CUmberto Eco: Loana királynő titokzatos tüze, Európa kiadó, 2007, Budapest 520 oldal, 3600 Ft
Nekem Umberto Eco mindig is gyanús volt egy kissé: ponyvát ír vagy szépirodalmat?
A Rózsa neve és a Baudolino inkább a lektűr irányába mozdult el szerintem, de az előbbit legalább menti a nyelvi megformáltság, az ötlet és a hangulat. A Foucault-inga pedig egy regénynek álcázott, kiváló tudományos értekezés. Persze van cselekményszál, rohangálnak ide-oda az ingerült templomosok, de mégis inkább arról van szó, hogy roppant művelt úriemberek párbeszédnek álcázva mondják fel a világtörténelmet.
A Loana királynő alaphelyzete nehezen lehetne a szerzőre még ennél is inkább jellemző. A főszereplő egy baleset kapcsán úgy veszíti el az emlékezetét, hogy (mit tesz Isten!) semmi másra nem emlékszik az életéből, csak a tanult és olvasott részekre. Tegye minden Eco-rajongó a szívére a kezét: nem is nehéz a mestert elképzelni, ahogy a körmét rágva próbálja kitalálni, hogyan mutathatná meg az eddigieknél is jobban a hatalmas műveltségét. Hát, ebben sikerrel járt a professzor.
Mivel a főszereplő egy antikvárium tulajdonosa, reménykedtem hogy akkor most kapunk egy jó adag bibliofil beöntést Gutenbergtől napjainkig, de nem.
A regény főszereplője leutazik vidéki házába, ahol egykor gyermekéveit töltötte, és régi ifjúsági irodalmak és képregények útján kísérli meg feleleveníteni emlékeit. Mindeközben rekonstruálja a fél évszázadot, a háborús évek Olaszországát, meg élete nagy szerelmének történetét, melyet ugyanúgy elfelejtett, mint minden mást. Az emberi személyiség és jellem, az emlékek mibenléte feletti elmélkedésen túl a regény egyébként erről a szerelemről akar szólni.
De csak akar, mert ebben a formában elég vontatott: az 520 oldalból a kábé kétszáz oldalnyi nettó katalogizálás soknak tűnik. A huszonharmadik világháborús slágerszöveg után meg egy kicsit már ideges is lesz az ember. Az egész fölösleges allűrnek tűnik. (A fordítónak külön elismerés jár egyébként!.)
A regény második fele ezzel ellentétben a (valószínűleg) kómába zuhanó főszereplő egybeöntött, több száz oldalnyi emlékzuhataga. A száraz katalogizálással szemben itt akkorát fordul a stílus, hogy az egyik szereplő eszmefuttatásában odáig jut, hogy Isten fasiszta és a legnagyobb ellenfele Jézus. Ez a gondolatiság egyáltalán nem áll jól Ecónak.
Ami ezeken felül van a regényben, az belefér egy Csók és Könny harminc oldalába is: egy amnéziás keresi a múltját szülőházában, rátalál a gyermekkori szerelme nyomaira, akit elvesztett és élete minden nőjében őt kereste, de a halálban /kómában újra rátalál.
