December 19-én a párizsi fellebbviteli bíróság elutasította Victor Hugo örököseinek kérelmét, akik beperelték a Plon Kiadót két megjelent regény miatt, amelyeket a Nyomorultak című regény "folytatásaként" tüntettek fel. A bíróság szerint a két vitatott regény nem sérti sem Victor Hugo, sem a Nyomorultak szellemiségét. A történet hét évvel ezelőtt kezdődött. 2001-ben, egy évvel Victor Hugo születésének kétszázadik évfordulója előtt Olivier Orban, a Plon Kiadó igazgatója kihasználva az időzítést, keresni kezdett valakit, akinek lenne mersze megírni a Nyomorultak folytatását. Több jelentkező közül végül az író, újságíró François Cérésára esett a választása, aki szívesen ment bele az "irodalmi játékba", anélkül hogy rivalizálni szándékozott volna az íróóriással. A jó képzelőerővel és szemtelen bátorsággal megáldott François Cérésa felélesztette Javert felügyelőt, akit Victor Hugo a Szajnába fullasztott. A lassú észjárású rendőr, aki rendíthetetlenül üldözi a becsületes Jean Valjeant, Cérésa történetében jámborrá, kedvessé válik, egy "szuper-Valjeanná".
A történetből 2001 tavaszán és őszén két mű született: a "Cosette ou le temps des illusions" ('Cosette, vagy az illúziók kora') és a "Marius ou le fugitif" ('Marius, a szökevény'), amelyek közepes sikert hoztak. Pierre Hugo, Victor Hugo ük-ükunokája, aki a család képviselőjeként lépett fel, felháborodásának adott hangot. Nem elég, hogy a Plon nem konzultált velük, de minden párbeszédet visszautasított. Hugo leszármazottai szerint Cérésa teljesen eltorzítja az eredeti szöveget. A fő kifogás Javert átalakulásával kapcsolatos: az Hugo-család felfogása szerint Javert gonoszként halt meg, és örökre az is marad (mármint halott és gonosz). Az eredeti befejezés kapcsán maga Victor Hugo jegyezte meg egykor: "Ha ez a befejezés nem hatja meg az olvasókat, örökre lemondok az írásról."
Javert
A Nyomorultak természetesen számtalan adaptálást megélt. Több film is született, például Claude Lelouch filmje, amely a második világháború idejére helyezi a történetet, sőt egy zenés vígjáték is, és még sok más, amelyek semmilyen felháborodást nem okoztak. Pierre Hugo, aki beleegyezését adta többek között ahhoz, hogy a Disney rajzfilmet készítsen A párizsi Notre-Dame alapján, ezúttal úgy látta, a Plon túl messzire ment. Többeket maga mellé állított, és 4,5 millió frankot (690.000 eurót) követelt kárpótlásként. A Société des gens de lettres (SGDL), amelynek alapítója Balzac mellett Victor Hugo is, csatlakozott az örökösök követeléshez.
A bíróság azonban 2001. szeptember 12-én a Plon Kiadónak kedvező ítéletet hozott. Pierre Hugo ekkor fellebbezett, aminek nyomán a fellebbviteli bíróság sokkal áthatóbban vizsgálta újra az ügyet: 2004. március 31-én úgy ítélték meg, hogy Cérésa könyvei sértik Victor Hugo "erkölcsi jogát", és egy euró szimbolikus kártérítésre kötelezték a kiadót. A Plon szerint ez az ítélet sérti az alkotói és a szólásszabadságot, így ők is fellebbeztek. A per során Pierre Hugo ügyvédei - bizonyára a nagy felindultság miatt - Cosette-et következetesen Colette-nek nevezik, amire a másik oldal gúnyos megjegyzésekkel reagál. Ami még pikánsabb az egész procedúrában: mindkét fél egyre inkább Victor Hugo írásaira hivatkozik az igazságszolgáltatás helyett, ezekkel próbálják igazolni a maguk igazát.
A Plon ügyvédei Victor Hugo egy kevésbé ismert beszédére hivatkoznak, amelyet 1878. január 21-én mondott el a Nemzetközi irodalmi kongresszuson, hét évvel halála előtt: "A kiadás előtt a szerzőnek vitathatatlan és korlátlan joga van" a műve felett. De "...amint kiadják a művet, a szerző nem ura többé a szövegnek. A mű másé lesz, akit hívjanak, ahogy tetszik: emberi szellemnek, közösségnek, társadalomnak." Majd hozzáteszi: "A vér öröksége a vér öröksége. Íróként az írónak csak egy örököse van: az emberi szellem, a köztulajdon. Ez az abszolút igazság." Az ügyvédek egy 1860-as írást is idéznek: "Amikor meghalok, minden művem tulajdonjoga a gyerekeimé lesz. Éljenek vele szabadon. Műveimet viszont Franciaországnak adom. Franciaország adja őket tovább a népnek. Műveim a lelkemből fakadnak, a lelkem pedig a hazámé."
2007. január 30-án a legfelsőbb bíróság, miután megbízta a fellebbviteli bíróságot, hogy vizsgálja újra az ügyet, megsemmisíti az ítéletet, és igazat ad a kiadónak. A semmítőszék szerint ugyanis a fellebbviteli bíróság nem hozhatott volna olyan döntést, hogy a Nyomorultak folytatásának megírása eleve sérti Victor Hugo "erkölcsi jogát". A Plon által kiadott művek szankcionálásához a művek tartalmát kellett volna megvizsgálni. Az alapos vizsgálat után végül 2008. december 19-én a bíróság kimondta, hogy François Cérésa nem sértette meg Victor Hugo művének eszmeiségét.
"Nem lehet felróni a folytatás szerzőjének, hogy nem tartotta tiszteletben az eredeti regény míves felépítését, amely filozófiai és történelmi kitekintéseivel több regiszteren keresztül hat." Javert felügyelő feltámadásával kapcsolatban a bíróság úgy ítélte meg, hogy Cérésa nem veszélyeztette a Nyomorultak általános eszmeiségét, amely nem korlátozódik Javert sorsára, hanem egy sokkal átfogóbb filozófiai és szociális problémakört vázol fel.
A múlt pénteki döntés egy hosszú ügy epilógusaként is értelmezhető, bár elméletileg további fellebbezés is elképzelhető. A Plon Kiadó elégedettségét fejezte ki a bíróság döntése kapcsán, mint elmondta, "ez a döntés alapvető jelentőségű a szólásszabadság, az irodalmi és művészeti alkotás szabadsága, a gondolatok szabad áramlása szempontjából. Továbbra is szabadon jelenhet meg minden könyv, így igazi sikerként könyvelhetjük el a döntést." A bíróság 10.000 eurós kártérítésre kötelezi az örökösöket.
Yves Gaubiac, a SGDL ügyvédje szerint az egészben az a legmegdöbbentőbb, hogy Cérésa két regényét a Nyomorultak folytatásaként tüntetik fel. Mintha egy tendencia kialakulásának lennénk tanúi: már vannak, akik a Bovaryné folytatásának tervét emlegetik.
