Gabi Gleichmann: Az antiszemitizmus nem egy zsidó probléma

Rostás Eni | 2013. június 01. |

Gabi Gleichmann: A halhatatlanság elixírje

Athenaeum, 728 oldal, 2013, 3817 HUF

gabi1.jpg

fotó: Valuska Gábor

Mindig írónak tartotta magát, amikor írt, de hiába volt évekig a svéd Expressen kulturális rovatának vezetője, újságírónak soha. Azt mondja, ha tűz ütne ki, ő nem tudná megírni. Elég jól viseli a kritikát, mert irodalomkritikusként tisztában van a játékszabályokkal, de szerinte az, aki nagyon jót ír a könyvéről, nem értette meg. („Aki nagyon rosszat, az sem.”) Tökéletesen beszél magyarul, de nem tekint magára magyarként, legnagyobb hőseinek pedig Danilo Kišt, Heinrich Böllt, Marcel Proustot és Mario Vargas Llosát tartja. Első regényét 22 évesen írta, de nem ítélte túl jónak, ezért visszakérte a kiadótól. Évtizedekkel később úgy hozta a sors, hogy épp ő búcsúztatta a nemzetközi PEN-től távozó kiadóvezetőt, aki egyetlen kudarcra emlékezett a karrierjéből. Arra, hogy húsz évvel korábban visszaadott egy fantasztikus kéziratot, az övét. A kézirat ma már nincs meg, elkeveredett a költözések során. Racionális ember, akinek életében egyáltalán nem játszik szerepet a misztikum, és ha esetleg nem venném észre, többször is megjegyzi, hogy beszédes családból származik. Észrevettem. Gabi Gleichmann-nal nemrég megjelent, A halhatatlanság elixírje című regénye kapcsán beszélgettünk identitásról, az élet szentségéről, és arról, hogy hová tűnt ötven oldal a könyv magyar kiadásából.

Miért pont a Spinoza család történetét választottad?

Ez nem a Spinoza család története, hanem az én fantáziámban élő Spinoza családé. Semmi köze az igazihoz. Fiatalkoromban filozófiát tanultam, doktorálni akartam, de rossz volt az időzítés. A hetvenes évek elején baloldali szelek fújtak Svédországban, az olyan polgári dolgok, mint a morál és az etika nem passzoltak abba az időbe. Mindenki ellenem volt, ezért 22 évesen otthagytam az egyetemet. Helyette irodalmat tanultam, kritikákat és esszéket írtam, aztán az esztétikai dolgokon keresztül visszatértem az etikához és társadalmi problémákkal foglalkoztam. Spinoza szerintem az első modern ember, ő és Shakespeare változtatták meg a gondolkodásunkat Európában.  Mindig idolnak tartottam Spinozát, fölnéztem rá, és úgy gondoltam, hogy ha valami fontosat csinálnék, akkor egy filozófiai traktátust írnék körülötte. Később beláttam, hogy már mindent megírtak róla, annyi szakértője van, hogy az én butaságaimra senki sem hallgatna. Amikor elkezdtem írni a történetet, kellett egy családi név. A könyv alapja az, hogy egy minoritás, itt épp a zsidók, egy lakmuszpapír arra, hogy mi történik egy társadalomban. Nem működik, ha demokratikusan üldöznek embereket. Az üldözött minoritások közül a zsidó tradíciót ismertem a legjobban, ami ugye főleg intellektuális tradíció. Úgy gondoltam, Spinoza remekül passzol ehhez. A másik dolog, hogy a legtöbb kisebbség csoportban konzervatív, de az egyén szintjén radikális. Spinoza például annyira radikális volt, hogy az amszterdami zsidók önvédelemből inkább kidobták maguk közül.

A traktátus helyett mégiscsak összejött róla hétszáz oldal.

Amikor elkezdtem írni, két dologra gondoltam. Az egyik, hogy nem lehet nő a főszereplő. Ennek van egy technikai oldala is, mert régen, ha egy nő megházasodott, nevet cserélt. Képtelenség lett volna száz névvel játszani jobbra-balra. Bele kellett tehát írni az apáról-fiúra dolgot, és kellett egy titok, ami még jobban fókuszálja az egészet. A nagy névkeresésben nem is gondoltam Spinozára, de olvastam valamit, ahol valaki, nem emlékszem pontosan egy spanyol művész, vagy talán építész lehetett, egy Espinoza nevű kisvárosból származott. Espinoza, Spinoza, innen már minden simán ment. Amikor nemzetközi sikere lett a könyvnek, arra gondoltam, hogy mi lett volna, ha mondjuk Lévi a családnév. A Spinoza valahogy adta magát, garantálta, hogy felismerik a nevet, volt egy konnotáció.

Sőt, gyártják majd az összeesküvés-elméleteket, hogy ebből vajon mennyi lehet igaz.

Azt szoktam mondani, hogy a könyvből minden igaz. Ezt garantálhatom, ugyanis én találtam ki!

Akkor nem is kellett kutatnod hozzá?

Nem kellett. 10 évig a gyerekeimmel voltam otthon, és azt vettem észre, hogy többet és okosabb dolgokat tanítottak nekem, mint az összes tanárom az életben. Ugyanis amikor gyerekek játszanak, akkor nem létezik más. Egyik nap tengeralattjáró kapitányok, másik nap királyok. A fikciót nem szabad korlátozni. Ha van egy jó sztorid, ne kontrolláld a tényeket, mert akkor az egész elveszik! Attól féltem, hogy ha elkezdek gondolkodni, hogy az anekdota Robespierre-ről így volt-e vagy úgy, akkor megtörik a varázs, ezért a könyvemben nem kontrolláltam semmit.

Kaptál megjegyzéseket emiatt?

Pár héttel ezelőtt találkoztam a holland fordítómmal Norvégiában. Elmesélte, hogy voltak Córdobában a férjével. és elmentek arra a térre, ahol a könyvben egy rabbi és egy kikeresztelkedett zsidó tart vallási vitát. Annak a térnek az a neve, hogy a „katolikus királyok tere”. Mondja nekem Paula, hogy te, ott voltam, láttam, mi a neve a térnek, de mondd meg nekem, mikor lettek katolikus királyok Spanyolországban? 1490-ben. És hányban játszódik a történet? Hát 1350-ben. Ezt például egyszerűen ki lehetett volna szűrni. A holland változatban ezért lesz csak királyok tere.

gabi2.jpg

Budapesten születtél, 10 éves korodban Svédországba költöztél, most Norvégiában élsz. A családregénnyel mennyire kerested a saját identitásodat?

Semennyire. Nem a család a fontos, ezek nem mély karakterek. Ezért van, hogy nincs is nevük a szülőknek, nem akartam belekeverni a család befolyását. A regényben a kontinuitása a lényeg, hogyan éltek az emberek 900-1000 éven át az európai történelemben. Az ötvenes évek totalitárius diktatúrájában Magyarországon mindenhol hazudtak. Azóta sem változott sokat a helyzet. Az érdekes az, hogy ebben a világban sok zsidó családban nem akarták terhelni a gyerekeket az igazsággal. Egy ilyen családba csöppen bele a nagyonnagybácsi, aki természetesen kiszínezi a történetet. Ő nem én vagyok, de minden karakterből van egy kis rész énbennem is. A probléma abból állt, hogy hazajöttek a gyerekek és zsidóztak. A szülők átélték Auschwitz-ot és a gyerekeik nem is tudtak róla. Például volt ilyen Magyarországon is, a Jobbiknak ez a vezető személyisége. Mindig azt mondom, hogy a zsidók nem áldozatok. Ha az ember ma beszél róluk, akkor mindig az antiszemitizmus meg nácizmus jön elő, de a zsidóság teljesen más. Az egyik legöregebb, legmélyebb, legnagyobb kultúra, ami a földön van. Én nem látom magam áldozatnak, miért is látnám? Áldozat az, aki gyűlöl másokat. Mi csak azok vagyunk, akik fizetünk érte, de az antiszemitizmus nem egy zsidó probléma. Az másoknak a problémája, mi a célcsoport vagyunk. Van a zsidó tradícióban valami, amiben az emberek hittek, és ezért a hitért lettek üldözve. Mi nem hiszünk Istenben, Isten hisz bennünk.  Nem ez a kapcsolat a fontos, hanem az, hogy van egy víziónk arról, hogy jobb lehet a világ. A messianizmus nem arról szól, hogy majd jön egy messiás. A zsidók nem hisznek abban, hogy Jézus volt a messiás. Mi abban hiszünk, hogy jöhet egy jobb korszak, ha a tetteinkkel javítunk az életen, és ezért minden embernek van egy feladata. Isten mindent lát, de egy pillanat alatt árnyékba teszi magát. Azért alkotta meg az embert, hogy valaki akkor is lásson.

Ebben a kontextusban szerinted mi a szerepe az elixírnek?

Az elixír annyit jelent, hit abban, hogy az élet megy tovább. Az életnek van egy szentsége. Mindenkiben benne van, hogy ha tudná, hogy jövő héten háború tör ki, akkor már nem látná értelmét gyereket csinálni. De lenne értelme! Az én sorsom lehet, hogy ilyen, de az élet attól még nem áll meg. Mindig jöhet jobb!

A halhatatlanság elixírje. "Azt a viccet ismerik, hogy Paulo Coelho, Dan Brown és egy végzős töriszakos megy a sivatagban? Olvassák el a könyvet, és majd megismerik!" Valahogy így kezdődne a kritika, amelyben nagyon rosszakat írok a könyvről, mert nem értettem meg. "Gabi Gleichmann nem más, mint a Magyarországról elszármazott Seherezádé, akinek a fantáziája messzebbre szárnyal, mint a legmerészebb képzelet. Hölgyeim és uraim, nagy mesélő született!" És valahogy így, amelyben nagyon jókat, ugyanabból az okból kifolyólag. Mindkettőben van némi igazság. Gleichmann nem kisebb feladatra vállalkozott, mint hogy megmerítse az olvasót 36 generáció vérrel és szenvedéllyel folyó Kánaánjában. Haldokló főhőse, Ari emlékszik vissza nagyonnagybátyja ámulatba ejtő történeteire, aki pedig családjuk, a Spinozák történetét meséli el, egészen a 12. századtól. A család története tökéletesen reprezentálja a zsidó nép viharos századait. Őseik Forrest Gumpként voltak jelen a történelem minden fontos pillanatánál, legyen az az első nő kirekesztése a tudományból, vagy a festőből diktátorrá felfejlődött Adi (csak így, becézve) öntudatra ébredése. Nem szabad elfelejtkeznünk a misztikumról sem, jelen esetben az örök élet titkáról, ami apáról fiúra öröklődik, és híre végül a nácik fülébe is eljut. Az egy fejezetre jutó kínhalálok száma ne rettentsen el senkit, két véresebb jelenet közé bőven szorult életbölcsesség. Gleichmann könyve tökéletes szórakozás azokra a napokra, amikor hagyjuk, hogy mások gondolkodjanak helyettünk, és egy kicsit mindent elhiszünk, amit egy könyvben olvasunk.

Milyen nemzetiségűnek tartod magad?

Se magyarnak, se svédnek, se norvégnak. Ha azt mondják, hogy magyar vagyok, akkor jön, hogy 10 éves korom óta Svédországban élek, ha azt mondják, svéd vagyok, akkor meg az, hogy bár svéd útlevelem van, de nem ott lakom. Embernek tartom magam, és ha muszáj egy jelzőt magamra ragasztani, akkor azt mondanám, európai ember. Az a baj, hogy minden jelző, amit egymásra akasztunk, redukálja az ember nagyságát.

És ha azt mondják, hogy kivándorolt magyar vagy?

Azt, hogy más mit gondol, nem tudom befolyásolni. Mondtam is viccesen a barátaimnak, hogy az elveszett fiú majdnem ötven évvel később hazatalál. A gyerekeim nem tanultak meg magyarul. (Gleichmann-nak négy fia van, kettőt hőseiről Danilónak és Marcellnek nevezett el. – a szerk.) Megmondom őszintén, ez azért van, mert nincs családunk itt, és az utóbbi negyven évben körülbelül háromszor voltam Magyarországon. Viszont vannak barátaim, Esterházy, Nádas, Konrád. Vannak szentimentális érzéseim az ország felé, de nem állok közel hozzá.

A könyvben szereplő ismétlések is az élet folytonosságára emlékeztetnek? Vagy pusztán technikai jellegűek?

Az identifikáció a szerepük elsősorban. Hosszú a könyv, valahogy vissza kell emlékeztetni az olvasót. Hiszek a repetációban, visszajön egy dolog, csak más fényben. A magyar kiadás egyébként másképp néz ki, mint a norvég. Ez rövidebb, mert valamit kihúztam a könyvből a nemzetközi változatban.

Mi volt ez, és miért döntöttél úgy, hogy kihúzod?

Egy pillanatban azt akartam mutatni, hogy a sok gyógyszer miatt Ari nem tudja a fejében tartani a témákat. Ezért összekevertem dolgokat, és beraktam például, hogy hogyan jutott el a nagyapja testvéreihez. Végül ezt a 40-50 oldalt kihúztam,mert úgy kicsit nehezebb volt olvasni. A könyv 1001 töredékből áll, mint az Ezeregy éjszaka, de ezeket Magyarországon egybehúzták. Buta voltam, szólni kellett volna, mert úgy könnyebb az olvasás.

Ha volna lehetőséged megkóstolni az elixírt, megtennéd?

Nem, mert van valami fantasztikus abban, ahogy a természet az élet hosszúságát kijelöli. Mindig arról álmodnak az emberek, hogy hosszabb ideig élnek. De mit csinálsz minden nap? Ha semmit sem csinálsz, akkor az egy elveszett élet. Ha évszázadokig élnél, akkor mindig csak temetésre járnál. De abban hiszek, hogy ha meghalok, nem pusztulok el, hanem visszajövök másképpen. Erre mindig azt szoktam mondani, mint a zsidó rabbi: mikor odatérsz, megtudod.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Ebben az EU-s országban engedélyezhetik legközelebb az eutanáziát

Újabb ország parlamentjében nyújtottak be olyan törvényjavaslatot, mely az eutanáziát lehetővé tévő gyógyszer engedélyezésére vonatkozik. Könyveket ajánlunk a hír mellé.

...
Zöld

4 könyv azoknak, aki hátat fordítanának a magánynak

Az Egyesült Államokban élő 45 és 65 év közötti emberek jóval magányosabbnak, elszigeteltebbnek érzik magukat egy friss tanulmány szerint, mint európai társaik. 4 könyvet ajánlunk a jobb társas kapcsolatokért.

...
Zöld

Zöld kiadók: Mik azok a környezetbarát betűtípusok?

A világ egyik legnagyobb kiadója, a HarperCollins több ezer fát mentett meg azzal, hogy az utóbbi pár évben apró, zöld szemléletű változtatásokat vezettek be a könyvtervezés terén.