A Múzeumok éjszakája minden évben nagy buli, ilyenkor a legszebb bölcsészlányok kimozdulnak a romkocsmákból és a Gödör mellől, feketére festik a szempillájukat, és vadászni indulnak a városba. A Múzeumok éjszakájáról még a sarki közértes is tud (kedves félcigány fiú), mi több, bár ő éppen dolgozik, de nagyon jó ötletnek tartja. Azt ígéri, jövőre majd elkísér.
fotók: Valuska Gábor
Én ebben az évben csak a PIM-ig zarándoklok el, bár ez éppen elég, hiszen itt hajnali kettőig folyamatosan tartanak a programok. Először Krusovszky olvas fel a Kaukázussal, ez az, ami engem a legjobban érdekel.
Krusovszkyt az első kötet megjelenése óta ismerem, mióta pedig Telep-tag lett, még többen juthattak hozzá a verseihez. Az összes nevem egy kivételesen erős és összeszedett első kötet volt, a kiadás óta megjelent versei pedig olyan ígéretesek, hogy a kritikusok és olvasók is várták, mivel kápráztat el minket újra. A 2009-es Könyvhétre jelent meg a Kalligramos kiadású Elromlani milyen, amit szokatlanul erős sajtóvisszhang fogadott. Szerintem nem korai kimondani, hogy Krusovszky 2009 ifjú reménysége, hogy ebben az évben érett ígéretes pályakezdőből ismert és elfogadott költővé.
A PIM-ben hosszú sor áll a jegypénztárak előtt, mindenfelé színes ruhákba öltözött lányok csicseregnek, az átlagéletkor megdöbbentően alacsony, valószínűleg a zenekar miatt. Az ég borús, esőre áll, a macsakövekre kitett műanyag székek csuromvizesek. Kis csúszással kezdődik a koncert, és az első szám után lassan az eső is elkezd cseperegni, mintha a PIM egy égi díszlettervezővel paktált volna le. A Kaukázus számait Fullajtár Andrea és Rába Roland felolvasása szakítja meg időnként. Egyszer-kétszer a költő is megszólal, akit a szervezők az erkélyre ültettek, talán, hogy illusztrálják a művész magányosságát. Krusovszky szavai alatt a csendes zápor egyre erősödik. A tömeg megadóan a gesztenyefák, vagy a Károlyi-kert ernyőinek oltalma alá vonul.
A felolvasott versek és a zenekar ismert számai megdöbbentően illenek egymáshoz. A színpad berendezése (régi konyhakredenc, leharcolt kanapék, állólámpa, öreg tévé) is azt az érzést erősíti, hogy ezek a kedves, fiatal emberek összegyűltek zenélgetni egy kicsit, meg elmondani, mit is gondolnak a világról. Bár a Kaukázus fő eszköze a fanyar humor, a versek pedig sokkal melankolikusabbak, mégis, van egyfajta keserű, okos cinizmus, ami érezhetően azonos volt a szövegekben. A költő és zenekar ugyanannak a generációnak a tagjai, és hasonlóan gondolkodnak az őket körülvevő világról (leginkább kiábrándultan).
Éppen a vibráló rokonszenv miatt volt elég szerencsétlen Krusovszkyt a kakasülőre ültetni: gondolom ő is szívesebben olvasott volna a többiekkel, a színpadon sokkal jobb volt a buli. Az utolsó verseknél aztán le is sétált közéjük. A meghajlásnál vettük csak észre, hogy majdnem másfél órája állunk a zuhogó esőben egy macskaköves udvaron, hideg van, elzsibbadt a karunk az esernyőtől, és a cipőnk is beázott. Ez azt hiszem, katarzis.
