James Joyce halott, Bateman él

Bret Easton Ellis Magyarországra jött. Jobb, ha ezt most megjegyzi minden kedves olvasó, aki képes túllátni Magyarország határain, mert most van az a nullánál is kevesebb országunkban, hogy irodalmi értelemben történik valami.

Jobb, ha mindenki kimegy a Könyvfesztiválra, és megnézi magának ezt a csókát, bevési a kis fejébe az arcvonásait, mert ritkán láthat hasonló formátumú írót. A szkeptikusok persze mondhatják, hogy mit nekünk Ellis, tavaly nálunk járt Rushdie, és neki még egy fatva is lóg a feje fölött. Erre azt kell válaszolnunk, hogy Rushdie valóban nagy író, Bret Easton Ellis viszont egy istenverte zseni, aki reflexből tette meg azt, amire mások csak ácsingóznak: mellékesen megírta a 80-as és 90-es évek nagyregényét, sokak szerint az előjátékát a XXI. századnak. James Joyce halott, Bateman él.

Ellis 1964. március 7-én született Los Angelesben, elképesztően gazdag családban. Apu ivott, és mellékesen felhőkarcolókat adott és vett, az egész családot rettegésben tartotta, több, az interneten fellelhető biográfiában is utalnak arra, hogy Ellist kifejezetten kedvelte, egy alkalommal például arra kényszerítette a gyereket, hogy vele igyon. Gyerekkorát kisebb-nagyobb megszakításokkal (mikor például füvet találtak a szobájában, és büntetésből a nagypapa Nevada sivatagbeli kaszinójába küldték dolgozni) elképesztő fényűzésben töltötte a családi medence mellett. Egy kis egyetemre ment Vermontba zenét tanulni, de elkezdett érdeklődni az irodalom iránt, és írói kurzusokra járt. Ekkoriban olvasta el Joyce Ulyssesét is, amelyet a világirodalom egyik legnagyobb regényének tart a mai napig, és véglegesítette a Nullánál is kevesebb (Less than Zero) szövegét, ami meg is hozta számára az országos ismertséget, amit nem túl jól viselt.

Míg a kritika Truman Capote-hoz hasonlította, és egy nemzedék hangjának kiáltotta ki, ő a szobájában töltött egy évet komolyan nyáladzva a mérhetetlen sok szedatívtól, melyek elviselhetővé tették napjait. 1987-ben film is készült a regényből, melynek munkálataiban nem vett részt, és bár nem volt teljesen elégedett az eredménnyel, olyan komoly barátságot kötött Robert Downey Jr.-ral, hogy képes volt fedezni a színészt a barátnője előtt, míg az vidáman kokaint freebase-elt egy New York-i hotelszobában. Ebben az évben jelent meg Ellis második regénye, a Vonzás szabályai (Rules of Attraction) is. A kritikusoknak ez a regény azonban nem tetszett, viszolyogva annyit mondtak, hogy ez a fajta „basszunk mindenkivel minden rasszból típusú” egyetemista tematikájú próza túlzottan önéletrajzi ihletésű.

Miután elvégezte az egyetemet Ellis, New Yorkba költözött. Regényei sikerének és a családi hátterének köszönhetően mással sem kellett foglalkoznia, csak a regényírással. Komolyan veszi az írást, reggel ébresztőórával kel és napi nyolc órát dolgozik. Főleg kézzel, írógéppel ír, rengeteget javít a szövegein, és csak a végső változatot viszi fel a számítógépére. Megírja az American Psychót, melyben megteremti a korszak hősét, Patrick Batemant.

Természetesen sokaknál szakad a cérna, a Nők Nemzeti Szervezete bojkottal fenyegeti meg a kiadót, ha ki mernek adni még egy olyan könyvet, mely nem felel meg a magas erkölcsi elvárásoknak. A regény így kis csúszással 91-ben jelenik meg, eddigre azonban már áll a bál Amerikában: Ellis töménytelen halálos fenyegetést kap, minden trottyos és beszédképes agg kiáll a még meg sem jelent mű ellen, egy elvadult feminista pedig azt javasolja, hogy „dugjanak patkányt Ellis ánuszába”, amiért nyíltan és öncélúan ábrázolja a nők megerőszakolását és megcsonkítását a regényben. Az Amerikai Psycho meghozza a világhírt Ellisnek és annyi pénzt is, hogy hat generációnyi rokon sem lesz képes elkölteni. Lehet belőle fedezni a meghalt apa többmillió dollárnyi felhalmozott adósságát.

1995-ben megjelenik Ellis Glamoráma című regénye, melyet abszolút főművének tart. A kritikusok örömmel üdvözlik, nagy siker. Ellis túl van a heroinizmuson.

Sokáig hallgat: 2005 augusztusában jelenik csak meg új regénye, a Holdpark (Lunar Park). Ellis ekkor már élő klasszikus.

Ellis prózáját az amerikai kritika az American Psycho előtt Truman Capote-hoz hasonlította, sokan gondolták, hogy nemcsak egy nemzedék hangja szólalt meg vele, de végetért a politikai korrektség terrorja az Egyesült Államokban. Ellisre bevallottan hatott Hemingway, Joyce, mégis kevesen említik, hogy talán az egyetlen hiteles örököse F. Scott Fitzgerald írói hagyományának, hiszen pontosan arról ír, amiről Fitzgerald írt a This Side of Paradise-ban vagy a Tender is the Night-ban, nyolcvan évvel később.

Aki most Magyarországra látogat, már kitörölhetetlen személyisége az irodalomtörténetnek. Ilyenkor illik fejet hajtani.

Interjú Bret Easton Ellisszel a Literán>>