A+
Dzevad Karahasan, Keleti díván, Kalligram kiadó, 2007, 382 oldal, 2700 Ft
A regény, mely Dzsevad Karahasant Európa-hírűvé tette, 2007-ben megjelent magyarul, és igazán nagy élményt nyújt, mert a szerzője olyan atmoszférát teremt benne, ami elbűvölő, egzotikus és hátborzongatóan nyomasztó egyszerre. A Keleti díván hatása és ereje abban rejlik, hogy többféle érdeklődésű olvasót céloz meg: a metafizikai, művelődéstörténeti mélységekbe vágyókat, a közel- keleti kultúrák, a brutális krimik és a tragikus szerelmi történetek rajongóit. A regény szerkezetét a számmisztika határozza meg (az iszlámban a hármas a kilences szent számok): három történetből áll, melyek további három fejezetre bomlanak, emellett a három és hatványainak jelenléte az egyes történetekben is hangsúlyos. Fontos szerepe van a személy-és fogalomtárnak a szöveg végén, amely történelmi kontextust ad a könyvnek: a IX. és a XI. század közti időszakban játszódnak a történetek, az Abbászida kalifátus kialakulása, beérése és hanyatlása korszakaiban, Bászrában és Bagdadban, a szereplők többsége történelmi személy, kalifa, vagy fejezetek címszereplő bölcselői, misztikusai. A regény abban az izgalmas átmeneti állapotában mutatja be a Közel-Keletet, amikor az arabok hatalmi, katonai fölénye már kész tény, de a térség előző urainak, a perzsának a kultúrája, filozófiája, dualista vallása viszont burkoltan, vagy leplezetlenül jelen van, áthatja és megzavarja az új hatalmi konstrukciót. (A kultúrák és a dualista, monoteista vallások kölcsönhatása - kereszténység, bogumilizmus, iszlám - a szerző hazájában, Bosznia-Hercegovinában is jellemző volt a századok folyamán.)
A szöveg posztmodernitását az időszerkezete és a hangsúlyozott szövegközöttisége adja. Olyan ritmusa van a mondatoknak, mely az örökkévalóságra emlékezteti az olvasót. Ha olvasom a szöveget és agyamban újraírom, vagy értelmezem, az az érzésem, mintha arab, vagy perzsa írással íródott volna: a kacskaringós, hurkolódó vonalak a gondolati ívek, logikai, időbeli csapongások, visszatérések, a mellékjelek pedig lehetnek az áldozatok véréből, agyvelőcafataiból, vagy a hatalomtól fenyegetettek verítékéből. A tulajdonképpeni cselekményt a regényszövegen belüli rövidebb szövegek, levelek, esszék, tanmesék folytatják, magyarázzák, vagy tükrözik: egy levél a történet végén megismétlődik, vagy folytatódik, a szereplők pedig átvándorolnak fejezeteken, történeteken. „Elolvastuk történeteinket még mielőtt megtörténtek volna velünk.” - ez a regény talán legfontosabb alaptapasztalata.
A Keleti díván megemlíti Harun ar-Rashíd kalifát is, de senki se az ezeregy éjszaka meséinek varázslatos világára számítson, ha a könyvet a kézbe veszi. A történetek inkább rémmesék a hatalomról, árulásról, nyers erőszakról, és szomorú mesék a fenyegetettség árnyékában elsorvadó szerelemről. A szereplőket és a helyszíneket körbelengi a bizonytalanság és az állandó gyanakvás „úgy hozzám tapadt a félelem, mint egy nedves szövet” - mondja az egyikük. Valóban, nem a szent Kelet világa ez, hanem a félelemé, a képmutatásé és a gyomorfeszítő szorongásé. A regényben minden szereplő rabszolga, még a kalifa is Allah rabszolgája, senki sem szabad és senki sem érezheti magát biztonságban, mindig vannak összeesküvők, hízelgő besúgók, láthatatlan kémek. A beárultakat és az eretnekeket pedig a legaljasabb és legbrutálisabb módon ölik, vagy csonkítják meg. Az irigy alárendelt „parancsnoka iránti gyűlöletét túlzott buzgósággal mutatja ki” a felettes pedig nem tud örülni sikerének, mert úgy érzi, hogy „ a kéj, hogy ismét igazam volt csakhamar undorrá, szorongássá és a kudarctól való félelemé változott át”. A misztikum csak a belső monológokban és a beékelt szövegekben, történetekben lelhető fel, a regény történései nem fakasztanak pozitív érzéseket. A regény fent részletezett hangulatát csak fokozzák a rejtélyes bűntények, amelyeket különös kegyetlenséggel és brutalitással követnek, vagy követnének el. Kicsit olyan könyv a Keleti díván, mint a Karamazov testvérek:ha akarom krimi, ha akarom valami egészen más, Szmergyakov mindenesetre áthajította a mozsártörőjét Közel-Keletre…
Őszintén mondom, rég olvastam ilyen jó könyvet, mint a Keleti díván, nagyon szép a borítója és a tipográfiája is, szóval minden stimmel . A krimi(szerűsége) ne tévesszen meg, vagy vonzzon senkit, bőven többről van szó, nomeg egy krimit ritkán kezdünk újraolvasni egyből az első olvasás után. [Barbasyan]
