1920 – ez nem valami emlékezetes évszám, hanem eddig összesen ennyi oldal jelent meg magyarul a norvég Karl Ove Knausgard Harcom-sagájából. A négy kötetet az elkövetkező években követi még kettő, így lesz teljes a széria, amelyben a középkorú, felső-középosztálybeli, magánéleti válsággal és gyerekneveléssel hadakozó KOK az elmúlt években szétírta a saját életét. Sorozatokat általában az első kötetnél kezdünk el olvasni, kérdés viszont, hogy ez esetben is követnünk kell-e megjelenési kronológiát vagy bárhol beléphetünk KOK autofikciós életébe. Azoknak, akik még csak most kezdenek ismerkedni vele, még van pár napjuk felzárkózni. Nekik talán jó hír, hogy tulajdonképpen bármelyik kötet jó belépő lehet Knausgard szorongásokkal és íráskényszerrel teli világába. A kötetek bár szorosan összefüggenek, de KOK láthatólag egy-egy adott könyvön belül sem ragaszkodik az időrendiséghez, és rengeteg flashbacket használ – amire jó példa az utolsó kötet, ahol a fiatal felnőttkor eseményeibe jó kétszáz oldalon keresztül ékelődnek be a kamasz KOK életélményei. Tematikailag ugyanakkor elég nagy átfedések vannak a kötetek között, és vannak olyan topikok, amelyek rendszeresen hangsúlyosan szerepelnek bennük. Ezek közül választottunk ki most négyet.
Knausgård a könyvfeszten. Az idei Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége Karl Ove Knausgård lesz, az olvasók kétszer is találkozhatnak vele. Április 25-én – Tóth Krisztina laudációját követően – Bősze Ádám beszélget majd az íróval a Millenárison, április 27-én pedig Szegő János, a Magvető szerkesztője kérdéseire válaszol ugyancsak a Millenárison.
Szűrő
Bár a Harcommal lett világhírű KOK, már előtte gurított két nagyot, az elsővel hat évet, a másodikkal ötöt töltött el, nyert díjakat és elkezdték fordítani. Ezután viszont válságba keveredett, még ha nem is kreatív jellegűbe: Knausgard ugyanis azt érezte, hogy a regény mint forma az ő esetében távolságot teremtett az élettől, ám amikor egyes szám első személyben nemcsak magáról kezdett el írni, hanem kompromisszummentesen mindent elárult az apjáról, a feleségéről, a szorongásairól, a kétségeiről, önmaga gyengeségéről, az írás és az élet közötti távolság eltűnt. Az is felszabadítólag hatott számára, hogy mivel magáról írt, nem kellett a történetvezetésre vagy a karakter motivációjára építenie a regényt. Egy interjúban azt állította, hogy nem azért kezdett el magáról írni, mert olyan érdekes személyiségnek tartja magát, vagy mert különleges tapasztalatai vannak, vagy mert így tudta kielégíteni narcisztikus hajlamait. Hanem mert így tudott a legközvetlenebbül kapcsolódni a körülötte lévő világhoz. Az írásban szerinte minden elől elbújhat, az írás egy olyan hely, ahol mindig szabad lehet.
Karl Ove Knausgard: Élet - Harcom 4.
Fordította: Patat Bence, Magvető Könyvkiadó, 2019, 480 oldal, 4999 HUF
Ezután a legfontosabb az volt, hogy az elbeszélőn, vagyis magán átszűrjön minden érzést, gondolatot vagy képet, és az eddig megjelent részek (sorrendben: Halál, Szerelem, Játék, Élet) megerősítik ezt az állítást. A Harcom-sorozat radikálisan önéletírás, amit 2008-ban így kezdett el:
"2008. február 27-e van. 23 óra 43. Én, aki ezeket a sorokat írom, Karl Ove Knausgård, 1968 decemberében születtem, vagyis ezen sorok lejegyzésének pillanatában harminckilenc éves vagyok. Három gyerekem van, Vanja, Heidi és John, és a második házasságomban élek, Linda Boström Knausgård-ral." (Harcom: Halál, 28. oldal)
Az első kötetet nyolc hónapig írta, míg az ötödik könyvet nyolc hét alatt írta meg. A Harcom című regényfolyamban annyira bízott a kiadó, hogy az eredeti tervek szerint egy éven át minden hónapban kiadtak volna egy kötetet, vagyis összesen tizenkét részt jelentettek volna meg. KOK egy interjúban nem is regényként említette a Harcomat, hanem művészeti projektként. Végül 2009-2010 között mind a hat kötet megjelent, azóta 35 nyelvre fordították le a könyveit, csak Norvégiában 500 ezer példányt adtak el belőle, ami azt jelenti, hogy majdnem minden tizedik norvégnak megvolt a Harcom.
Az ember, aki negyedszerre is szétírta az életét
Elsőre még meglepő volt, hogy itt egy író, aki abból csinál irodalmat, amit a többség nagyjából a cselekvést követő tizedik másodpercben elfelejt. Karl Ove Knausgård (KOK) - aki a jövő héten érkezik Budapestre, miután ő a csütörtökön kezdődő könyvfesztivál díszvendége - első pillantásra nem is...
Nádas Péter a Világló részletekkel a saját emlékei nyomán indult el térben és időben különböző utakon, de amíg nála kifejezett feladat volt, hogy minden emléket két helyről visszaigazoljon, addig KOK nem használt semmilyen dokumentumot, archív anyagokat. Nádassal szemben KOK nem akart semmit sem kontrollálni.
Apa
Ha volt Knausgard életének meghatározó szereplője, akkor az vitán felül az apja volt. A legelső kötet is az apa halálával indít, akinek elvesztése, miközben természetesen mélyen lesújtja az írót, a lelke mélyén valahol megkönnyebbüléssel tölti is el. KOK egész gyerekkorában rettegett az apjától, aki igazi házi terrorban tartotta a gyerekeit. Gyakran eljárt a keze, és verbálisan is életre szóló sebeket ejtett mindkét fián. Ahogy a negyedik, Élet című kötetben felidézi, az apja őrjöngését általában „egy apróság, valami piszlicsáré ügy váltotta ki”:
„A buszon felejtettem a kesztyűmet, és amikor megtudta, felpofozott. Nekimentem az előszobában az ingatag asztalkának, ami feldőlt, mire Apa odajött és felképelt. Teljesen igazságtalanul! Elmondtam, hogy egyfolytában rettegtem tőle, Yngve megjegyezte, hogy Apa még most is irányítja a cselekedeteit és a gondolatait.”
A gyerek Karl Ovénak folyamatosan kontrollálnia kell magát és a cselekedeteit az apa jelenlétében – ahogy a Játékban is írja, az élet egyetlen igazán kiszámíthatatlan tényezője az apja volt. Pedig az apa akkor a külvilág szemében még a társadalom megbecsült tagja volt, egy tanár, aki látszólagos harmóniában nevelte a feleségével a két fiát. Ez a kép éles ellentétben állt azzal a lecsúszott alkoholistával, aki élete végén a saját piszkában fetrengett a szülei házában, amit aztán a két fia egyfajta prolongált gyászmunka keretében szabadított meg egy félresiklott élet rekvizitumaitól.
Írás
„Éveken keresztül próbáltam írni az apámról, de nem jutottam semmire, valószínűleg azért, mert a téma túlságosan közel állt az életemhez, így nem volt egyszerű más formába kényszeríteni, ami viszont mégiscsak előfeltétele az irodalomnak. Ez az egyetlen törvénye: mindennek meg kell hajolnia a forma előtt.” Az írás és az írás mindent felülíró kényszere végigköveti KOK egész életét. Kamaszként, fiatal felnőttként, szerelmes férfiként és kisgyerekes apaként is mindig eljön az a pillanat, amikor semmi másra nem vágyik, minthogy elbújhasson egy üres szobába, és írjon.
Knausgård-nak két centi hiányzott a szexhez
Az áprilisi Könyvfesztiválra időzítve jelenik meg Karl Ove Knausgård monumentális sorozatának, a Harcomnak a negyedik kötete, a címe: Élet. Ebben a tizennyolc éves Knausgård érettségi után egy északnorvég halászfaluba költözik és tanítóként kezd dolgozni. Persze nem elhanyagolható szempont az sem, hogy végre lenne ideje az írásra, ha két dolog nem terelné el örökké a figyelmét a munkáról: az alkohol és a nők.
A Szerelem című kötetben vall arról, hogyan sóvárog arra a „hideg és tiszta ragyogásra”, melyet írás közben tapasztal, és könyve megjelenése után arra jött rá, hogy számára az írás egyetlen dologról szól – ez pedig maga az írás. Ez az a kötet, amelyet a Lindával való megismerkedésének, a szerelmüknek és közös életüknek szentelt, és ez az a kötet is, amelyben először boncolgatja részletesebben az íráshoz való viszonyát. A kettő a legszebben egy olyan párbeszédben fonódik össze, melyet Geir nevű barátjával folytat és amelyben a Lindával való találkozását eleveníti fel:
„– De most komolyan. Mit éreztél, amikor megláttad?
– Kevesebbet, mint hittem.
– Miért?
– Miért? Basszus, ez meg miféle kérdés? Honnan tudjam? Érzem, amit érzek, az ember nem azonosíthatja a lelke minden apró rezdülését, ha erre gondolsz.
– Azt hittem, ebből élsz.
– Nem. Abból élek, hogy a legapróbb kínos tapasztalatot is megírjam, aminek valaha ki voltam téve. Ez valami egészen más.”
Intimitás
A legkínosabbat ez esetben szó szerint kell érteni: egyrészt KOK nem kíméli sem saját magát, sem a hozzá legközelebb állókat. Könyveit olvasva újszerűnek hat az a kendőzetlenség, ahogyan az apja alkoholizmusáról, házassági problémáiról, szülői frusztrációjáról, a szexualitásról, saját férfiszerepéről és kétségeiről ír, miközben időről időre dokumentarista módon rögzíti életének minden csip-csup, rutinszámba menő eseményét. Nem hiába mondta róla volt felesége, az utóbb idegösszeomlást kapó Linda, hogy a világ legindiszkrétebb emberéhez ment hozzá. Rokonai összevesztek vele, a nagybátyja viszont annyit elért, hogy KOK a kötetekben az apai családtagok nevét megváltoztatta, ami persze nem jelentette azt, hogy a megjelenés után ne lett volna Norvégia-szerte beszédtéma a Knausgard család története.
Karl Ove Knausgård harcai [Könyvesblog podcast]
Forrás: WikipediaA héten a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége lesz a kortárs szorongás északi atyaúristene, a norvég író, aki olyan kreatív zsákutcába került egyszer, hogy leült az íróasztalához és elkezdte írni a saját életét (portrécikkünk itt olvasható). A Harcom az utóbbi évek...
A könyvekből is kiderül, de interjúkban is megerősítette, hogy egy író a családban az mindenkire nagy terheket ró, ezért írás közben sokszor bűnösnek érzi magát. Ez a regény körülötte mindenkin sebeket ejtett, de KOK-on is, aki egy pár évvel ezelőtti Guardian-interjúban azt mondta, eléggé aggasztja, mit gondolnak majd a gyerekei, ha elég nagyok lesznek már ahhoz, hogy elolvassák a könyveit. Egy helyen viszont azt is mondta, hogy a könyv egyfajta ajándék a lányának, és ha majd 40 éves lesz, talán jobban megérti őt. Fiatalkorában azt hitte, hogy egyszerre lehet majd jó író és jó ember, de most az érdekli, hogy jó apa legyen.
