Reed Albergotti és Vanessa O'Connell: Szökésben - Lance Armstrong
Candover Kft., 2014, 3232 Ft
A tavalyi év végén jelent meg két Wall Street Journal-os újságíró, Reed Albergotti és Vanessa O'Connell könyve Szökésben (Wheelmen) címmel a világ leghíresebb kerékpárosáról, a rákból visszatérő amerikai Lance Armstronról, aki zsinórban hétszer nyerte meg a Tour de France-t. A könyv, miközben bemutatja Armstrongot, motivációit, versenyszellemét, gondolkodását és harcait, nagyon részletesen feltérképezi az általa kialakított doppingprogramot, a karaktere köré kiépülő szponzorok gazdasági érdekeit és szerepét, valamint az egész kerékpársportot irányító testület korruptságát.
Az informatív és olvasmányos könyv ezeken felül izgalmas nyomozati munka is: hogyan lehet elkapni a sporttörténelem egyik legkomolyabb és legcinikusabb csalóját? Hogyan lehet rábizonyítani a doppingolást valakire, aki pályafutása alatt egyszer sem bukott le tiltott teljesítménynövelő szerek használatával? Hogyan lehetséges, hogy Armstong mindig egy lépéssel mások előtt járt? A könyv a Keresztapa és a Drót keveréke a kerékpárvilágban. Gazdagon adatolt szöveg, rengeteg dokumentum és bizonyíték olvasható a könyvhöz kötődő honlapon.
A fehér galléros bűnöző
A Szökésben című könyv nemcsak Lance életére koncentrál, hanem megmutatja az amerikai kerékpársport felemelkedésének legfontosabb szakaszait is az 1984-es olimpia előtti időszaktól. A könyvtől ne várjuk egy nagy sportoló megkérdőjelezhetetlen életrajzát, bár olyan is született már, Lance abban igyekezett a róla kialakított hősképet még tovább fényezni.
A szerzők Armstrongban elsősorban a fehér galléros bűnözőt látják, aki csapatával, orvosaival és szponzoraival egy elképesztően megszervezett doppingrendszert dolgozott ki, ami egy idő után egyszerűen omolhatott össze. Lance mindezt éveken keresztül az amerikai adózók pénzének segítségével vitte véghez, ugyanis az amerikai posta, a US Postal volt a legfőbb szponzora, miközben titokban szállították Európában az EPO-t (a Szökésben című könyv elejét itt lehet elolvasni).
Armstrong elsősorban hős, másodsorban a világ legjobb kerékpárosa volt. A Tour de France hétszeres győztese, akit pályafutása során nem kaptak doppingoláson. Egyfelől a tesztek jelentős részéről mindig időben tudott, így fel tudott rá készülni, mert a doppingolás művészetéhez az is hozzátartozik, hogy rengeteg koktél készült ahhoz, hogy elfedjék a tiltott szereket. Másfelől utólag is eltűntek a mintái, ha erre volt szükség, 1999-ben a Nike 500 ezer dollárt fizetett a nemzetközi kerékpárszövetség elnökének, Hein Verbruggennek, hogy tüntesse el Lance pozitív tesztjét.
Lance megjelenésével átalakította a sportot: eredményeket és sikereket ért el, óriási médiafigyelmet hozott, olyan hőstörténet alakult ki személye körül, amire a szponzorok óriási kampányokat építettek. Így ők is a részesei lettek a hazugságnak: Lance nem bukhatott meg, a szponzori pénzek, a média és a kerékpársport is ebben volt érdekelt.
Az infografika bemutatja, hogyan működött Lance Armstrong elképesztő üzleti világa. A kép klikkre nagyra nő, kényelmesen lehet böngészni
A rákos hős
A világ jelentős része tisztában van vele, hogy Armstrong rákos volt: a heréjét, a tüdejét és az agyát támadta meg a betegség. A betegséget elég gyorsan legyőzte, 1997-től őrjítő tempóban kezdett versenyezni, majd nyerni sorozatban a versenyeket. A betegsége után a rákbetegeket és a rákkutatást támogató alapítványával 500 millió dollárt gyűjtött. A Livestrong karkötő a rák elleni harc szimbóluma lett, a kerékpársport soha nem látott népszerűségnek örült, a Nike sztárfigurájáról edzőközpontot neveztek el. Megkérdőjelezhetetlen hős volt. A hőst az elnyert címek mellett interjúk és portrékönyvek is erősítették, sőt még az is szóba került, hogy Matt Damon főszereplésével életrajzi film is készül (ide kapcsolódik: egy amerikai könyvtárban az is felmerült, hogy Lance életrajzi könyvét a fikciós kategóriába sorolják).
Fiatal korától kezdve a triatlonban, futásban és biciklizésben is a legjobb akart lenni, irtózatos motivációja, törékeny családi élete és elképesztő fizikai adottságai voltak. Versenysportolóként elég gyorsan rájött, hogy egy pontig mindenre képes lehet fizikai adottságaival, de a nagy európai kerékpárversenyek megnyerésére már ő is kevés lesz.
A fausti döntéshez nem kellett órákig vívódnia, egyszerűen fejest ugrott (hormon, EPO és vértranszfúzió), és nem azért, mert borzasztó ember lenne. Győzni akart, a lehető legjobban igyekeztek beállítani teljesítőképességét. A doppingolás a kerékpársport része volt: ilyen szempontból technikai sporttá fejlődött, mint a Forma-1, ahol technikusok bíbelődnek az adatokkal. Mondjuk itt elsősorban a versenyző teste lett a gép, amit tökéletesen be kell állítani. A kerékpársportban tökéletesen beállított biológiai testek versenyeznek, és a legjobb technikus, az olasz Michele Ferrari volt. Minden adatot elemzett, beállította a teljesítményt, időben levette a véreket, hogy majd a versenyen majd kétszer frissítse vele a sportolót. Az orvos zseniális volt: versenyzői nagyon mentek, nem buktak le a kiépített rendszer miatt, és így mindig a jobbnál is jobb teljesítményre voltak képesek.
A kedvenc jelenetem: a Tour egyik szakaszáról buszozik a US Postal csapata a másnapi rajt helyszínére. A busz az egyik hegyen lerobban, a sofőt kiszáll, látványosan szerelgetni kezdi a buszt. Mindeközben a busz belsejében a teljes csapat vérét lecserélték. A szállodák nem voltak biztonságosak.
Két fontos érvet hangoztatott a hihetetlenül népszerű Lance Armstrong a médiában a doppingolásról:
1. ő már legyőzte a rákot, miért lenne szüksége doppingra?
2. több száz tesztet végeztek rajta, soha nem kapták el
Egész karrierje alatt állta a médiarohamokat. Európában, főleg Franciaországban nagyon keményen támadták, de Amerikába ebből kevés jutott el. Mivel soha nem érték doppingoláson, a győzelmei, a rák legyőzése a médiában is legyőzhetetlenné tették: az emberek jelentős része számára megkérdőjelezhetetlen hős volt. Egy komoly hibát elkövetett, ami az egész könyv visszatérő motívuma: amikor rákkal kezelték, csapattársa és felesége előtt megkérdezte az orvosa, használt-e valaha tiltott teljesítménynövelő szert. Igennel válaszolt.
Igazi barom volt
Lance Armstrong végtelenül önző ember, aki az életében mindent a versenynek és a győzelemnek rendel alá. Ilyen szempontból érthető, miért lett a világ egyik legjobb sportolója. Motivált és céltudatos volt. Miközben nagyon ügyesen építette a külvilág számára a rákot legyőző sportoló képét, addig a versenyeken levadászott minden gruppit, pódiumlányt, részegen vezetett, klubokba járt, sőt kokainozott is.
Az önzősége köré építette családi életét is: a doppingból családtagjait sem hagyta ki. Első feleségét, Kristin Richardot idejekorán beavatta a doppingolásba. Otthon a hűtőben tartották az EPO-t, maguk közt csak vajnak hívták. Ha idegen jött, mondjuk a francia rendőrség, akkor el kellett tenni a vajat. Armstrong válásukkor titoktartási szerződést íratott alá feleségével, aki cserébe megkapta a 15 millió dollárt a közös vagyonból. Később Kristin erre hivatkozva nem akart/nem tudott mondani semmi terhelőt Lance-ről. Egyébként az ismert énekesnő, Sheryl Crow előtt sem titkolta, mit csinál: mindenki beavatott volt, ez volt az egyik fegyvere.
A US Postalnak gyakorlatilag ő volt a vezetője, minden csapattársa a doppingprogram részese lett. Ha mindenki a program részese, akkor biztosan nem fogják elárulni. Mint minden rendes uralkodó, Lance is rettegett az árulástól, ezért ritka bunkó és erőszakos ember volt csapaton belül is, de nem a dopping miatt, hanem természetéből adódóan fiatalkorától kezdve. Az egyik orvost azért dobták ki, mert Lance szerint nem volt elég bátor a doppingolásban.
A Szökésben című könyv informatív, alapos riportkönyv, ami a mélyére ás nemcsak Lance Armstrong életének, hanem a kerékpársportnak és a köré kiépülő gazdasági rendszernek is.
A kerékpársport és a szponzorok sem engedhették ezt, ezért az utolsó utáni pillanatig fújták a lufit, abban bízva, hogy nem pukkad ki. A Trek biciklit adott, a Nike teljes felszerelést, az Oakley napszemüveget, a US Postal borzasztó mennyiségű állami pénzt. Mindenki érintett volt, mindenki a hősre építette üzlete jelentős részét. 2014. januárjában pukkadt ki a lufi, amikor Lance Armstrong két ülésben válaszolt Oprah Winfrey kérdéseire. Ebben elismerte, hogy használt teljesítményfokozókat, miközben senkiről semmi terhelőt nem mondott, sőt a megbánás helyett inkább cinikusan válaszolgatott a kérdésekre.
Lance kíméletlen alak: fizetett verseny közben az ellenfelének, később saját csapattársát, Floyd Landist akarta megleckéztetni, ezért felajánlott 20 ezer dollárt a mezőnyben annak, aki megveri az első helyen kerékpározó amerikait. Ha Armstrong a könyv türannosza, a mindenható gonosz, aki az egész világot saját arcára formázza, akkor ebben a történetben Landis volt a tragikus fiú, aki magasra vágyott, de nagyon korán pofára esett. Landisnek minden biológia adata jobb volt Armstrongnál, de nem tudott megharcolni saját sikereiért. Elbukott az Armstrong elleni harcban, alkoholista lett. A 2005-ös Tour alatt majdnem meghalt az illegális vértranszfúzióban, de szerencsére idejében az orvosok kezébe került.
A könyv egyszerre remek sportregény egy megosztó hőssel, a szervezett bűnözés természetrajza, valamint egy izgalmas nyomozás leírása. Nem véletlenül akarják folyamatosan megfilmesíteni a történetet, egyszerűen túlságosan izgalmas, ahogy a sztárt üldözi az Amerikai Doppingellenes Ügynökség.
Lance Armstrong soha nem értette, miért szálltak rá ennyire. Szerinte a kerékpársportban mindenki doppingol, így ő semmi olyat nem tett, amit mások nem. Képtelen volt felfogni, mit is tett, milyen rendszert épített ki maga köré, hogy nyerjen. Nem fogta fel, mit kockáztat, mit veszíthet. Borzasztó cinikus és kegyetlen ember volt, a versengés és a győzelem megszállottja, aki a rák elleni harcát elsősorban saját karaktere építésére és tisztára mosására használta.
