Így gyűlölünk mi

Valuska László | 2016. július 24. |

 

Első mondat: “Meg tudom mondani, melyik volt az a pillanat, amikor belém nyilallott, hogy ennek a viharverésnek a legsúlyosabb villámcsapása miránk fog lesújtani” (5.)

Egymás mellett élünk, ismerjük egymást, szomszédok vagyunk, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy ne tennénk meg bármilyen mocsokságot a másikkal. Szomszédnak lenni életforma, és bár Márai Sándor a budaiságból igyekezett levezetni egyfajta minőséget, valójában az ezer szomszéd országa vagyunk. Závada Pál Egy piaci nap című regénye olvasása közben a düh, a szomorúság és a teljes értetlenség kavarog bennem, mert megmutatta ennek a szomszédországnak a működését, hogy miközben a lépcsőházban kedvesen köszönünk egymásnak, valójában irigyek, féltékenyek és gyűlölködők vagyunk, egyszerű, sokféleképpen értelmezhető jelekből teljes élettörténeteket húzunk fel, amiket nem hipotézisként, hanem kemény tényként élünk meg. Az 1946-os kunmadarasi pogromról írt felkavaró, remek regényt Závada Pál.

Závada Pál: Egy piaci nap

Magvető, 2016, 222 oldal, 3290 Ft

 

A második világháború borzalmairól sok, az azt követő, legalább ennyire fontos időszakról kevés történetet dolgozott fel az irodalom, pedig az átmeneti években sok zsidóellenes incidens történt. A háborúval a zsidógyűlölet nem szűnt meg, nem jött el egy békés világ, 1946-49 között nagyon sok véres zsidóellenes eseményt ismerni Soprontól Pécsen és Miskolcon át Szegedig.

Egy volt ezek közül a kunmadarasi pogrom: 1946. május 20-21-én a regénybeli Kunvadason több száz fős tömeg gyűlik össze, megtámadja a helyi zsidókat, többen meghalnak. Sok szempontból döbbenetes az eset, de Závada regénye mégis azért rendkívül erős, mert átlagemberek, szomszédok motivációit, cselekedeteit és gondolkodását ábrázolja. A hétköznapok gyűlölete a regény témája, azoké az embereké, akik a vesztes második világháború után mély identitáskrízisbe kerültek anyagilag és szellemileg is. A kunvadasi piacon erőszakot tevő emberek egy közösségben éltek, ismerték egymást, ezért döbbenetes az erőszak, amibe belekeveredtek. A világot jóra és rosszra, mi-re és ők-re, vagyis magyarokra és zsidókra osztó gondolkodás felülírt minden egyszerű emberi kapcsolatot, érzést és gondolkodást, hogy a végén a piacon magukból kivetkőzött büntetőbrigádként viselkedjenek a lincselők, akik közül kiválik egy csak nőkből álló csapat is. Az megint csak meglepő, hogy bárki szívesen részt vesz a lincselésben, politikailag színes a csoport, általában mindenki alacsonyabb rétegekből jön, a közös cél az, hogy a zsidókat megbüntessék, vagy a faluból elkergessék őket. A gyűlölet nagyon könnyen rántja össze az egyébként sok színű közösséget.

Még májusban, a regény megjelenésekor készített Rostás Eni egy sűrű, izgalmas interjút Závada Pállal és Zoltán Gáborral. Akkor Závada ezt mondta:

"Amikor először olvastam a kunmadarasi pogromról, emlékszem, nem akartam elhinni. Azt hittem, túlzás, aztán rájöttem, hogy még szörnyűbb a helyzet. Az biztos, hogy évekig vagy akár évtizedekig eltarthat, amíg az embert olyan formában nyugtalanítja a dolog, hogy egyszerre él át szégyent, értetlenséget, kibogozhatatlanságot és gyanít mögötte rengeteg hazugságot. A rosszul elföldelt, tudat alá betuszkolni próbált bűnrészességekről beszélek, az összes szégyellnivaló ügyről, amiben nem tettünk semmit, vagy épp tettesek, tettestársak, cinkosok voltunk."

A regénybeli Kunvadason a keddi piacnapon a parasztasszonyok megtámadták a főként helyi, zsidó árusokat. Például megtámadták az árdrágító tojáskereskedőt, papuccsal is verték. Az eset azért döbbenetes, mert a tömeg egyre nőtt, a megerősített rendőrség semmit nem tett, ahogy egyébként az emberek nagy része tétlenül nézte az eseményeket, így az erőszak elszabadult, hárman meghaltak, sokan megsérültek.

“Miért bántotta maga ezeket a zsidókat, akikkel maguknak soha nem volt bajuk?

Bajunk, az nem volt, tisztelt bíróság… De tetszik tudni, mikor a németek beköltöztek hozzánk, a gettózás után ugye odakerültek a mi házunkba a Rosenstein Bélának a bútorai.

Hogy kerültek azok oda?

Elég nehezen, mert kézbe’ volt muszáj hazacipelnünk a férjemmel. De hát más bútorunk nem is volt! És a Rosenstein Béla nem is jött haza. De viszont hazajött az öccse, a szódás Józsi, tetszik tudni. És mivel az ő bútorait addigra már elvitte a párt, márminthogy a sajátjuk, a kommunista párt, ezért a Józsi eljött az enyimért, hogy az a Béla bútora. És el is vitte. Az uram akkor bizony szidni kezdte a Rosenstein Józsit.” (126)

Az Egy piaci napban az elbeszélővel együtt, a meglévő nyomokból, vallomásokból és újságcikkekből próbáljuk kinyomozni, mi is történt valójában a kunvadasi piacon, illetve ki lehetett ott a felbujtó. A könyvben olya erős a bírósági tárgyalás, hogy tárgyalótermi drámának is beillene, elsősorban azért, mert a dramaturgia is arra a feszültségre épít, ami egy ilyen tárgyalássorozaton történik.

A piaci lincselés felvezető eseménye, hogy Hadnagy Sándor tanítónak és leventeoktatónak Karcagra kell mennie a másodfokú bíróságra, a támogató tömeg csak gyűlik, a közösségben fontos szerepet betöltő tanító esete politikai üggyé válik, kiáll mellette a Kisgazdapárt, a Parasztpárt és a Nőszövetség is. A rendőrök Karcag határában feltartják a tömeget, csak ötven embert akarnak átengedni, az emberek egyre dühösebbek, de akkor pattan el a húr, amikor elterjed hír, hogy a zsidók gyerekeket raboltak el, kolbászt készítenek a húsukból:

“Rádai Etel! Mit tud ehhez hozzáfűzni?

Hát én azt, tisztelt bíróság, hogy már hetekkel előbb az a szóbeszéd járta, hogy a zsidók elpusztitják a magyar gyerekeket, és magyar koponyákkal akarják az utat kikövezni. Meg hogy milyen jó dolga van a zsidóknak, mink, a szegény nép meg éhezünk.

Maguk elhitték a gyerekhúsból kolbász meséjét?

Nem. De hagytuk magunkat rábeszélni.” (127-128.)

Az Egy piaci nap történetét Hadnagy Sándor felesége, Csóka Mária meséli el, aki igyekszik mindenhol ott lenni, az eseményekről beszámolni. A regény legjobb húzása az ő elbeszélői szerepeltetése, az ő, jobboldali nézőpontjából ismerjük meg a szereplőket, az eseményeket, illetve az ő vívódásaiból közelíthetünk az értelmezésekhez. A regény eredetileg színpadi darabnak készült, ezért dramaturgiailag sokkal feszesebb, jól elkülöníthetőek a nézőpontok, az E/1. személyű beszélő monológjait nagy erővel bontják meg a tömegjelenetek a piacon, a bíróságon vagy a pártgyűlésen. Závada ezt a borzasztóan kényes ügyet egy elfogult, érintett, bizonytalan elbeszélővel mesélteti el: a férje ártatlansága még úgy is egyértelmű számára, hogy nem ért egyet mindenben vele, de jegyzetel, tudósít, és bár nincs mindenhol jelen, de igyekszik:

“Mert - nem tudom megmagyarázni, de - csillapíthatatlan mehetnékem támadt, ám annak semmi köze nem volt a szüleimért való aggódásnak. Az utcán akartam lenni, hogy közelről tapasztaljak meg mindent, hogy a saját szememmel lássam, mi folyik -  s ne mások gyatra emlékezetére és koholmányaira legyek ráutalva” (99.).

Csóka Mária elbeszélői főszerepe tökéletes választás egy olyan regény esetében, amiben iszonyú nehéz rendet vágni a nézőpontok igazsága között, ahogy ő, úgy az olvasó se tud mindent, egymásra vagyunk utalva, és végig van valami nyugtalanító abban, amilyen megértő a történésekkel szemben, bár néha együttérző a meglincselt zsidókkal, viszont ő sem látja be, milyen szörnyű bűnt követtek el Kunvadason. Személyes története nem kap önálló hangsúlyt, csak az események szempontjából alakul a karakterábrázolása. A társas kapcsolataiból sem tudunk meg sokat róla: a a háborút megjárt férjével közös élete nem problémamentes, de az igazán érdekes viszony a férje politikai ellenfelének, a kommunista Hámos Ferenc feleségével, Gellért Irénnel alakul ki. A falu utóbbiakat is elűzi, de ez nem jelenti azt, hogy kapcsolatuk megszakadna.

Az Egy piaci nap az idei év eddigi legfelkavaróbb könyve, ami folyamatos önvizsgálatra és reflexióra kényszeríti az olvasót. Alapvetően minden könyv megváltoztat minket, de Závada regénye után fókuszcsoportos vizsgálatokat kellene végezni, hogy mi ment bennünk félre ennyire.

Ne menjünk el amellett sem, hogy sajnos nagyon aktuális olvasata is van a regénynek, nem a pogrom miatt. Az Egy piaci nap egy olyan közéleti kontextusban jelenik meg, amikor a házmesterünk ránk zárja az ajtót, a szomszédok meg egymásnak esnek, mert mindig könnyebb az emberekben lévő félelmekre és nem-tudásra építeni, mint valódi problémákat megoldani. A félelemnek, és a félelemből táplálkozó gyűlöletnek kell legyen célpontja, és a többségi társadalom számára ezeket a csoportokat könnyű is kijelölni: cigányok, zsidók, homoszexuálisok vagy épp most a menekültek, vagyis bárki, aki nem a többségi társadalomhoz tartozik. Ebből a regényből nagyon tisztán láthatjuk, hogy milyen roppant egyszerű előítéletek és félelmek mentén gondolkodunk és szervezzük az életünket, és hogy mennyire veszélyes, ha a politika ezt a félelmet eszközül használja.

Legjobb Könyvek Nőknek

Az egyik legnagyobb ajándék, amit egy nő kaphat, az olvasás élménye. A kifejezetten nők számára írt könyvek óriási forrást jelentenek az önismeret, az inspiráció és az élet különböző aspektusainak megértéséhez. A "legjobb női könyvek" kifejezés mögött olyan könyvek gazdag és változatos könyvtára húzódik meg, amelyek megérintik a női lélek mélységeit, és arra inspirálnak bennünket, hogy a önmagunk legjobb verzióját hozzuk elő.

Rengeteg mű ebben a témában például egyedülálló utazásra visz minket az identitás és az önkifejezés világába. Több könyv pedig egy olyan nő történetét mesélik el, aki a világ különböző részein újra felfedezi önmagát. A legjobb női könyvek azok, amelyek képesek bemutatni a nők tapasztalatainak sokszínűségét és összetettségét, ugyanakkor inspiráló és megnyugtató üzeneteket közvetítenek. Az ilyen könyvek lehetnek regények, memoárok, pszichológiai kötetek vagy önismereti útikönyvek, amelyek mind hozzájárulnak a nők életének mélyebb megértéséhez és gazdagításához. E könyvek olvasásával a nők sokat tanulhatnak önmagukról, kapcsolataikról és a világról. Megérthetik saját érzéseiket, vágyaikat és álmaikat, és megerősödhetnek abban a tudatban, hogy nincsenek egyedül az útjukon. A legjobb könyveket nemcsak élvezetes olvasni, hanem életünk társává válnak, és segítenek abban, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból és a világból.

Életünk során számos nehézséggel és döntéssel szembesülünk, és gyakran nehéz megérteni önmagunkat és a bennünket vezérlő érzelmeket. Ezért fontos, hogy olyan könyveket olvassunk, amelyek segítenek jobban megismerni önmagunkat. Ezek a könyvek segíthetnek feltárni olyan belső gondolatokat, érzéseket és vágyakat, amelyeket nem mindig könnyű szavakkal kifejezni. Ha jobban megértjük önmagunkat, képessé válunk arra, hogy hatékonyabban kezeljük az élet kihívásait, erősítsük a másokkal való kapcsolatainkat, és valóban teljes életet éljünk. Ezek a könyvek lehetővé teszik számunkra, hogy mélyebb szinten kapcsolódjunk saját érzéseinkhez és tapasztalatainkhoz, így segítve, hogy valóban tartalmas és boldog életet éljünk.


Finy Petra: Akkor is

A 40 éves Sára tanárnő történetét meséli el. Két gyerek, kiszámítható munka, tökéletes házasság - legalábbis a főhősnő ezt hitte. Ám egy nap a férje összecsomagol. A főhősnő sokféle érdekeltségű nő: egy túlérzékeny anya, két koraérett gyerek, barátok, akik egyben kollégák is, egy mogorva szomszéd és egy férfi, aki kómában fekszik a kórházban, és soha nem beszélt vele, csak könyveket olvasott neki. A regény stílusa könnyed, helyenként nagyon fanyar és őszinte, annak ellenére, hogy egy nehéz sorsú nő sorsát ábrázolja. Kötelező darab a könyvespolcra!


Gurubi Ágnes: Szív utcájában

A történet a nagymama életének krónikája körül forog, de a regény narrátora nem teljesen a szerző. Ági laza határvonalat húz a valóság és a fikció között, és nemcsak saját családi történetével szembesül, hanem több generáció tükre is. A fő motívum egy zsidó család menekülése és az azt követő események, de ez nem holokausztregény, hiszen egy anya és lánya felnőtté válásának története származástól függetlenül érvényes.


Tompa Andrea: Haza

Főhőse olyan útra indul, amely nemcsak az otthon és a haza fogalmát tárja fel, hanem közelebb hozza őt önmagához is. A regény cselekmény helyett inkább a főhős belső útját írja le, amelyet életének és döntései megértése utal. A regényben egy nagyon találó gondolat is helyet kapott: „Elmenni lehet, de visszatérés nincs. Nincs visszatérés tehát, csak a kudarc tér vissza.” Ezek a szavak kiterjeszthetők az élet egészére. Az emberek nem tudják megváltoztatni múltbeli döntéseiket, ezért az elfogadás és a megbékélés az idő előrehaladtával egyre fontosabbá válik. Tompa Andrea regénye tehát nemcsak az otthon és a haza fogalmát járja körül, hanem a sors és a saját döntések elfogadását, valamint a visszafordíthatatlan idővel való megbékélést is. A főhősnő ezen utazása arra ösztönzi az olvasót, hogy elgondolkodjon saját életének kihívásain, és azon, hogyan lehet elfogadni azt, amin már nem lehet változtatni.


Bakos Gyöngyi: Nyolcszáz utcán járva

A regényként olvasható novellagyűjtemény egy filmkritikus önismereti, kalandos, apátlan és bátor, őszinte szexualitással teli utazása. Az olvasót nem egy, hanem több útra is elviszi, helyszínek, emberek és események váltják egymást. A szövegben a stroboszkópikusan felvillanó események mögött egy fiatal nő benyomásai, reflexiói és belső monológjai állnak, értelmezve a vadul galoppozó eseményeket.


Péntek Orsolya: Hóesés Rómában

Két nő sorsa tárul fel 1951 és 2020 között. Ebben a regényben a főszereplők alig ejtenek ki egy szót. A szavak önmagukban nem elegendőek érzéseik megértéséhez vagy közvetítéséhez. A lírai képek és benyomások azonban értelmezik az eseményeket, bár nem a megszokott racionális módon. Péntek Orsolya könyvében a hallgatag és zárkózott szereplők helyett az utcák, a tájak, sőt a kanálra ragadt lekvár íze is mesél. A regény nemcsak mesél, hanem az érzelmek és benyomások kifinomult leírásán keresztül mélyen belemerül a két nő életébe és belső világába.


Virginia Woolf: Egy saját szoba

Az irodalmi világban élő nők helyzetét elemzi a 20. század elején, kifejtve, hogy mire van szüksége a nőknek a szellemi függetlenséghez és a művészi kifejezéshez. A könyv filozofikus és történelmi utalásokkal gazdagított, ráadásul üde színfoltja az akkoriban férfiak uralta irodalmi világnak.


Chimamanda Ngozi Adichie: Mindannyian feministák vagyunk

Esszéje egy rövid, mégis hatásos mű, amely a feminizmus modern értelmezését tárgyalja, arra ösztönözve olvasóit, hogy gondolkodjanak el a nemek közötti egyenlőség fontosságán és a társadalmi szerepek átalakításának szükségességén. Adichie éleslátása és közvetlen stílusa révén képes megragadni az olvasó figyelmét, és arra készteti, hogy újragondolja a nemi szerepekkel kapcsolatos saját előítéleteit.



Margaret Atwood: A Szolgálólány meséje

Olyan jövőképet fest, ahol a nők szabadságát drasztikusan korlátozzák, és szinte teljesen az uralkodó rendszer kiszolgálóivá válnak. Atwood mélyreható karakterábrázolása és a társadalomkritikai elemek ötvözete izgalmas olvasmányt biztosít, amely elgondolkodtatja az olvasót a jelenkor társadalmi dinamikáiról és a szabadság értékéről.



Maya Angelou: Én tudom, miért szabad a madár a kalitkában

Maya Angelou önéletrajzi műve egy erőteljes és megindító történet az önazonosság kereséséről, a rasszizmus és a nemi megkülönböztetés legyőzéséről. Angelou lírai prózája és őszinte hangvételű elbeszélése a személyes küzdelmek és győzelmek univerzális történetévé varázsolja a könyvet.


A legjobb könyvek nőknek különböző perspektívákból közelítik meg a női tapasztalatokat, és kiváló olvasmányt nyújtanak azok számára, akik mélyebb betekintést szeretnének nyerni a hölgyek életét érintő kihívásokba és győzelmekbe. Minden mű más és más stílusban és hangnemben szólal meg, de közös bennük a mély emberi érzések és társadalmi kérdések iránti elkötelezettség.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Meg fogsz lepődni, hogy milyen régi a reggeli kávéd

Biológusok megfejtették, hogy az arabica kávé több százezer évvel ezelőtt, természetes kereszteződés folytán alakult ki. Könyvek hírek (és kávé) mellé.

...
Zöld

A szerzetes, aki megalkotta a középkori Google Earth-öt

Fra Mauro, a velencei laikus testvér az addigi történelem legrészletesebb térképét készítette el az 1450-es években. Csettintenének rá a Google Earth tervezői is.

...
Zöld

Vajon tudod a választ 3 egyszerű kérdésre a pedofíliáról és a gyerekek elleni erőszakról?

A cikkben könyveket is találsz a Hintalovon ajánlásával!