A-
Willem Elsschot: Sajt – Lidércfény, Gondolat – Akcentusok, 2008, 2450 Ft.
Az egyébként is kiváló Akcentusok sorozat (a holland nyelvű irodalom sorozata a Gondolatnál) talán egyik legfontosabb kötete Elsschot két kisregényét tartalmazza, ezek közül is az első, a Sajt igazi klasszikusnak számít. A belgiumi flamand irodalom kevéssé ismert nálunk, ezért talán nem haszontalan némi információval terhelnem a kedves olvasót a szerzőről. Willem Elsschot a múlt század első felének kiemelkedő antwerpeni írója, bár eredetileg költő, jelentősebb sikereket mégis prózai írásaival ért el, egyébként eredetileg Alfonsus Josephus de Riddernek hívták, a jó ég tudja mi volt a baja ezzel a névvel, de most már az irodalom számára örökre Elsschot marad. A kötetben szereplő Sajt eredetileg 1933-ban jelent meg, míg a Lidércfény 1946-ban, a két kisregény egyben az író egyik legjelentősebb alkotói korszakának két végpontját is kijelöli. Mindkét elbeszélés főszereplője Laarmans, a tipikus kispolgár, aki egyébként a szerző más műveiben is felbukkan.
A Sajt egy Ajánlással kezdődik, ami nem más, mint egy vers; ebből rögtön kiderül, hogy miért volt elismertebb Elsschot prózája, mint a lírája, ezt követi a Bevezetés, amelyben a szerző homályos hasonlatok, és egyéb szóképek segítségével igyekszik felvilágosítani az olvasót a remekmű mibenlétéről, és elkészítésének fortélyáról. Nos, ez a pár oldal könnyen kedvét szegheti a kevésbé elszánt érdeklődőknek, pedig igazán rosszul jár az, aki itt dobja sarokba a könyvet, mert a Sajt valóban rászolgál hírnevére. Laarmans, a már említett főszereplő, irodistaként keresi a kenyérre valót, munka után nem siet haza kis családjához, hanem inkább a kocsmában keres egy kis nyugalmat, néhány korsó sör mellett, így tesz aznap is, amikor idős édesanyja meghal. Tulajdonképpen ennek a halálesetnek köszönhetően ismerkedik meg Van Schoonbeke úrral, aki meghívja a lakásán tartott összejövetelekre, ahol Laarmans egy tehetősebb társasággal ismerkedik meg. A joviális házigazda apró hazugságokkal titkolja el főhősünk munkáját a többiek előtt, Laarmans szorgalmasan eljár az összejövetelekre, mígnem Van Schoonbeke egy kecsegtető ajánlatot tesz, ami lehetőséget nyújt az irodista számára, hogy ténylegesen feljebb lépjen a társadalmi ranglétrán, így lesz belőle sajtkereskedő. Laarmans azonban utálja a sajtot, a kereskedéshez pedig egyáltalán nem ért, így bukása borítékolható.
Annak ellenére, hogy a történet hétköznapian egyszerű, és lebilincselő fordulatoknak is híján van, a Sajt mégis letehetetlen, ebben Elsschot ironikus humorának van a legnagyobb szerepe, valamint annak, hogy a kisregény főhőse, és egyben elbeszélője Laarmans éppen köznapi kispolgáriságával együtt izgalmas figura. Az irodista a nagy lehetőség kapujában is csak irodistaként bír viselkedni, nem az értékesítéssel foglalkozik, hanem saját iroda berendezésére pazarolja az időt; csak a külsőségekre figyel, látszani akar valakinek, miközben ő maga is tisztában van vele, hogy a legtökéletesebb kellékek ellenére sem tud átváltozni, soha nem lehet nagypolgár. A 30-as évek magyar filmgyártása tobzódott az ilyen alakokban (pl. Hypolit, a lakáj), és a hasonló történetek mindig a kispolgári értékek eszményítésével értek véget. Elsschottól azonban távol áll kiskocsma, kisfröccs, kispörkölt világának idillizálása, számot vet azzal, amivel a magyar film nem volt hajlandó szembenézni, hogy a felszín alatt lassacskán elkorhadt ennek a társadalmi rétegnek az alapja, a mindig biztonságot nyújtó család. A generációk közti kommunikációban súlyos zavarok keletkeznek, a hagyományos női szerepek nem működtethetők tovább, és a családfenntartó férfi sem képes betölteni a szerepét, persze a Sajtban mindez csak a sorok mögül olvasható ki. Elsschot még nem temeti a kispolgárt, de cinikus hangja már figyelmeztet a válságra. Egyébként, ha már a cinikus hangnál tartok, nem állhatom meg, hogy ne hívjam fel a figyelmet arra, hogy a Könyvesblogon korábban már lelkesen ajánlgatott Brusselmans kiváló regénye úgy látszik, beleilleszkedik egy flamand irodalmi hagyományba, igaz Elsschot jóval visszafogottabb, de azért a köztük lévő hasonlóság figyelemre méltó.
A kötet másik kisregénye egészen lírai hangulatú, a Lidércfény egyetlen este történetét meséli el. A hazafelé induló Laarmans, aki csak a rossz idő miatt nem kedvenc kocsmája felé megy, összetalálkozik 3 afgánnal, akik egy titokzatos Mariát keresnek, aki zsákokat foltozott a hajójukon aznap, és mindhárman belészerettek. A lány egy nehezen olvasható kartondarabra írta fel a címét, Laarmans a megadott helyre kíséri az idegeneket, azonban Mariát nem találják. A már jól ismert főhős maga se tudja miért a 3 afgánnal tart egész éjszaka, hátha mégis sikerül nyomára bukkanni a titokzatos lánynak. Az úgyszintén rendkívül egyszerű történet lényegében a különböző kultúrából érkező emberek egymásra találásáról szól. Arról, hogy a kezdetben bizonytalanságokkal, és félelmekkel teli kapcsolat, hogyan oldódik fel, s hogyan válnak egyetlen kalandos este alatt barátokká az egymás számára minden szempontból idegen férfiak. Talán nem túlzás azt állítani, hogy Elsschot kisregénye a II. világháború tapasztalatának egy nagyon kiérlelt párlata, nem akar sokat, de talán ezzel ér el többet, egyszerűen, visszafogottan, szépen. A magam részéről azt sajnálom csak kissé, hogy az írónak nem volt szíve abbahagyni a művét másfél oldallal hamarabb, mert a történet lezárása picit patetikusra sikerült, és ez nincs teljesen összhangban az elbeszélés egészével. Azonban, így sem lehetünk elégedetlenek, hiszen két remek kisregény érkezett el, jókora késéssel, a magyar olvasókhoz, de még épp időben!
