A-
Grecsó Krisztián: Tánciskola, Magvető, 300 oldal, 2890 forint.
A nyelv Grecsónál falut, valóságot, kocsmát, problémákat, Voith Jocót és Szalma Lajost teremt, egy olyan kisvárosi közeget, amihez a meghatározó Mikszáth-os hagyományoknak megfelelően nagyon nehezen nyúlunk. Mert van ez a nyelvi izé, a vidék, ami leginkább a városhoz, és kiemelten a fővároshoz képest kerül meghatározásra, mindig kulturálisan elmaradott terepként. Ide viszi le a történettel együtt balek hősét, akiből még a nevelődési regény végére is csak nehezen lesz valaki, pedig a szegedi egyetem jogi karáról kerül a Tótvárosba a 24 éves srác ügyészségi fogalmazónak. Öt év egyetem után csak ennyi - tipikus magyar karriertörténet, semmi meglepő nincs benne, de ennek megírása hiányzott a magyar irodalomból. Grecsó mágikus történetében rengeteg klisé és sztereotípia kap helyet vidékről - megfelelően kifordítva.
Minden tekintetben egy férfivé válást kell a szerzőnek elmesélnie a szexen, a drogozáson, a családtól való elszakadáson át a munkahelyi érvényesülésig. Jocó egy igazi lúzer, akinek se nője, se énképe nincsen, így nagybátyja, Szalma Lajos, aki a kisváros föci-tesi szakos macsója a saját képére formálhatja. Ő lesz a bölcs öreg mester, akivel a folyamatos párbeszédek során rengeteg információt megtudunk a női futásról, a kocsmáról, a fűről, a fekete munkáról, a szerelemről.
Grecsó első regénye, az Isten hozott nagy vállalásnak tűnt (nekem B+), egy talán feleslegesen belekevert zsidó sorstragédiával (örülök, hogy hasonlót írt Károlyi Csaba az ÉS-ben), és míg a Tánciskola bizonyos szempontból (motívumháló és kulturális kontextus) sokkal egyszerűbb, addig az ördög-történettel nem jutunk előrébb. Pedig még a kutyát is Devilnek hívják. Szóval ez kevésbé szerencsés, de ez mit sem változtat a tényen, hogy nagyon jó könyv ez, amit jó olvasni.
Dr. Voight Jocó megérkezik a faluba, ahol jegyző lesz. (Eleve csodálatos találat a dr. Jocó.) A nagy álmokkal, tervekkel, meg azzal a teljesen feleslegesnek látszó diplomával, amit mindenki annyira hajt. Ott áll a magyar valóságban unokabátyjával, a tesitanárral, aki saját füvet termeszt, illetve mindenféle buher drogos dolgokban otthon van, de miközben a kisváros parfümözött macsója, valójában egy mindenbe belefáradt értelmiségi. Jocó másik, jövőbeni arca, ide tart, ezt mindenki látja: a város lakói és Jocó is, mindenki csak Szalma Lajost veszi észre benne, ugyanazt a nőt is dugja. Jocó sodródik a különböző nők között, akik mindannyian megfelelőek valamire. Értsd a dugásra, mert Jocó érdeklődése és bizonytalan identitása csak e körül forog.
A falu egyszerre a leghazugabb (mint azt a Pletykaanyu bizonyította) és legőszintébb hely, ahol mindenki tud mindent a másikról, és persze rögtön ítélnek is. A fővárosi píszí világgal ellentétben a nyelvet nem rombolja szét mindenféle korlát, ezért fordulhat elő, hogy Jocó megismerkedik a tolószékes (fogyatékos? hátrányos helyzetű? mozgáskorlátozott?) Ildikóval, aki elsőre egy élő guminőnek mutatja magát mozgásképtelenségével, majd persze az ellenkezőjét bizonyítja. A píszí nem működik, ahogy a tragikus történetszálat beindító esemény leírásánál sem: a fiatal cigány lánnyal Jocó apja először csak táncol, majd bokorba megy vele, történik, ami történik. Ezután jön a család, félelmet kelt, később Jocó lefekszik a lánnyal, sőt talán a gyereke is tőle van. A píszihez szokott olvasó zavarban van, nem tudja, a sztereotípiák és előítéletek működnek erősen, esetleg puszta leírással van-e dolga. Nincs nyelv előítéletek és sztereotípiák nélkül, amire a szöveg nem reflektál: nem kell megmondani, hogy ilyen e a cigány lány és a tolószékes lány.
Különösen vonzó az elkészült Tánciskolában, hogy a keletkezését figyelve érezni lehet, mennyit gyúrta, faragta a szöveget Grecsó: a Doktor urak, az Ördöglugas után végül Tánciskola lett a címe. Nekem talán a Doktor urak tetszett a legjobban a címvariánsok közül, de sajnos/szerencsére nem nekem kellett dönteni. Az Ördöglugas címet egyébként a történetben felbukkanó kultikus gonoszunk, Lucifer miatt kapta volna, aki egy beszívás eredménye, mégis elcsábítja hősünket, hiszen ez a tradícióból eredeztethető kötelessége. Ezt az olvasatot erősítve több jelenetben Jocót az ördöghöz hasonlítják, a kutyát Devilnek nevezik, amelyek nem mindig szerencsések.
A Tánciskola legnagyobb meglepetése, hogy Grecsó képes az elejétől a végéig elmesélni egy (több, sok) történetet. (A meglepetés nem Grecsó, hanem az elejétől a végéig.) Mivel Grecsótól a kezdetek óta tudjuk, hogy úgy mesél, mint aki maga elé ülteti a hallgatóját, és csak mondja. Ezt szeretjük prózájában, a leírást, a falu- és karakterteremtést, a különös nyelvi világot, ezért az utólag is túlvállalásnak látszó Isten hozott után örülhetünk, hogy sikerült a nevelődési regény műfaji keretei között megmaradva elmondania egy történetet. Ez nagy dolog akkor, amikor a nyelvi játék a minden, a történetbe pedig nem lehet belefeledkezni, mert a szöveg nem engedi.
A Tánciskola az a regény, amibe bele lehet. Az apró részletekig elbeszélt világokból nagy létértelmezést barkácsoló mindennapi hősöket létrehozó Grecsó kitaposta a saját útját ebben a népi-urbánus vircsaftban.
Grecsó eddigi mindkét regényével nagyot akart nyerni, pontosabban: olvasót és szakmai sikert egyszerre, ez rendjén is van, ráadásul nagyon jó visszajelzéseket kapott mindenhonnan. Van két regény a szerzőtől, aki mindig kockáztat, hogy több lépcsőt ugorjon egyszerre. Mintha nem lenne elég, hogy nagyon tud írni, mesélni, kisvárost és karaktert építeni, varázslatos világot teremteni, amiben a tesi-földrajz szakos tanár a legnagyobb gondolkodó és egyben a legkiéltebb, amiben fülledt leírásokban rombolják le az omnipotens férfit, és amiben a szórakoztató jelenetek között szó esik társadalmi problémákról, esélyegyenlőségről és fekete munkáról is. És ezek közül mindegyiket tökéletesen hozza, mégis egy olyan keretbe helyezi, egy Faust-történetbe, amire igazából nincs szüksége, hiszen a befüvezett lázálomban sem cimborál az ördöggel, hiába szeretnénk. Még végtelenül balek hősünk, Jocó is képes átbukdácsolni néhány nőn és sikereket elérni.
