D-
Lawrence Block: Döfés a sötétben, Agave, Bp., 2007
A döfés a sötétben sokkal inkább a törülköző, naptej, bikini felsorolásba illik, és közel sem említhető egy lapon Raymond Chandler krimi noirjaival, hiába erőlteti ezt a párhuzamot a borító ajánlása. A píárszöveg mondjuk nem volt hiábavaló, beismerem, hogy enélkül kezembe sem vettem volna Lawrence Block regényét, ami könnyű nyári lektűrnek azért megfelel.
A könyv vérpacás külalakja egészen kellemes, így a margitszigeti uszoda napozópadjaitól a horvát tengerpartig bárhol méltó kiegészítője lehet a szezonra vásárolt fürdőruhánknak. Arról nem is beszélve, hogy ha napozás közben elálmosodnánk rajta, orrunk leégését megelőzhetjük azzal, hogy a nyitott könyvet ráborítjuk az arcunkra.
A belbecs sajnos elég érdektelenre sikerült, pedig azt azért nem vethetjük a szerző szemére, hogy ne magolta volna be a hard boiled szakirodalom kliséit. Főhőse, az alkoholista magánnyomozó, Matthew Scudder Sam Spade és Philip Marlowe kisstílű kópiája.
“Egy pohár italra lett volna szükségem, egy életbiztosításra, egy nyaralásra és egy vidéki házra, de csak egy kabátom volt, egy kalapom és egy fegyverem”, mutatkozott be a kiégett magánnyomozók legjobbika a második Marlowe-regényben. Scudder az ital szeretetén felül annyiban feltétlen hasonlít hozzá, hogy valamikor rendőr volt, most se állása, se kutyája, se családja, a megbízóknak meg ájtatosan körbe kell udvarolniuk, mire nagy flegmán elfogadja az ajánlatukat. A korrupt, céltalan létre kárhoztatott nagyvárosi figurák között kötelező morális fölényét az biztosítja, hogy templomba jár, és még adakozik is a szegények javára. Hát nem eredeti? Odáig vagyunk, meg vissza.
Scudder megfigyelőképessége köszönőviszonyban sincs a nagy elődével, aki találó hasonlataival biztos szemmel kapja telibe a legérzékenyebb pontokat vadászterületén, a Los Angeles-i high és low society berkeiben. Blockról irodalmi stílust nehezen fognak elnevezni, regénye szárazan, fantáziátlanul és kimérten halad a megoldásig.
Ebben a kötetben főszereplőjének egy kilenc éves gyilkosságról kell lefejtenie a pókhálókat a halott lány apjának kérésére. Mikor az ügyet lezárták, Barbara Ettingert a jégcsákányos gyilkos hatodik áldozatának könyvelték el, de most egy véletlen folytán az elkövető megkerült, a bűntény napjára viszont sziklaszilárd alibije van.
A rettenthetetlen Scudder így nekivág a 80-as évek New Yorkjának, hogy egy reumás öreglánytól, egy szürke tanítónőtől, egy pletykás szomszédasszonytól, egy leszbikus szobrásztól és egy nárcisztikus melegtől kicsikart információk alapján megtalálja az igazi gyilkost. Fájdalom, hogy a magándetektív úgy járja be a várost, hogy nem tudunk meg róla többet, mintha elolvasnánk a Wikipédia ide vonatkozó szócikkét. Az a gyanúm, hogy Block annyi könyvet ír (csak a magándetektív-sorozatból tizenhat jelent meg tőle eddig), hogy egyszerűen nincs ideje kimozdulni a dolgozószobájából, és kicsit körbenézni az utcán.
A könyv végeztével minden összeáll, mégis úgy érezhetjük magunkat, mint egy nő, akit csapnivaló szeretővel hozott össze a sors. Block elment, de az olvasó szórakoztatására nem sok energiát fordított.
Ellentétes előjelű kritika itt a könyvről>>
