[Zajszínek]Technikai értelemben a fehér zaj olyan jel, amely egy adott frekvenciatartományon belül minden hullámhosszon ugyanolyan erővel jelenik meg. Köznapi értelemben fehér zajnak szokták nevezni az olyan folyamatos, gyengén vagy füllel nem hallható háttérzajokat, mint az esőkopogás vagy egy régi tévékészülék zúgása (ezt szakemberek rózsaszín zajnak nevezik). Akusztikatechnikusok gyakorlatban úgy használják ki e jelenséget, hogy belső terekben nem kívánatos zajokat (beszélgetést, suttogást) halk, folyamatos (úgynevezett szürke) zajjal tesznek kevésbé hallhatóvá. A fekete zaj olyan jel, amely egy meghatározott frekvenciasávon belül mindenhol nulla erővel jelenik meg, kivéve néhány keskeny hullámhosszt. Például egy pont egy faxüzenetben.
[Mintha-valóságok]
Egy reformkori (1834) német–magyar nyelvkönyvben olvasható e párbeszéd:
- Jó reggelt, húgom-asszony.
- Jó reggelt, bátyám-uram. Mint vannak otthon, a kedves hitves és a kisdedek?
[…]
- Mi hír van kedves öccse-uráról?
- Csakugyan Amerikában van a sógoránál.
- Még mindig nőtelen?
- Nem többé; sógor-asszonya írta ide testvér-nénjéhez, hogy öcsém négerleányt vett el.
- Mit? egy feketét? ha azt boldogult nagy-bátyám, kegyed édes-atyja, tudta volna, soha nem engedte volna, hogy onokáji, a kegyed unokatestvérei, feketék legyenek.
- A szín nem választja el a dolgot. Ki tudja, milly színűek valának eleink?
- Éj, hát nem tudja bácsikám származásfáját?
- Nem tudom, kik voltak őseim. Atyai részről nem vihetem feljebb származásomat nagy-atyám és nagy-anyámnál; anyai részről nem feljebb ükeimnél. Ezeken felül, mint gyanítjuk, mostoha szülék voltak, s ezek, mint tudja kegyed, csak rokonok, nem vératyafiak.
- Úgy hát legyen gondja rá, hogy ük-unokái s legkésőbb maradéka el nem fajulván, szép fejérek maradjanak.
Amit a reformkori nyelvkönyv (láthatólag a rokonságra vonatkozó szószedet gyakoroltatását célzó) példabeszéde mond, arról a Star Trek 1968. november 22-én sugárzott, Platón mostohagyerekei című, 67. epizódja így beszél: Az Enterprise személyzete vészjelzést hallva leszáll egy ismeretlen bolygón, ahol egy olyan civilizációt talál, melynek tagjai Platón és Szókratész idejében menekültek a Földre egy elpusztult csillagról, majd a görög civilizáció hanyatlásakor egy másik bolygón találtak új lakóhelyre, amit Platoniusnak neveztek. E lények sokáig élnek, de könnyen megsérülnek, így pszichokinetikával mozgatják a dolgokat maguk körül. (Kedvenc szórakozásuk Alexander the Dwarf, azaz Törpe Sándor nevű törpéjük ugráltatása.) Itt most nem részletezhető okok miatt Kirk kapitány csapata összetűz a helyiekkel, melynek eredményeképp, a Platonius-lakók agyhullámok révén különféle megalázó mutatványokra kényszerítik őket, többek között arra, hogy Kirk kapitány és Uhura hadnagy megcsókolják egymást.
Uhura hadnagy fekete nő, Kirk kapitány fehér férfi, és a Platonius-lakók szadista tréfája nyomán történt meg először amerikai tévéképernyőn, hogy egy fekete és egy fehér ember megcsókolta egymást. A nyelvkönyvbéli négerleány és Uhura hadnagy egy-egy „mintha-valóságban“, egy nyelvkönyvi társalgásban és egy sci-fi sorozatban lesznek fehér férfiak kedvesei. Mindkét esetben ráadásul a mintha-valóságon belül is egy „nem igazi“ valóságban történik a dolog: A reformkori nyelvkönyvben a távoli Amerikában, a Star Trekben pedig akaratuktól megfosztva, a Platonius-lakók akaratától vezérelve lesz egymásé a fekete nő és a fehér férfi. Ugyanakkor vegyük észre, hogy az efféle szövegek „mintha“-státusza ad lehetőséget arra, hogy a szóba került dilemmák eljussanak az emberek mindennapi életébe. Öcsém-uram és a négerleány esetét nyelvgyakorló felmenőink beszélték nyelvórákon mint saját életük eseményét, Kirk kapitány és Uhura hadnagy pedig amerikai otthonok százezreiben csókolóztak a hatvanas években (míg a nagymama bele nem lőtt a képernyőbe a sörétessel).
[Fehérmájú]
A felvilágosodás új lendületet adott annak az elképzelésnek, hogy a világ minden jelensége kézzelfogható jellegzetességei alapján megismerhető, mondván ami nem mérhető meg, az nincs is. Például úgy tartották, a szexuális élet elkezdése megváltoztatja a nők ábrázatát: a szextől a nők orra kissé ellaposodik, és közepén enyhe függőleges bemélyedés jelenik meg. E hiedelmek szerint a szélesebbre húzódó orr, illetve széles orrlyukak árulják el a fékezhetetlen női szexuális étvágyat, azaz a fehérmájúságot. Mellesleg régebben a hasnyálmirigyet is nevezték fehér májnak. Ha lehet mondani, a fehérmájúság (white-livered) angolul pont a magyar jelentés ellenkezőjére utal: félénk, visszafogott, nyúlszívű, beszari stb.
[Fekete nem, fehér igen]
Annak ellenére, hogy az előítéletek csökkentését célzó különféle külföldi, különösen amerikai nyelvi ajánlások kerülendőnek ítélik a feketelista kifejezés használatát (>>Fekete szavak listája), annak párját, a white list (fehér lista) kifejezést vagy féltucatnyi értelemben használják, olykor magyarul is (itt a nyelvhasználat a jelek szerint még tétovázik az ügyben, hogy a feketelista után egybe vagy esetleg külön írjuk a két szót). A számítástechnikában a fehér listán azok vannak, akik egy adott felhasználónak rendszeresen szoktak e-mailt küldeni, tehát gyaníthatóan nem küldenek szpemet, azaz kéretlen reklámlevelet. A pornószűrő programok fehér listáján a gyerekek számára elfogadható weboldalak szerepelnek. A fogyasztóvédők és az üzleti etika ügyében tevékenykedő szervezetek fehér listáján a bizonyítottan etikus módon termelő és kereskedő vállalkozások vannak (például, akik nem alkalmaznak gyerekmunkát). Egyes országok kormányainak fehér listáján azon növények és állatok vannak, amelyek behozatalához nem szükséges külön engedélyeztetési eljárás (ez az USA esetében a Föld élővilága fajainak 0.25 százaléka). A lopott, illetve illegálisan átkódolt mobiltelefonokat szűri ki a szolgáltatók együttműködésén alapuló fehér lista, amely a legálisan működő mobiltelefonokat tartalmazza. Az Egyesült Királyság menekültpolitikájában a fehér listán azon országok vannak, amelyek állampolgárai immár nem kérhetnek menedékjogot az Egyesült Királyságban, mondván az illető országok politikai viszonyai elég rendezettek ahhoz, hogy senkinek ne kelljen elmenekülni onnan.
[Pandamaci]
A pandát többek között azért kedvelik, mert szeme körül a fekete folt kedvessé, bumfordivá teszi a tekintetét; a legvénebb panda is kölyökmedvének tűnik emiatt. Úgy mondják, az átlagosnál nagyobb szem, a tág pupilla gyermekivé, álmodozóvá, azaz szeretetre méltóvá teszi az ember tekintetét, mely láttán a többieket elönti a gyengédség és a segítőkészség (>>Fekete egér). A legenda szerint a súlyosan rövidlátó James Dean is többek között emiatt nem viselt szemüveget, és a Shrek 2 ogrevadász Csizmás Kandúrja (szinkronizálja Antonio Banderas) is ha szorul a hurok, kikerekedett bébitekintettel igyekszik elterelni ellenfelei gyanakvását.
Valami történhetett az emberré válás során; a fekete foltot ugyanis a panda esetében épp hogy nem az esendőséget megjelenítendő viseli szeme körül: a folt szerepe, hogy küzdelem esetén növelje az ádáz pandatekintet harciasságát.
[B]
bell hooks amerikai radikális feminista némileg indignálódva jegyzi meg egy helyütt, hogy bár Európában sok helyütt imádkoznak a hívek a Fekete Madonna szobrai vagy festményei előtt, ettől még az európaiak gyakran ugyanolyan rasszisták, mint az amerikai fajgyűlölők. hooks professzor állítása a relációanalízis értékelése szerint B: a két állítás önmagában igaz, de nincs logikai kapcsolat közöttük. A Fekete Madonna Európában jóval régebbi találmány ahhoz, hogy bármiféle köze lehetne a rasszizmushoz (>>Fekete Madonna).
[Fekete és fehér]
Ma a fekete angolul: black. Az V–XI. században beszélt óangol nyelven a feketét sweart-nek mondták, noha a blaec is feketét jelentett. E szó ősi indoeurópai gyökere a bhleg volt, ami azt jelentette, hogy égni, lángolni. Viszont e szóból nem csak a blaec (fekete) származott), hanem az óangol blac is, ami éppenséggel azt jelentette: fehér, világos, színtelen. Így a XII–XV. században beszélt, úgynevezett középangol nyelvű szövegekben ha felbukkannak a blac, blak, blake szavak, nehéz eldönteni, hogy azt jelentik, fekete, sötét, vagy éppenséggel sápadt, színtelen, fakó. Egyszerűbben: angolul a fekete nyolcszáz éve azt is jelentette, hogy fehér.
[27]
Haarlem a feketéiről volt híres a XVII. században, a kelmefestők munkája messzi földre eljutva öltöztette feketébe az európai polgárságot. Itt élt és dolgozott Frans Hals, a portréfestészet németalföldi mestere, aki a megrendelők igényeit követve, többnyire helyi polgárok arcképét festette, többnyire talpig feketében; ámbár Descartes legismertebb képmása is tőle származik (>>Tartalom és forma: Klór és alkotmány). Van Gogh egyszer megszámolta (ki más?), hogy Hals nem kevesebb, mint 27 féle feketét használt képeihez. Hasonló bravúrnak számít Manet 1886-os Zacharie Astruc portréja című munkája, aki fekete hatter előtt ül fekete kabátjában, fekete kravátlit viselve. Fehérben Jan-Baptiste Oudry bravúrját szokás említeni, akinek Fehér kacsa című képén (1753) egy fehér fal előtt álló, fehér drapériával fedett asztal fölött lóg egy madzagon lábánál fogva a címadó állat, miközben az asztalt egy fehér porcelántállal és egy csillogó ezüst gyertyatartóval (abban egy fehér gyertyával) kell megosztania. A kacsát tartó falba vert szög egy (fehér) papírdarabot döf át, amin olvasható a büszke felirat: J B Oudry.
[Mióta van fehér ember?]
Történeti, illetve kultúrantropológiai kutatások azt mutatják, hogy az európai gyarmatosítók felbukkanása következtében tűntek el a fehérek a gyarmatosítottak közül. Szerte a világon szokásos volt egyes népeken belül megkülönböztetni egy fehér csoportot egy vagy több másik, gyakran feketének nevezett csoporttól, ahol a fehérnek nevezettek többnyire az uralkodó rétegekhez tartoztak. (>>Fehér magyar, fekete magyar). Alastair Bonnett, a kérdés neves kutatója szerint például a császárkori kínai társadalomban a szokásostól valamelyest világosabb bőr, összekapcsolódva hatalmi pozícióval, létrehozott egy sajátos nem-európai fehér osztályidentitást, mely elképzelést támogatta a meggyőződés, miszerint a fehér bőr a kifinomultság és a tisztaság jele. E színszótár szerint a fekete szín egyik jelentése a faragatlanság, a durvaság, és alávetettség volt, illetve, hogy a „fekete csoport” tagjai távolról jött idegenek. Ekkoriban, azaz a még elszigetelődő Kínában az európaiakat nem fehéreknek, hanem fakó ábrázatúaknak, olykor pedig vörös bőrűeknek tekintették; Iránban a „kék szemű ördög” óriási sértésnek számított. Bonnett közel-keleti arab társadalmakban is azonosít a kínaihoz hasonló „fehér elitről”, a Korán szerint Akiknek pedig az orcája fényeskedik (azaz fehér), azok Allah kegyelmébe jutnak és örökké ott lesznek. Amerikában már 1587-ben felbukkan a vörös (red) mint a bennszülött amerikaiak bőrszínére utaló szó az angol nyelvben, maga a vörösbőrű kifejezés első említése 1699-ből származik, és csak a XVIII. század közepétől kezdték szélesebb körben használni. A fekete mint színes bőrű emberre utaló főnév első angol említése egy 1625-ből származó dokumentumban található, míg a fehér főnév (mint fehér ember) első említése csak egészen későbbről, 1671-ből származik. Mindezeket összevetve látszik, a „fehér ember” mint leírás, norma, magyarázat és indoklás a gyarmatosításhoz használt nyelvi leleményként született, azaz: a XVII. század óta van fehér ember.
[Szén vagy ördög]
Mihály István, a budapesti Fazekas Gimnázium egykori fizikatanára mondogatta: Ha valami fekete, az vagy szén vagy maga az ördög. Ugyanakkor maga a szén nem feltétlenül fekete, gondoljunk csak a kristálycukorra. A cukorral, a vízzel, a sóval vagy a kvarchomokkal szemben a kőolaj azért fekete, mert nem egyforma molekulák rendeződnek benne kristályszerkezetbe, hanem nagyon sokféle, egyenként is rendkívül összetett szénvegyület keveredik kaotikus módon a nyersolajban, mely ilymódon elnyeli a ráeső fényt. Már csak az a kérdés, hogy az ördög miért nyeli a fényt. Talán azért, mert az a legfőbb dolga.
[Bárány]
A fekete színű emlősök és madarak gyakran bírtak baljós státussal az európai kultúrtörténetben. A magyar néphagyomány szerint garabonciást sejthetünk a fiatalemberben, ha betérvén hozzánk, fekete tehén tejét vagy fekete tyúk tojását kéri. A fekete tyúk által tojt puha héjú tojást a halál hírnökének tartották, amelyet azonnal össze kellett törni. A fekete bárány ebből a sorból nem lóg ki. Az Alföldön fekete juh születése halálesetet ígért, az ókori görög templomi szertartásokon Hádésznak fekete juhot áldoztak, az olümposzi isteneknek fehéret. Mindezek mellett a fekete bárány azért is volt másodrendű tagja a nyájnak, mert lenyírt bundáját nem lehet fehéríteni. 2004-ben Romániában a posztógyártás megszűntével nemigen lehetett eladni a fekete gyapjút, míg a fehér gyapjú kilójáért 18 ezer (régi) lejt lehetett kapni.
[Kaukázusiak]
Ha egy amerikai kormányhivatal kitöltene rólam egy részletes személyi lapot, abba minden bizonnyal bekerülne, hogy kaukázusi vagyok, azaz a kaukázusi rasszba tartozom, amit a köznyelv közönségesen úgy mond, hogy fehér. Régebben ugyanitt a dél-európaiak vagy a szlávok jóllehet a feketékhez képest fehérek voltak, de a nyugat-európai bevándoroltakhoz képest nem voltak elég kaukázusiak. A fehér ember mivoltja feletti nézeteltérésekben nem csupán a szín kiosztásáról intézkedtek, hanem igyekeztek betartatni az illető bőrszínnel kapcsolatos normákat is. Például az 1890-es években azért lincseltek meg szicíliaiakat Louisianában, mert boltjaikban kiszolgálták a feketéket, beköltöztek a feketék negyedeibe, sőt urambocsá, össze is házasodtak velük, azaz normaszegőként veszélyt jelentettek fekete-fehér univerzumra. A kaukázusi mint rasszra utaló kifejezés Johann Friedrich Blumenbach munkásságából származik, aki a XIX. század első felében a kaukázusi népek, ezen belül is a grúzok koponyaformáját tartotta a fehér ember humánantropológiai jellege mintaszerű megvalósulásának. 1790-ben döntött úgy az amerikai törvényhozás, hogy állampolgárságot csak fehér ember szerezhet. A rabszolgatartó időszakben hozott „egyetlen csepp szabály“ (one-drop rule) azt volt hivatva eldönteni, hogy a kérdéses illető fekete vagy fehér. Eszerint egyetlen azonosítható fekete felmenő esetében az illető feketének számított. Jelenleg államonként eltérő módon használják ezt a szabályt, ám sem arra nincs lehetőség az USA-ban, hogy egy felnőtt (például bőre konkrét színére való hivatkozás alapján) megváltoztassa jogilag elismert bőrszínét, azaz rasszát, sem pedig arra, hogy egy újszülött rasszát bőrszíne alapján állapítsák meg, ugyanis a gyakorlatban (államonként eltérően) a szabály az, hogy a gyermek automatikusan anyja, apja, illetve afroamerikai szülője rasszát kapja. Az osztályozás e kettőssége miatt lényegében az az afrikai vagy ázsiai amerikai, akinek a felmenői is azok, míg fehér az, aki nem fekete vagy ázsiai származású. Ugyanakkor a XIX. század végétől a XX. század közepéig a felsőközép feketék klubjaiba (bon ton sociétiés) azok nyertek felvételt, akik bőre elég világos volt ahhoz, hogy átüssön rajta az ér kékje, illetve akik megfeleltek a papírzacskó-vizsgán, azaz akiknek a bőre világosabb volt, mint az amerikai élelmiszerboltokban használt barna színű papírzacskó. Az teszi tragikusan paradoxszá ezt a klubfelvételi gyakorlatot, hogy éppen abban az időszakban zajlott, amikor – mint azt demográfusok észrevették – a polgárháborút követően látványosan visszaesett az olyan gyerekek születésének száma, melyek egyik szülője fehér volt, a másik pedig fekete. Mindebből sokan azt a következtetést vonják le, hogy a rabszolgatartó korban nemi erőszak révén lettek terhesek fekete nők fehér férfiaktól. Manapság emellett a hírekben hallani, hogy terrortámadásoktól tartva az orosz nagyvárosokban rendre igazoltatják a kaukázusi kinézetű járókelőket. De ők más kaukázusiak, mint a protestáns amerikaiak; ők tényleg kaukázusiak.
[Zebracsík]
A zebrák csíkja olyan, mint az ujjlenyomat: nincs két egyforma belőle. Hogy miért csíkos egyáltalán, arra sok elmélet létezik (>> Szirén a szemnek). Mindenesetre a zebra maga is vonzódik a csíkoshoz, például ha meglátja, odaáll a csíkos fal, a biztonságot adó csorda mellé. Emellett a zebrák többségének szőre fehér, amin fekete csíkok vannak, ám vannak zebrák, melyek feketének születnek fehér csíkokkal (mindeközben a szőr alatt az összes zebra bőre fekete).
[2in1]
A pekingi Tiltott Városban egyetlen épület, a Császári Könyvtár tetejét borítják fekete cserepek. Mivel a feng shui elméletben a fekete a vizet szimbolizálja, ezért a tető egyszerre védte a víztől és a tűztől a könyvtárat.
[Felis catus]
Ahhoz képest, hogy a macska lassan négyezer éve része a jól felszerelt háztartásnak, még mindig a civilizáció kozmosza és a vadon káosza közti határmezsgyén tanyázgat. Etológusok szerint egyszerűen azért, mert őseik nem falkában, hanem családban éltek (mint ma például a párducok), és ezért nemigen lehet rávenni arra, hogy sétáltatás során a falkavezérnek hozza oda az eldobott teniszlabdát. Háziasítását követően lényegében az egyik legsikeresebb bestiális expanziót hajtotta végre a világ kultúráiban. Egyiptomban Básztet, a macskafejű istennő az egyik legfontosabb isten volt. A görög hagyományban a vadászó Artemisz, illetve az alvilági uralkodónő, Hekaté kultuszának főállata a macska. Jóllehet az Ószövetség egy helyütt beszél vadmacskáról (Ézsaiás 34. 14.), az Újszövetség pedig vasmacskáról (Ap. Csel. 27. 29–30), önmagában is meglehetősen talányos, hogy miért nem említ a Biblia egyetlen macskát sem. Később a keresztény hagyomány valamelyest megenyhülni tűnik, ugyanis a népi vallásosság megemlékezik már arról, hogy a betlehemi istállóban nemcsak a Fiú született karácsonykor, hanem egy alomnyi macska is. Az iszlám tradíció számon tartja Mohamed Muezza nevű macskáját. A buddhizmusban a macskalét a jók privilégiuma, a Paradicsomba belépés előszobája, a Mahabharata által is megénekelt macskákat a hindu hagyományban Szaszti, a macskaisten személyében tisztelték. Ugyanakkor a háziasított állatok közül a macska őrzött meg legtöbbet eredeti életmódjából, és a szelídség együtt a vadsággal, mint afféle kulturális keverék, mindig is egy gyanús hibrid-státust kölcsönzött a macskáknak (ugyanezért félt és gyanús például a higany, ami fém is és folyik is). Én vagyok a Macska, aki magában jár és minden hely egyforma nekem – mondja Kipling macskája (aki sétált). A macska, különösen a fekete, lélekvezető, alvilági kalauz, aki lát a sötétben; vagy olykor annál is több. Lássuk például Sztyopa esetét Behemóttal:
„De még ennél is szörnyűbb jelenségek voltak láthatók odabenn: az istenben megboldogult ékszerészné párnázott puffján, fesztelenül elterpeszkedve, egy harmadik személy ült, mégpedig egy félelmetes méretű fekete kandúr, egyik mancsában pohár, a másikban villa, amelyre jókora darab marinírozott gomba volt felnyársalva.
Az amúgy is sötét szoba még jobban elhomályosult Sztyopa szeme előtt. »Hát ilyen az, amikor az ember megőrül…« – gondolta, és megkapaszkodott az ajtófélfában.”
Kínától Japánon, Bengálián, Oroszországon, Magyarországon és Baszkföldön át Skóciáig hittek/hisznek abban, hogy a macska olykor emberformát tud ölteni. Az egyik Arthúr-mondában a király a genfi tónál egy óriási macskával hadakozik, az istentelen macskaimádat vádja felbukkant a templomosok pereiben is. A manicheusok szerint a macska a sötétség princípiumát hordozza, a keresztény hiedelmekben a boszorkányszombat és az ördögűzés elengedhetetlen szereplője volt a – jórészt fekete – macska. Más hiedelmek szerint fekete macska formájában kísért éjszaka Lilith, a zsidó női démon csakúgy, mint az incubus, a baszószellem (az ő figurája jelenik meg kilúgozott, veszélytelenített formában Catwomanben, a Macskanőben). Ghirlandajo Utolsó vacsoráján macska ül Júdás mellett; és valóban, a fekete macskát tekintették a Gonosz megtestesülésének is (ld. még: Mr. Gatto, az alvilág fejedelme). Ennek megfelelően talán nincs olyan háziállat, amit – nem táplálkozási célból – annyit koncoltak volna föl a történelem során, mint macskát: Európában a bűnbakot bízvást lehetne bűnkandúrnak nevezni. Az ókori Egyiptomtól Izlandig macskákkal varrták zsákba és dobták vízbe az égi vagy földi törvények ellen vétőket, Erzsébet királynő koronázásakor egy a pápát formázó, vesszőből font bábut tömtek meg macskákkal, mielőtt azt máglyára vetették volna, Skóciában a Taigheirm nevű, napokig tartó fertelmes macskakínzó rítus egyik célja az volt, hogy a résztvevők megkapják az állat éjszakai látását. Boszorkányrontás ellen kifőzött macskacsont volt a segítség, ám öltek macskát karnevál idején, járványkor vagy egyszerűen csak mulatságból: Az angol mondás, miszerint egy hely olyan szűkös, hogy még egy macskát sem lehet körbesuhintani (not enough space to swing a cat) a legények egykori borközi kedvtelésére utal. Az egerészés mellett két praktikus haszna lehet a macskának a modern háztartásban. Egyrészt új lakásba költözve engedjünk be először egy macskát, és nézzük meg, hova pihen le: ott jó helye lesz az ágyunknak is. Másrészt pedig, ha egy újdonsült ismerős a kutyák és a macskák karakterének különbségeiről kezd bölcselkedni, nyugodt szívvel hagyhatjuk faképnél, hisz biztosan tudhatjuk, hogy egy idiótával van dolgunk.
[Színek és nevek]
Démokritoszról jegyezték fel, hogy úgy vélte, a bíbor (csökkenő részarányban) a vörös, a fehér és a fekete keveréke: Azt, hogy van benne vörös és fekete, azt szemünkkel láthatjuk; a bíbor tisztasága és fénye ugyanakkor a fehér jelenlétét jelzi, mivel ilyen hatása csak a fehérnek van. A görög antikvitást más esetekben is jellemzi némi homályosság és titokzatosság, amikor a színekről van szó. Platón szerint a fehér onnan van, hogy a néző szeméből kijövő sugár szétszóródik, míg a fekete a „sugár“ összetömörüléséből. Empedoklész színskálájában például a fekete, a fehér és a vörös mellett a negyedik elnevezés az ochron, ami egy egész sor színárnyalatot jelölt, a vöröstől a sárgán át a zöldig, azoknak is inkább a fakó árnyalatát. Homérosznál Héra szeme szürke (glaukós), ám nála ilyen színe van a fűznek, az olívának és a sásnak is, és jelentése kevésbé színt jelent, mint inkább azt, hogy fénylő, ezüstös. Hasonlóképp ugyanitt jóllehet a hó is leukós, azaz fehér, de épp ilyen színe van a víznek, a napnak és a fénylő fém felszínének, ugyanis a leukós jelentése itt inkább: világos, ragyogó, csillogó. A Timaioszban Platón is megkülönbözteti a fehértől a „ragyogó-fehéret“. A fényességnek a színárnyalattal szembeni fontossága az ógörög szövegekben egy olyan világszemléletre utal, mely a statikus úgynevezett „színnél” fontosabbnak tartja a mozgást, a változást és az időbeliséget. Az ochronhoz hasonló fantomszín a középkorban is volt, mégpedig a perse, amit írtak le éppúgy világoskék, mint sötétvörös árnyalatúnak, vagy pedig a paonazzo, a középkori velencei viselet kékes-lilás-vörösesnek gondolt árnyalata. A heraldikai, azaz címertani nyelvhasználatban, ha lehet így mondani, minden mindennel összekeveredett. Minthogy a francia közönséges zöld, a vert kiejtve megegyezett a rőt mókusprém-címerszín, a vair hangalakjával, ezért a XV. században a vert helyett inkább a sinopist használták, ami ekkor ugyan zöldet jelentett, de valójában csak mintegy kétszáz évre visszatekintve, ugyanis a XIII. század előtt a sinopis szinopei vöröst jelentett (magyarul cinóber, ami szintén a Fekete-tenger-parti városról, a mai törökországi Sinopról kapta a nevét). Mindeközben a sinopis változata, az irodalmi nyelvben használt sinople továbbra is vöröset jelentett. A nyugati kultúrkörön belül is tehát változások történnek a színek úgymond tartalma és neve között, annak ellenére, hogy a Nyugat történetében állandónak tűnik az az osztályozási rendszer, mely szerint a színeket mindenekelőtt árnyalatuk (például kék) – és kevésbé jellemzően – telítettségük (például halványkék) és fényességük (például matt kék) szerint különböztetik meg. Más kultúrák esetében még e hármas felosztás sorrendje, illetve általában vett érvénye is kérdéses. Szanszkrit vagy arab szövegek fordításánál lehet probléma a színárnyalat és a fényesség viszonyának „lefordítása”, amikor például szudáni vagy arab nyelven zöld vagy kék bőrszínről beszélnek.
[Fekete arany]
Hívják ma fekete aranynak az olajat, a szenet, komposztot, a BMW E30 325i-t és még sok más mindent. A XV. században a cobolyprémet hívták annak.
