Fotó: Wikipedia

Kedves olvasók, gyűjtsünk idézeteket az egyik legzseniálisabb írótól, a tegnap elhunyt Gabriel Gárcia Márqueztől. Mi ezeket szedtük össze tőle, a többi jöhet kommentben:

„Más ember lett belőlem. Megpróbáltam újraolvasni azokat a klasszikus írókat, akik kamaszkoromban utat mutattak nekem, de nem birkóztam velük. Belemerültem a romantikusokba, akiket akkor utáltam meg, amikor anyám rám akarta erőszakolni őket, és most ők vezettek rá, hogy a legyőzhetetlen erő, amely a világot előre vitte, sosem a boldog, hanem mindig is az üldözött szerelmek voltak. Amikor a zenei ízlésem válságba került, rájöttem, hogy maradi vénember vagyok, és megnyitottam a szívem a véletlen szülte gyönyörűségek előtt.” (Bánatos kurváim emlékezete)

„Még nagyon fiatal volt, így hát nem tudta, hogy a szív memóriája a rossz emlékeket kiveti magából, a jókat pedig felnagyítja, és hogy ezzel a csalafintasággal érjük el, hogy el tudjuk viselni a múltat.” (Szerelem a kolera idején)

"– Nem vagyok gazdag – mondta –, én egy szegény ember vagyok, akinek sok pénze van, és a kettő nem ugyanaz."
(Szerelem a kolera idején)

"– A nagyanyám módszerét követve írtam meg a Száz év magányt. 
– Az ő jóvoltából fedezted fel, hogy író leszel? 
– Nem, Kafka jóvoltából, aki németül ugyanolyan módon mesélte el a dolgokat, mint a nagyanyám. Amikor tizenhét évesen elolvastam Az átváltozást, ráébredtem, hogy író leszek. Amikor láttam, hogy Gregor Samsa arra ébredhet egy reggel, hogy óriási féreggé változott, azt mondtam magamban: 'Nem tudtam, hogy ezt meg lehet csinálni. De ha így van, érdekel az írás.'"
(A guajava illata)

"– Tudja, hogy ez a könyv be van tiltva? 
– Mint az elmúlt századok legjobb regényei – mondta Abrenuncio."
(A szerelemről és más démonokról)

"Még nagyon fiatal volt, így hát nem tudta, hogy a szív memóriája a rossz emlékeket kiveti magából, a jókat pedig felnagyítja, és hogy ezzel a csalafintasággal érjük el, hogy el tudjuk viselni a múltat."
(Szerelem a kolera idején)

" (...) az élet keserves és mulandó, de nincs helyette más" (A pátriárka alkonya)

"Az ember addig nem tartozik sehová, amíg nincs a földben halottja."
(Száz év magány)

"A költészet az ember létezésének egyetlen konkrét bizonyítéka." (Azért élek, hogy elmeséljem az életemet)