B lenne, de a befejezés miatt: C-
J. K. Rowling: Harry Potter and the Deathly Hallows, Bloomsbury, 2007, 6190 Ft.
A hetedik rész kampánya egy dologra volt felfuttatva, hogy valaki meg fog halni. Rowling nem viccelt: mindenkit megölt, akit csak lehetett.
A jó regény megteremti olvasóját – mondta egyszer Umberto Eco A rózsa neve miatt, aminek az első ötven oldala igencsak kikezdi az olvasót. J. K. Rowling ebben volt sikeres: megtalált egy érdekes sztorit, amire a gyerekek az elejétől kezdve ráugrottak, majd együtt nőttek fel vele. Irodalmi és marketing szempontból sem lehetne jobbat kitalálni A piros sálas értelmiségiek most elmennek a könyv mellett, mondván, ez lektűr, gyerekirodalom, pedig néhány év múlva a HP mindennél fontosabb lesz, hiszen sokmillió gyereknek és felnőttnek határozza meg az olvasási szokásait, ezért kénytelenek leszünk szembenézni a hatásával.
Brutális írói kegyetlenség kell ide
A HP egy jól végigvitt sorozat, amiben nem a jellemfejlődés dominál, hiszen a főszereplők az elejétől kezdve ugyanolyanok, legfeljebb a végére több az elfojtott szexualitás és szerelem közöttük. Mi változott? Rowling egyre sötétebb történeteket írt, miközben szerencsére gyorsan elfelejtette a kezdeti bohókás és bárgyú varázslóiskolát, hogy helyébe a mágia és az ármánykodást állítsa a halálfalókkal együtt. Ha folytatódna, talán nyílt színi szex és élve boncolás is lenne, vagy Potterék hülye gyerekeiket kellene újra elkísérni Roxfortba. Egy hős történetének soha nem lehet vége, csak őszintén, brutális írói kegyetlenséggel. Na, ez itt teljesen hiányzik.
A franchise minden lényeges pontját megtartotta Rowling, HP nem kezd el karatézni, vagy nem lesz hirtelen mindent megoldó szuperhős, hanem megmarad balek csapatjátékosnak, aki viszont sokkal többet pofázik vissza. Hermione nem dobja ki a mellét. Az összes lúzernek üzenem, hogy a buta tough guynak beállított Ron nyeri meg őt.
Szerelem és gyilkolás már fontosabb
A Deathly Hallows erősen kezdődik, rögtön Voldemortéknál találjuk magunkat az ismerős sötét és rideg világban, ami az egész HP-t kimozdította a korábbi idióta varászlós tematikából. A minisztériummal és Pitonnal megtámogatott sötét erőkkel erősen kezd a regény, ráadásul hősünknek sokszorozódnia és menekülnie kell, majd jön egy áldozatokat követelő seprűs üldözés, majd nagyon leül a sztori. Később újra felpörög, amikor Vodlemorték átveszik Roxfort irányítását, vagy amikor Hermionét megkínozzák. Rengeteg jövés-menés és emlékezés kap szerepet, sokat olvashatunk Dumbledorról különböző forrásokból, de ezek megértéséhez elő kellene venni tízévnyi nem létező HP-jegyzeteimet.
A befejező részben egy hatalmas csatajelenet is szerepet kapott a homéroszi felépítés miatt: Voldemort a halálfalókkal esik neki a Főnix rendjének, aminek legalább ötven áldozata van, köztük Fred Weasley. Ja, és Hedvig, a hóbagoly már korábban elhullik. 1997-es első részben még a hányós-szellemízű cukorka volt a vicces, azóta már a szex és a gyilkolás a fontosabb, és úgy hullanak a szereplők, mint a kibaszott legyek.
Avada Kedavra
Persze mindenkit az érdekel, mi lesz a vége a regényfolyamnak, amikor a történetet mindenképpen lezárni akaró Rowlingnak szembe kellett néznie azzal, hogy HP nem gyilkolhat le senkit se, mert nem illik az imidzsbe, hogy egy shotgunnal keresztül lője az orrnélkülit. A Főnix rendje óta Voldemort és HP folyamatosan egymás elméjében kergetik egymást, ettől általában a varászlónk szenved. Kettejük harcának végkimenetelét megzavarja, hogy HP rájön, ő az egyik horcrux, és hogy amíg ő életben van, addig Voldemortot sem lehet megölni.
A HP tízéves problémáját, miszerint egy gyereket nem tud megölni a leggonoszabb gonosz, viszont fordítva meg elég nevetséges lenne plusz mítoszromboló, elég könnyedén oldja meg Rowling: Voldemort saját varázslatát, az Avada Kedavrát szívja meg. És ez nem is rossz technika.
Nagy elbeszélések ideje
A posztmodern írók a huszadik századot másra sem használták, mint a nagy elbeszélések lerombolására, hogy mindenféle nyelvi problémán keresztül rámutassanak az identitás szétzilálódására, és hogy nem vagyunk mindentudók. Rowling kikerülhetetlen legendagyárossá vált, mindent tud saját mitológiájáról, hősei lelki és testi problémáiról, és mindenkit kedve szerint mozgat a sztoriban a nagy morális győzelem felé.
Sebaj, dekonstrukció ide vagy oda, Tolkien és Rowling is felépítette saját többkötetes eposzát. Mert vonzódunk az olyan történetekhez, amikben a hősnek jelleme és célja van, persze minimum a világmegváltás. Kell a sztori, a hős, az ismerős fordulatok és a kontextus piszlicsáré jellemzése, amik itt mind megvannak.
Ezek ellenére nem bír olyan világteremtő erővel Rowling mint Tolkien: míg utóbbi a legapróbb részletekig megtervezte a nyelvet, hogy abból felépítse mitológiáját, addig az írónő fordítva tette ezt. A cselekményből következett a HP-nyelvezet, amit kezdő olvasó meg nem érthet, ezért volt Rowling nagy szerencséje, hogy nagyon gyorsan filmet forgattak a regényéből, mert Voldemort nekem olyan, mint a filmbeli Ralph Finnes orrnélküli alakja.
A film általában tönkreteszi az irodalmi szöveget, mert annak nyelviségét nem tudja visszaadni semmi, egyszerűen lefordíthatatlan a könyv filmre (hirtelen ezek jutnak az eszembe: a Sorstalanság és a Galaxis útikalauz stopposoknak). Na, a HP cselekményközpontúsága miatt éli túl ezt a szabályt.
A következő szappanopera?
A Könyvesblogon egy nagy hibát követtünk el, amikor a sok idióta pletykát összegyűjtve címbe írtuk, hogy HP megházasodik és három gyereke lesz. Ezt sajnáljuk, de egyikünk sem gondolta volna egy ekkora baromságról, hogy tényleges befejezés lehet. Ezért egy jó tanács a hardcore rajongóknak: olvasás előtt tépjék ki az epilógust, mert az mindent tönkre tesz. Kit érdekel, hogy 19 év után a gyerekeket is elküldik Roxfortba? Senkit, csak ott marad az a kesernyés íz, hogy ez bármikor előkapható és folytatható. Mert a HP-t nem szabad folytatni: ne legyen ez a következő Dallas vagy Barátok közt, őrízze meg a mítoszát, Rowling pedig ne írjon, mert csak ezt a sztorit fogja újra- vagy átírni. Igazi egykönyves szerző, aki hét darabra szedte szét művét.
