Grafitnesz és rendhagyás a pincében Parti Nagy Lajossal

A középiskolai irodalomórák izgalmas szövegértelmezéseit rendszeresen zárták le a tanárok azzal, hogy az író nem ezt akarta mondani. Ez a mondani akarás már akkor sem tetszett sokaknak. A Téli Könyvfieszta Keretein belül november 8-án a Műcsarnok alagsori előadótermében Parti Nagy Lajossal közös irodalomórát tartottak. Egy biztos, ilyen többször lehetne, akár a napi gyakorlatban is.

A program két részből állt: először rövid megbeszélés után a körülbelül 100 fős társaság három részre bontva, kiscsoportoban elemezte Parti Nagy Lajos Rókatárgy alkonyatkor című versét. Ezután 14:00 órától az irodalomóra író-olvasó találkozóvá alakult át, mivel a szerző is csatlakozott a beszélgetéshez.

A csoportokat vezető három tanár - Horváth Zsuzsa, Tercs Mónika és Tamás Ferenc - eltérő szempontok alapján közelített a vershez. Ezek az „idő-motívum” a „vér-motívum”, és a „szabad asszociációs elemzés” voltak – ha jó értettem. A terem tömve van fiatalokkal – javarészt gimnazista korúak. Mindenki figyel, nekem eszembe jut, hogy megkérdezzem, melyik iskolákból jöttek, de inkább csak járkálok és én is figyelek. Komoly műhelymunka folyik és élénk beszélgetés.


Mire visszaérek Parti Nagy tiszta fekete ruhában egy csésze kávéval a kezében már jelen van. Az egyik tanár néhány szóban elmondja, az eddigi eseményeket, majd a diákokhoz fordul, ki mire jutott. A lányok bátrabbak a fiúknál, de legalább is élénkebbek. Egyre többen szólalnak meg, és ahányan, annyi olvasatról beszélnek. Érdekes, hogy milyen kevés dologban értenek egyet - már épp kialakulna egy komoly vita, amikor a moderáló tanár végre megkérdi az eddig csendben figyelő szerzőt.

Parti Nagy először is azt hangsúlyozza, hogy egyik elemzés sem volt téves, lévén a vers nem keresztrejtvény, aminek egyetlen helyes megoldása létezik. Nincs tehát helytelen olvasat, sőt minél bátrabb és kreatívabb olvasó valaki, annál jobb. „Jó olvasónak lenni, az a legtöbb”.

Ezután a költészetről kezd beszélni. A demitizálás szándéka nélkül, nyugodtan összefoglalja, miért nem a teljes révület vagy a puszta ész szükséges a versek megírásához. A félálomban gondolt gondolatokhoz hasonlítja a készülő szöveget: még nem álom, de már nem szó. Beszél a mesterségről és figyelemről. Közben valamikor elhangzik, hogy „aki akar, most elmehet” – de nagyon kevesen mennek el. Parti Nagy ez után meséli el a Rókatárgy keletkezésének történetét: a 1994-es József Attila Kör táborának tematikus kiírását, ami csak ennyi volt: Róka. Hogy számos stáción keresztül, végül is ennek kapcsán született ez a vers. Mesél Mészöly Miklós Anyasirató című novellájáról, mely ugyanerre az alkalomra íródott. És elhangzanak olyan szavak, mint „verbáliák”, „azonosulhatás” és hasonlók. A vers rövid szerkezeti elemzése után még kiderül, hogy mi is az a durrezüst, és hogy a „rontott idézetekben él tovább a hagyomány”. Abban, hogy néha „kreatívan rakjuk össze a Himnuszt”.

Zárásképp felolvassa Wolfram című novelláját a Fagyott kutya lába kötetből. Csak annyit: nem véletlenül van a boltokban a negyedik kiadás belőle.


Nyolc oldalt jegyzeteltem, és úgy lettem két órával öregebb, hogy nem vettem észre. Le a kalappal – de most nem csak Parti Nagy Lajos előtt.