Salman Rushdie: Sálímár bohóc, Ulpius, 2007, 533 oldal, 3999 Ft, ford. Greskovits Endre
[2008.03.06. 06:00] Olvasócsere!
Valuska: Elgyengültem, nem bírtam végigolvasni a Salímárt, és mivel a drága olvasók érdeklődtek, megkértem Scalát, folytassa, mert neki tetszik. Én megírom, nekem miért nem. Mert számomra fontos kérdésekre gyorsan választ adott Rushdie, miközben nyelvileg nem kötött le. Sokszor túlírt és túldíszített a történetvezetése és a mondata is, és egy idő után azon vettem észre magam, hogy bosszant. Ezért álltam le, most megvallottam bűnömet.
Tehát innentől Scala olvasmányélményei következnek. Jó szórakozást!
Rushdie regénye három hetet pihent a polcon, jól látható helyen, mielőtt elkezdtem volna. Be akartam fejezni két másik könyvet, a „kisebb irodalmi értékű”-ek közül. Valami miatt azt is tudtam, magányos és szép utazás vár rám, jobb, ha megadom a módját. Nem gondoltam azonban, hogy ennyire jó könyv lesz, ízlésem és kedvem szerint való. Rendelkezik azokkal az attribútumokkal, amivel favoritjaim írásai szoktak: szereplők szerint fejezetekre tagolt, minden fejezetnek önálló karaktere van, egymásra való kölcsönhatásukban áll össze a kép. Egyszerre modern írás és mese, lélektani tanulmány és történelmi metszet, vicces és fanyar, frivol, sehol sem prűd, értelmiségi kifinomult-önirónikus gondolatvilág váltakozik a nyers megérzésekkel, femininitás férfias látószögből, kiegyensúlyozott szélsőségek, semmi közhely.
A második fejezettel végeztem jelenleg, remélem továbbiakban is ez marad a véleményem. Olvasásom központi eleme az élvezet, ezért Valuska felkérése a poszt folytatására – amelynek örömmel teszek eleget - felfüggesztette a haladást. Azt gondolom, olvasónaplót jó regényből második nekifutásra kell írni. Rushdie egyébként is sodor, oly ritmusosan, hogy kár lenne megakasztani.
Első fejezet: INDIA
Itt következik a regények neuralgikus pontja: Az Első Mondat.
„A regény első bekezdésében ugyanis mindent meg kell határozni: a szerkezetet, a hangot, a stílust, a ritmust, a terjedelmet, olykor még egyik regényalak jellemét is. A többi már gyönyör, az írás gyönyöre, melynél magányosabb és bensőségesebb gyönyört el sem lehet képzelni, és az ember csak azért nem javítgatja a könyvét élete végéig, mert ugyanaz a vasszigor, amellyel elkezdte, arra is rákényszeríti, hogy befejezze.” (Gabriel García Márquez: Tizenkét vándor novella, Előszó)"
A Sálímár bohóccal Rushdie jól veszi az akadályt:
„A nagykövet huszonnégy éves lánya rosszul aludt a meleg, semmi váratlannal nem kecsegtető éjszakákon.”
Az a keret/koncepció alakul ki bennem a fejezet címe és az idézett mondat alapján, hogy Indiában vagyunk, valamely európai külképviselet vezetőjének lánya rosszul viseli a szélsőségesen párás, meleg klímát az elmaradott és szegény országban. Meglepő és több lesz, de itt – számomra legalábbis - nem derül ki. A harmadik mondat egyébként is megadja a további irányt, és ez nem egy túlfinomodott diplomata gyermek unalmas élete:„Időnként olyan nyelven kiabált, amelyet nem beszélt. Ezt férfiak mesélték neki idegesen. De nem sok férfinak engedte, hogy mellette legyen, amíg alszik.”Hm. Az alvás titokzatos dolog, bár tudományos kutatók évtizedek óta foglalkoznak tanulmányozásával. Az álmoknak sok köze van a tudatalattihoz. Aludni fontos, jól és sokat aludni valódi életminőség. A kereszténység a túlzásba vitt alvást restségnek tartja. Mégis mi lehet ez?„Egy másik vélemény szerint szavai tudományos fantasztikusak voltak, (…) mintha egy nagyon-nagyon távoli galaxisban köszörült torokból erednének. Mint amikor Sigourney Weaver terelget egy démont a Szellemirtók-ban. A nagykövet lánya egy este kíváncsiságból bekapcsolt magnetofont tett az ágya mellé, de amikor meghallotta a szalagon a hangot, annyira megijedt annak halálfejes ocsmányságától, amely egyszerre volt ismerős és idegen, hogy megnyomta a törlés gombját, amely semmi fontosat nem törölt le. Az igazság így is igazság maradt.”
Van itt azért még valami:
„ (..) Aztán hirtelen megint felébredt, és zavarában azt hitte, hogy valaki besurrant a hálószobájába. De nem látott senkit. A besurranó hiányt, negatív teret képezett a sötétségben. A lánynak nem volt anyja. Már a születésekor meghalt: a nagykövet felesége ennyit mondott neki, és apja a nagykövet ezt megerősítette. Anyja kasmíri volt, de az ő számára már emberemlékezet előtt elveszett, akár a Paradicsom, akár Kasmír. (Hogy a Kasmír és a Paradicsom szó rokon értelmű, az olyan alaptételnek számított, amelyet minden ismerősének el kellett fogadnia.)”
Zilált családi képlet. Tehát a lány házasságon kívül született. Vagy apja a megözvegyülés után nősült újra, és arról a második asszonyról beszél, mint a nagykövet felesége? Utóbbi illene egy európai diplomatához… Viszont a diplomata első felesége akkor miért lenne kasmíri? Szerelemgyermekség ez! (Kiindulópontnak mondjuk az sem rossz, ha van egy biztos anya és apa. A mai világban…). Ezután európai felfogásban, egy-egy mondatnyi utalás az anya-hiány okozta űrről, az apa-lánya kapcsolatról, az ősök bűneinek terhéről. Később lesz fontos, úgy vélem.„Mintha megbocsátották volna az ő vagy talán az apja bűneit. A bűn terhe elenyészett. A lány nem hitt a bűnben.”
Visszakanyarodunk a lányhoz - végtére is tudjuk a korát, nem gyerek már, akinek a mostohaanyjával való küzdelmét követjük végig. Meghat, ahogy kellemesen, kifejezően, ugyanakkor túlzások nélkül felvezet nekünk Rushdie ezt-azt.„Apja haláláig tehát nem könnyen lehetett vele aludni, bár olyan nő volt, akivel a férfiak együtt akarták tölteni az éjszakát. A férfivágyak szorítása fárasztotta. A tulajdon vágyainak szorítása többnyire nem enyhült.”
Izgalmas: egzotikusan szép nő, európai ideával: a férfi-női kapcsolatok mellérendeltsége. Fontosnak tartja tisztázni Rushdie, - a továbbiakban S.R. - hogy a gyakorlati tapasztalatok nem vezettek romlottsághoz. De maradt az űr, amit végül kitöltött egyfajta irónia. Nem betöltött, csak kitöltött! Adalék az alábbi mondat talán ahhoz is, hogy India gyönyörű, de nem buta nő:„Kevés szeretőjének különféle hiányosságai voltak, úgyhogy nemsokára (mintha lezártnak tekintené az ügyet) kikötött egy átlagos, jóképű fickó mellett, sőt még a házassági ajánlatát is fontolóra vette.”
Életunt is a nagykövet lánya, hajlammal sommás következtetések levonásra. Főként az időjáráshoz való viszonyuláson keresztül ismerjük meg gondolkodásmódját.„(…) gyűlölte a jó időt, pedig a város az év java részében kevés egyebet nyújtott. Ennek megfelelően el kellet viselnie az árnyéktalan napsütés hosszú, egyhangú hónapjait és a száraz, bőraszaló hőséget. (…) Egy ilyen városban nem lehetnek köztes állapotok, legalábbis úgy látszott. A dolgok azok voltak amik, (…) hiányzottak a szitáló eső, az árnyék és a hűvös idő finomságai. (…) Semmi rejtély, semmi mélység; csak felszín és kitárulkozás. ”„(…) aztán megint előtárult az ég őszintétlen babakékje, amelytől a világ gyermekded és tiszta lett, és olyan udvariatlanul harsogott rá, akár az az ember, aki túl hangosan nevet az étteremben. (…) Az emberek mindenütt a kirakatban, testük csillog a napsütésben, hiányosan öltözöttek, reklámokra emlékeztetnek.”
Kezdek bizonytalankodni, valóban a szubkontinensen járunk-e?
Ekkor hívnak be a fogorvoshoz, az asszisztensnő kérdezi mit olvasok, elcsicsergem hogy nagyon tetszik. Opcionálisan felajánlják az érzéstelenítő injekciót, amit okkal utasítok vissza: hazafelé úton a metrón, amint lehet szeretném folytatni a könyvet, ha tetszik mosolygok, kár lenne tetézni nyálfolyással…
A Lány érdekel! Mások csak rajta keresztül vagy vele kapcsolatban – tisztázódik bennem, mire újból a könyvhöz jutok. S.R. sok új adalékkal szolgál. Ezt valahol elvártam, végül is az ő szándéka szerint alakult kíváncsiságom…„A lány neve India volt. Nem szerette ezt a nevet. Az embereket nem hívják Ausztráliának, ugye, se Ugandának, se Ingusföldnek, se Perunak. (…) Amerikában, a fene egye meg, az ilyesfajta névadás nem ismeretlen, ami kissé gyengítette a lány érvelését, de csak annál jobban bosszantotta. Nevada Smith, Indiana Jones, Tennessee Williams, Tennesee Ernie Ford: a lány gondolatban átkokat szórt rájuk, és mindegyiknek felmutatta a középső ujját. Az Indiát akkor is helytelennek, egzotikumot hajhászónak, gyarmatinak érezte; (…) és csak bizonygatta magában, hogy sehogyan sem illik hozzá, ő nem érzi magát Indiának, még akkor sem, ha a bőrszíne meleg és kreol, hosszú haja pedig ragyogó fekete. Nem akart se óriási, se szubkontinentális, se túlzó, se közönséges, se puskaporos hordó, se zsúfolt, se ősi, se lármás, se misztikus lenni, harmadik világ pedig semmiképpen sem. Épp az ellenkezője. Önmagát fegyelmezettnek, ápoltnak, árnyaltan gondolkodónak, befelé fordulónak, vallástalannak, visszafogottnak, higgadtnak látta. Angol akcentussal beszélt. Viselkedése nem túlfűtött, hanem hűvös volt. Ezt a személyiséget akarta, ezt építgette nagy elszántsággal.”„Amikor hátrahúzta olimpiai íjának húrját, amelynek feszülését ajkán érezte, és néha megérintette nyelvével a nyílvessző végét, felsejlett benne az izgalom, és ő csak hagyta, hogy nőjön a láz, amíg a lövéshez előírt másodpercek a nulla felé közelítettek, aztán végül kilőtte, szabadjára engedte a nyíl néma mérgét, és élvezte a távoli puffanást, amikor vesszeje célba talált. A nyíl volt a kedvenc fegyvere.”
Jól árnyalják a képet a rövid beszúrások. A történet szempontjából se lényegtelenek, fő céljuk azonban, hogy érzékeltessék az ember más, mint amit szeretne hinni magáról vagy elhitetni másokkal. Például:
/ Az idézetek innentől kezdve nem követik a könyvbeli sorrendet! /„Apján és az éjszakai hajlamok elijesztette szeretőkön kívül Amerikában mindenki csakis ezt a formáját látta. (…) Uralma alatt tartotta látásának különösségét is, a képeknek azt a másságát, amely időnként váratlanul kialakult előtte. Amikor halvány szeme megváltoztatta a dolgokat, amiket látott, erős elméje visszaváltoztatta ezeket. Nem szeretett elidőzni a féktelenségnél, sohasem beszélt a gyermekkoráról, és mindenkinek azt mondta, hogy nem emlékszik az álmaira.”„A sofőr nagy nehezen lesütötte a szemét. Ő, felelte akadozva a lány érdeklődésére, Kasmírból jött. A lánynak megdobbant a szíve. Sofőr a Paradicsomból. Haja hegyi patak. A rohanó folyók nárciszai és a fennsíkok bazsarózsái nőttek a mellkasán, kikandikáltak nyitott inge alól. Körülötte érdesen zengett a szvarnáí. Nem, ez nevetséges, ő sohasem engedi meg magának, hogy elragadja a fantáziája. A világ valódi. A világ az, ami. Lehunyta a szemét, aztán kinyitotta, és látta a bizonyítékot. A józan ész győzedelmeskedett. A virágaitól megfosztott sofőr türelmesen várt a liftnél, tartotta az ajtót.”„India fütyült a vallásra és egyebek mellett e közömbössége is bizonyította, hogy ő nem India. A vallást ostobaságnak tartotta, történetei mégis megindították, és ez összezavarta.”
Nem ismeri magát eléggé, megérzéseit kevéssé fogadja el, ezért nem haragszik a külvilágra, hogy az néha bántóan egyszerű, sematikus módon gondol őrá. Sőt Ő is sémákat használ, melyekből váratlan csordulnak túl a cserfes, szeretetteljes, mindenféle gondolatok.„Huszonnegyedik születésnapján a lányt meglátogatta a nagykövet. Amikor a férfi csöngetett, a lány lenézett negyedik emeleti erkélyéről, és látta, hogy apja áll ott a hőségben, és azt a lehetetlen selyemöltönyét viseli, mint valami francia vén kujon. És még virág is van nála. - Azt hiszik majd, hogy a szeretőm vagy – kiáltott le India Maxnak -, az én szatírkedvesem. – Imádta, amikor a nagykövet zavarba jön, fájdalmas barázda jelenik meg a homlokán, jobb vállát felhúzza a füléig, kezét pedig felemeli, mintha ütést akarna hárítani. Látta, hogy szeretetének prizmája a szivárvány színeire bontja apját.”
"Pornófilmeket nézett a hotelszobákban. Ettől könnyebben elaludt, amikor távol volt otthonától. Otthon is nézett pornót. A kasmíri Sálímár lekísérte a földszintre. Vajon törvényesen tartózkodik itt? Megvannak a papírjai? Van-e egyáltalán jogosítványa? Miért alkalmazták? Vajon hatalmas pénisze van, amely méltó egy késő esti szállodai megtekintésre? A lánytól apja megkérdezte, mit szeretne a születésnapjára? Ránézett a sofőrre, és egy futó pillanatra olyan nő akart lenni, aki feltehet neki pornográf kérdéseket, ott helyben, a liftben, másodpercekkel megismerkedésük után; aki mocskos dolgokat mondhat ennek a gyönyörű férfinak, abban a tudatban, hogy ő úgysem érti egy szavát sem, hogy az alkalmazott jóváhagyó mosolyával figyelné, és nem tudná, mire bólint rá."Innentől a könyv végéig a Lány számomra igen kellemes külsejű, jégszoborba zárt, erős vulkán.
Az India fejezet nyelvileg oly díszített, gazdag, tetszetős, hogy számtalan idézetet van kedvem hozni. A könyv végén tudom meg, hogy az itt jelentéktelen, apró mozzanatoknak milyen súlya van. Váratlan gyönyörűséget okoz ezzel ott S.R., és tökéletesen bezárja a kört.
Max Ophuls India apja; Sálímár bohóc - a kasmíri gyönyörű ember – Max jelenlegi sofőrje; India anyja már halott, de tudjuk, hogy szintén kasmíri volt. Róluk szól a könyv, no meg persze a Lányról. (Akit nem ír nagy Lánynak Rushdie, csak én, itt az elemzésben!)
Az első fejezet kellékei még Olga Szimeonovna, az India által lakott bérház mindenese; a szomszédok: öregasszonyok és öregurak, többek közt a szemközti lakásban Mr. Khadaffy Andang; Zenab Azam, fiatal - harmincéves sincs -, indiai filmcsillag a nyolcvanvalahány éves Max Ophuls számtalan szeretője közül az utolsó; Jack Flack, India majdnem vőlegénye; és a nyugati-part híres éjféli talk-showjának műsorvezetője, a neves médiaszemélyiség.
Az ő felvezetésükről szól a következő post.
