B+
Dashiell Hammett: A férfi, akit Spade-nek hívtak, Agave, 2008, 382 oldal, 2680 Ft.
A pár oldalas novellákban fuldoklik a krimi műfaja, ennek oka, hogy a bűnügyek megoldása általában túlságosan kézenfekvő, a karakterek pedig jobbára sematikusak. A túlzott sűrítettség szinte mindig szerkezeti instabilitáshoz vezet, vagy a megoldás esetlen, és erőltetett, vagy a rejtély feltárásának folyamata elnagyolt. Nincs ez másképp Dashiell Hammett novelláiban sem, hogy mégis kihagyhatatlan ez a könyv, krimirajongók számára legalábbis egész biztosan az, annak számos oka van. A műfaj történetének szempontjából például azért, mert Hammettben tisztelhetjük a hard-boiled (keménykötésű – megnyugtató magyar fordítás még nincs) típusú krimi atyját. Az meg úgy történt, hogy a 20-as évek elején Hammett, az egykori detektív (állítólag még a legendás burleszk sztár, a nemi erőszakkal vádolt Fatty Arbuckle ügyében is nyomozott), aki akkoriban éppen hadirokkantként segélyeken tengődött, elhatározta, hogy megpróbálkozik krimiírással. Szakmai tapasztalatoknak nem volt híján, ráadásul határozott elképzelése volt arról, hogy milyennek kell lennie egy igazi bűnügyi sztorinak. Neki ugyanis elege volt a két lekvárbefőzés között nyomozgató nagymamákból, és az arisztokrata villákból eltűnt gyémántokból, és olyan történeteket akart írni, amelyek köszönő viszonyban vannak a valósággal. Márpedig, ekkoriban az amerikai nagyvárosokban nem volt veszélytelen az élet, a rohanó húszas években az erkölcs kissé ingatag lábakon állt, kiépült az alvilág, drog és szeszcsempészek lepték a gombamód szaporodó illegális játékbarlangokat, és minden valamirevaló férfi zsebében ott lapult a nikkelezett revolver. Hammet jól érzett rá arra, hogy ebben a világban a logika bajnoka nem veheti fel a bűnözőkkel a versenyt, hanem csak egy olyan detektív, aki legalább annyira kemény fickó, mint azok, akikkel meg kell küzdenie. Okoskodással itt nem sokra megy a nyomozó, nem az intellektuális teljesítmény, hanem a kemény ököl hozza meg az eredményt.
Ilyen elméleti megfontolások eredményeképpen született meg a Continental Op. névtelen detektívje, vagy éppen Sam Spade, aki A máltai sólyom sikerei óta halhatatlan figurája a műfajnak. A cinikus, és gyakran durva nyomozók egy dologban különböznek biztosan a bűnözőktől: morálisan megkérdőjelezhetetlenek, szilárdan állnak az igazság oldalán.
Hammett írói eszközei szinte puritának, jelzői mégis kíméletlenül pontosak, dialógusai pedig pörgős tömörségükkel a műfajban ma is etalonnak számítanak. A szövegek ezen erényei kárpótolnak minket a szerkezetbeli bizonytalanságokért. Egyértelmű, hogy a hosszabb lélegzetvételű novellák kiemelkednek a többi közül (Az árulás labirintusa, A segédgyilkos, A férfi, akit Spade-nek hívtak), ezekben áll össze igazán a nyomozás folyamata, ezekben a leginkább sikerültek a karakterek. A legemlékezetesebb novella a szintén hosszabb terjedelmű, kötetzáró A lidérces álmok városa, amely kicsit ki is lóg a többi közül, hiszen ez nem egy klasszikus detektív sztori. Olyan látomásszerű, szürreális elbeszélés, amely egy különös, sivatagi kisváros végnapjait meséli el, melynek elpusztulásához a kor legaggasztóbb problémái, a korrupció, és az erőszak terjedése vezet. A feszített tempójú szövegben a legkiérleltebb Hammett szikár, tömör és helyenként költőien expresszív nyelve jelentkezik, nem csoda, hogy az eredeti kiadás ennek a novellának a címét viseli.
Ha már a kiadást így szóba hoztam, öröm, hogy az Agave ilyen remek könyveket jelentet meg, az utóbbi időben szinte elkényeztetik a krimi és a sci-fi műfaj kedvelőit, és általában a minőségre sem lehet panasz. Ennél a kötetnél azonban rengeteg apróbb hiba maradt a szövegben, és sajnos, a fordítók sem álltak végig a helyzet magaslatán. Kissé mintha kapkodtak volna a kiadónál, ami egy ilyen hiánypótló könyv esetében is elég bosszantó.
