Kollár-Klemencz László: Most arról fúj épp, amerre megyek

.konyvesblog. | 2014. június 28. |

Kollár-Klemencz László: Legesleges

A Kistehén énekese, dalszerzője, Kollár-Klemencz László három éve a Rájátszás első fellépéseinek egyikén kezdett el szorosabban dolgozni Erdős Virággal. Első közös sikerük az Ezt is elviszem magammal című dal lett. A Könyvhétre jelent meg a Legesleges című, Erdős Virág tíz versét megzenésítő lemeze. (Erdős Virág is válaszolt a kérdéseinkre.)

Mikor és miért kezdtetek együtt dolgozni Erdős Virággal?

A Rájátszás előtt léptünk fel közösen, a Kistehén Melankó estjein, de a verseinek megzenésítését a Rájátszásban kezdtem közel három éve. Korábban azért hívtam, hogy felolvassa a verseit, amik közel álltak hozzám, illetve ahhoz, amit a Kistehén Melankó estjein csinálunk. Az érzékenysége, progresszivitása, elemelt hétköznapisága miatt.

Mi alapján választottad ki a verseket? Próbáltad megőrizni az eredeti verseket, vagy kellett azokon húzni?

Azokon a verseken tudok elindulni, amiben hamar megtalálom önmagam. Vagy épp egyáltalán nem találom magam, és azért izgat, hogy a zene segítségével ráismerek-e mégis valamire. Húzni kellett korábban, de a mostani lemezen nem húztam, illetve alig. Elég hosszúak így az eposzok, gyakorlatilag minden a széllel szembe tart ezen a lemezen, de hát az most arról fúj épp, amerre megyek.

Miben más ez a szólólemezed, mint a Kistehénből vagy a Rájátszásból ismert dalaid?

Alapvetően a minimalizmusa miatt nem hasonlítható a kistehenes dalokhoz. A felvételek során nem igen hagytam magamnak búvóhelyeket, hangszereket, bonyolultabb megoldásokat, amiket esetleg előre lehet tolni helyettem, hogy kicsit is rejtve maradhassak, ezért nagyon személyes az anyag. Van olyan felvétel, ahol a nyers, meztelen, rekedt hangom énekli el a verset. Bevállalós, aztán biztosan megosztó is lesz emiatt, de mit tegyek, nekem most ez esett jól, egy ilyen lemezt csinálni. Puritánabb az egész anyag, a hozzáállás, a hangszerelés. Amúgy a virág sarkallott erre az egyszerűségre: egyik estünkön elszakadt a gitárhúrom, és kénytelen voltam ott rögtönözve az egyik dalt mindenfajta kíséret nélkül előadni. Virágnak ez tetszett a legjobban. Nem vagyok persze a hangszeremen virtuóz, lehet, hogy ez is benne van, illetve a lemeznek az az üzenete a számomra, hogy ezt most realizáltam, és elfogadtam.

Mi jellemző a dalok zenei világára, illetve az album hangulatára?

A zenei világ eklektikus. Alapvetően akusztikus hangszerekre épül. Kevés hangszer szól kevés helyen - erre a mondatra akár egy politikai kampányt is lehetne építeni. A dalok nagyon személyesek, ezáltal elég zártak. Ami ezeket kinyitja, azok Virág versei, illetve a nagyszerű zenészek, akik részt vettek az album elkészítésében. A kistehén tagjai (Vajdovics Árpád, Jancsovics Máté, Bujdosó János) mellett itt Másik Jánost, és Valkó Bélát és Radics Ádámot, akik a kísérletező vonós duó lettek az albumon. Többek között kaptunk tőlük egy új értelmezésű Ezt is elviszem magammal-t, valamint részt vett Kasza Roland zongorán és vibrafonon, amit a szentendrei hangszerboltból kaptunk kölcsön háromezerért.

 

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Lehet-e örökölni a honvágyat? – Purosz Leonidasz mesél görög hátteréről / Flair #18

A Könyvhét utolsó, esős napján Purosz Leonidasz mesél legújabb, Honvágy című kötetéről. Hallgassátok a Flairt!

...

Babonák, titkok, kétfejű bárányok és Partium – Bemutatkozik Horváth Adél első regénye / Flair #17

Milyen furcsa lények és hiedelmek élnek egy kis faluban? A Vigadó tér 18-as standnál Bakó Sári vendége Horváth Adél.

...

Visszaszerzett nyelv: Csepelyi Adrienn a népi-urbánus lét békéjéről / Flair #15

A Vigadó téri stúdióban, Zámbó Jimmyvel a háttérben Csepelyi Adrienn mesél új tájszólásról, stigmákról, hazatérésről. Flair podcast, hallgassátok!

...

Skandináv krimik, királyi „fun factek” és klasszikusok – Tekla könyvei / Flair #14

Milyen út vezet a skandináv krimiktől a klasszikusok szeretetéig? Ez itt újra a Flair!

...

Értelmiségi pokoljárás Péterfy Gergellyel – Dante, a digó és a pesti svihák / Flair #12

Péterfy Gergely megírta Digó című regényét egy kiégett értelmiségiről, aki megjárja a poklot. Podcast.

...

Magány, szorongás és a „mindent kipróbálni” frusztrációja – Adorjáni Panna első regényéről / Flair #11

Mihez kezd egy generáció, ha a szülőktől örökölt értékeket nem érzik magukénak? Hallgasd a Flairt!