B -
Anna Maria Mäki:Zárt helyek igézete Fordította: Király Hajnal, Nyitott Könyvműhely Bp, 2008. 168 oldal, 2480 Ft
Furcsák ezek a finnek. Furcsának tűnnek, talán mert hajlamosak vagyunk lerendezni magunkban a dolgot, hogy ott van az a nagy ország, meg az a nem is olyan nagy létszámú nép, csak nem lehet olyan szűkös odafent, mint itt Közép-Európában, ám ők mégis úgy érzik. Csúcsforgalomban utazva a metrón, egy fogalmas diákmenzán étkezve, vay épp egy konferencián nagy közönség előtt felszólalva hirtelen felszínre kerülnek a fiatal nők titkolt-nem titkolt rettegései az állandó megfelelés kényszeréről, a gyermekvállalásról, az ezzel járó lemondásról, stb.
Anna Maria Mäki elsőkötetes finn szerző, Zárt helyek igézete című elbeszélés-gyűjteménye a mindennapi élet klasszikus színterein vezeti végig az olvasót. Metró, autóbusz, diákmenza, orvosi rendelő, lift egy toronyházban, és így tovább. Mindig mintha kicsivel többen lennének a kelleténél, többen annál, amit a főszereplő nyugalommal tud elviselni, azzal a nyugalommal, hogy nem kell saját magával foglalkoznia. Mert mihelyt bezárul a metróajtó, mihelyt zavaróan közel kell állni egy idegen férfihez, rögtön felszínre kerül az elfojtott kétségbeesés: ki vagyok én? mi vagyok én? mit gondolnak rólam mások? mit várnak tőlem el?
Főszereplői természetesen mind fiatal nők, kezdve a kamaszlánytól, ki meghozza élete első komoly erkölcsi döntését azzal, hogy nem engedi magát szexuális tárgynak, árunak tekinteni (az Áru címet viselő elbeszélés egyébként a kötet egyik legjobban sikerült darabja) egészen a kétgyermekes családanyáig, aki csak a nyűg és fáradtság, a kilátástalanság és elhibázottság oldaláról képes szemlélni saját anyaságát.(Hat óra alvás)
A főszereplő, ki hol maga az elbeszélője is történetének, hol meg "csak" szereplője, persze nem mindig beszél nyíltan kétségeiről. Nem mondja ki minden esetben, hogy nehéz együtt élni a folytonos megfelelési kényszerrel, hogy minden ember mást, sokszor egymással ellentmondó dolgokat vár el tőle, így úgy érzi, talán nincs is saját egyénisége (Tárt ajtó); legtöbbször csak egy-egy gúnyos, indulattól telt megjegyzése utal a problémára. Hisz miért is foglalkozik az állapotos nő a nem állapotosokkal (Ebéd), a gyermektelen pedig a babakocsit tolóval (Potyautas)? Más történetekben azonban még ennyi konkrétat sem kapunk, egyszerűen csak rosszul érzi magát az adott helyzetben, az adott emberek között a központi szereplő.
A szövegek mélyén lappangó vagy az épp felszínre törő szorongás végül koherens egésszé fűzi a kötet darabjait, noha egy-egy eleme bizony nem stabil a szerkezetnek. Mintha szükségképpen, betoldásként, hogy egyáltalán létrejöjjön a könyv, került volna be a gyűjteménybe; ezekben az elbeszélésekben rendszerint az a bizonyos fekete kalapos nő sem tűnik fel a főszereplőt körülvevő sokaság részeként, aki mintegy biztonsági szállal, a hét szakaszra osztott (szakaszonként kettő-négy elbeszélést tartalmazó) kötet minden egyes egysége előtti bevezető-gondolataival összeköti az egészet. Végeredményben teljesen feleslegesen.
Anna Maria Mäki jellegzetesen női témákról ír, elbeszéléseiben ugyanazt az egy érzést variálja, annak árnyalatait próbálja megragadni, alapjában véve sikerrel. A már említett Árun kívül jól sikerült darabnak tekinthető még a Tárt ajtók, a Félút, vagy a Testvérgyilkos címet viselő elbeszélések. Mégis inkább csak szemezgetni érdemes a kötetből, néha-néha felcsapni valahol és az adott szöveget elolvasni, máskülönben nem menekülhet meg a könyv a monotonitás bélyegétől, s az olvasó sem attól, hogy végül az egyhangúságtól maga is szorongani kezdjen.
