeinek új kiadásában. Megjelenésben és szerkesztésben egy giga A+! – sajnálatos, hogy az egész produktumot kell értékelni…