Ma mégsem fejezzük be az első fejezetet, szöszölünk vele plusz egy hetet. Talán lesz, aki bekapcsolódik...
Salman Rushdie: Sálímár bohóc, Ulpius-ház könyvkiadó, Budapest, 2007., fordította: Greskovits Endre, 533 oldal, 3999,- Ft
/Kis csicsergés a kiadónak: a kötet két teljes olvasás után, itt-ott lapjaira hullik. Ha már ragasztott, nem fűzött, lehetetlen volna jó minőségű ragasztót használni?! Mint például az angol kiadású Orhan Pamuk: Istambul kötetem, ragasztott, puha fedeles, és még generációk olvashatják boldogan, mielőtt az enyészeté lenne... Nem is beszélve az árról, ami arra engedne következtetni, hogy ezt jogosan elvárhatnónk!/
Szereplőnként haladunk ismét:
Sálímár, az új sofőr:
India a maga óvatos és szenvtelen módján észrevette, hogy jóképű, sőt szép férfi, negyvenvalahány éves lehet, magas, és ugyanolyan elegánsan mozog, mint a páratlan Max. Mintha kötélen táncolna. Fájdalom ült az arcán, és nem mosolygott, (...) és olyan váratlanul tüzesen bámult a lányra, hogy az felért egy áramütéssel.
(...) nagy nehezen lesütötte a szemét. Ő, felelte akadozva a lány érdeklődésére, Kasmírból jött. A lánynak megdobbant a szíve. Sofőr a Paradicsomból. Haja hegyi patak. A rohanó folyók partjának nárcisszai és a fennsíkok bazsarózsái nőttek a mellkasán, kikandikáltak nyitott inge alól. Körülötte érdesen zengett a szvarnáí. Nem, ez nevetséges. A lány úgy gondolta, ő nem lehet nevetséges, ő sohasem engedi meg magának, hogy elragadja a fantáziája. A világ valódi. A világ az, ami. Lehunyta a szemét, és látta a bizonyítékot. A józan ész győzedelmeskedett. A virágaitól megfosztott sofőr türelmesen várt a liftnél, tartotta az ajtót. A lány biccentve megköszönte. Észrevette, hogy a férfi ökölbe szorított keze remeg. Az ajtó becsukódott, és megindultak lefelé.
Nem igen tudtam eldönteni, e fojtott szenvedélyek hová vezetnek később. Közhelyes fantáziám inkább szerelmi vonzódásra tippelt. Most visszaolvasva, a teljes könyv ismeretében, valóban sok utalást kapunk S.R.-tól itt, a végkifejletet illetően.
India szemével jó ilyennek látni Sálímárt, a könyv elején.
A név, amelyet a férfi használt, a név, amelyet a lány kérdésére mondott Sálímár volt. Nem beszélt jól angolul, alig törte a nyelvet. Valószínűleg a kifejezést sem értette volna, hogy alig töri a nyelvet. Szeme kék volt, bőre egy árnyalattal világosabb a lányénál, haja ősz, néhány szőke szállal. A lánynak nem kellett megismernie az élettörténetét. Ma még nem.
India Maxról és az anyjáról:
Egy másik alkalommal megkérdezheti tőle, hogy ez kék kontaktlencse-e, hogy milyen a természetes hajszíne, hogy ez a saját stílusa-e, vagy csak apja erőltette rá, aki egész életében tudta, hogyan kell valamit ráerőltetni valakire, méghozzá olyan varázzsal, hogy az illető úgy fogadta el, mintha tőle magától származna az ötlet.
Nos igen, a kitűnő modorú, híres diplomata Max Ophuls. India rajong apjáért, a leírásokból a bensőségesség árad. Ő apaként szereti, ismeri persze a külvilág képét is róla, ezekre büszke, néha pedig mulattatják. Egészen más leírások lesznek a harmadik, Max című fejezetben. Ott nincs ez az érzelmi többlet, Maximilian Ophuls szinte túlontúl tökéletes. Ezek a jellemzések készítik elő, hogy Maxot indiai nagyköveti tevékenységekor, az ott megtudottak hatására, árnyalt, egy idő után élvhajhász, kissé szánandó figurának lássuk.
A lány halott anyja is kasmíri volt. Ennyit tudott arról az asszonyról, akiről kevés egyebet tudott (de sokat sejtett).
Az első fejezet ennél többet nem is árul el az anyáról. Ellenben a teljes második fejezet róla szól. Az itteni utalások is India miatt fontosak: csak egyik szülőjéért rajonghat, a másikat kínos csenddel őrzik-övezik. Ezért is van eltolódva a leányi lelkesedés, Valuska a maga naplójában írta, hogy számára már-már zavaró mértékben.
Amerikai apja sohasem szerzett jogosítványt, de imádott kocsikat vásárolni. Ezért kellettek a sofőrök. Akik jöttek és mentek. Persze mind híresek akartak lenni. A nagykövetet egyszer néhány hétig egy káprázatos fiatal nő fuvarozta, aki később a nappali szappanoperákban tűnt fel. Más sofőrök táncosként keltek rövid életre zenei videókon.
Itt amerikai apja, szándékosan lettek elfelejtve az európai gyökerek. Autókkal parádézás, felkapaszkodó sofőrök, szappanopera-sztár aspiránsok, videóklip szereplők. Ehhez valóban felesleges, sőt zavaró az évszázados értelmiségi-polgári múlt emlegetése.
Legalább kettő, egy nő, egy férfi, pornográf filmekben ért el sikert, és a lány ilyen-olyan szállodai szobákban megpillantotta meztelen képeiket késő este. Pornófilmeket nézett a hotelszobákban. Ettől könnyebben elaludt,a mikor távol volt otthonától. Otthon is nézett pornót.
Az anekdoták nem csak szórakoztató betétek a könyvben, itt is, lám-lám, visszakanyarodtunk Indiához és az ő hiányos, megtört önismeretéhez.
A lány árnyékokat akart, chiaroscurót, nüánszokat. A felszín alá akart látni, a vakító ragyogás meniszkusza alá, hogy a ragyogás szűzhártyáját áttörve behatoljon a véres, rejtett valóságba. Ami nincs rejtve, ami szemmel látható, az nem igaz. Az anyját akarta. Azt akarta, hogy apja meséljen róla, hogy megmutassa a leveleit, a fényképeit, hogy üzenetet hozzon a halottól. Azt akarta, hogy meglelje elveszett történetét. Nem tudta, mit akar. Ebédet akart.
Jack Flack:
Az első fejezet címe nem véletlenül India. Az idő telik, a fiatal leány születésnapja tájékán - pláne, hogy a 24. ! :-) - gondolnunk kell a boldog magánéletre. Senki sem lesz évről-évre fiatalabb, a nők pedig végképp nem. Legalábbis, a kínosan hülye közfelfogás szerint, nem. Ezért még az oly független, befejezetlen lelkek is, mint hősnőnk, képtelen módon foglalkoznak a férj, mint absztrakció mennél konkrétabb megragadásával.
Na, ez Jack Flack. Vagy Jake Flake, Joy Floy, Judd Flood?! Ennyi és semmi több. Viszont roppant szórakoztató...
Ő maga elgondolkodó hangulatban volt aznap reggel. Nem más űzte, mint épp a szerelem, és India általában is idegenkedett attól, ha vadásznak rá, de hogy a szerelem hajszolja, attól végképp. A szerelem a szomszéd lakásban lakó fiatalember, szó szerint a szomszéd srác alakjában járt a sarkában, ami olyan komikus volt, hogy megnyerő lett volna, ha ő nem éppen a megnyerés állapotával szemben emel páncélozott falakat. Már azon gondolkozott, hogy elköltözik, és így kerüli el az elkerülhetetlen klausztrofób hatású támadást. Még a nevére sem emlékezett, holott a fiú többször is elmondta, hogy könnyű, mert rímel.
- Jack Flack - mondta. - Érted? Sosem felejted el. Soha nem versz ki a fejedből. A nevemre gondolsz majd az ágyban, a fürdőkádban, vezetés közben, a zöldségesnél. Akár hozzám is jöhetsz. Ez elkerülhetetlen. Szeretlek. Nézz szembe a tényekkel.
(...) tucat módra hétköznapi volt, olyan szomszéd srác, aki a szomszédfiúság platóni eszményét testesítette meg, és ennek következtében mindenütt óriásplakátokon lehetett látni, ebben az eszményítésnek szentelt városban, lenszőke hajával és ártatlan szemével, történelemtől és fájdalomtól mentes arcával, (...), és minden plakáton az a szuperátlagosan vonzó, szuperátlagosan tökéletes fogsorú mosoly ült az arcán, teste úgy csillogott, mint egy ifjú istené - le dieu moyen -, az átlagemberek átlagistenéé, akinek nem kellett megszületnie, felnőnie, és semmilyen módon szenvednie (...)
Amerikában a szuperátlagosság olyan adomány, amelyből az ember vagyont szerezhet, és a szomszéd srác éppen az első lépéseit tette ezen a rubintos kifutón, készen arra, hogy felszálljon és repüljön. Nem, ébredt rá a lány, végső soron nem is kell elköltöznie.
- Mi is a neved, kérdezte a lány, miután szeretkeztek, mire a fiú a maga szuperátlagos módján mulatott a kérdésen.
- (...) Jock Flock emlékeztette a lányt, amikor abbahagyta a nevetést. - Ez a név belevésődik az emlékezetedbe. (...) Az őrületbe kerget. Mondogatod a zuhany alatt. Újra meg újra. Jake Flake, Jake Flake. Erősebb az akaratodnál. Esélyed sincs. Add fel.
Azonnal feleségül akarta venni. (...)
- Gondolkozz, Mrs. Jay Flay! Gondolj arra, mennyire szereted a hangzását! Nagyon szereted. Nem harcolhatsz ellene, ha jobban belegondolsz. Tégy meg egy szívességet, ne cselekedj gondolkodás nélkül! - És mindezt a reflektálatlan élet kiemelkedő képviselője mondta. A lánynak erősen kellett fegyelmeznie magát, nehogy megüsse a fiú semmitmondóan csinos arcát.
Amikor már fájdalmassá válna az irónia, érkezik a kacagtató ellenpont:
Joe Flow házassági ajánlata óta ingerülten és zavartan járta a ház folyosóit. Összefutott Olga Szimeonovna boszorkány nagy, farmerpáncélos, tojásdad alakjával. - Mi újság szépségem? - érdeklődött nyersen Olga Volga, miközben a szokásos krumplijával babrált. - Úgy néz ki, mint akinek megdöglött a macskája, csakhogy magának nincs macskája.(...) - A szomszéd fiúról van szó - vallotta be. - Arról a köcsög vöcsökről, mi is a neve? Rick Flick? India bólintott. Olga Volga készséggel lépett a hadiösvényre. - Zaklatta magát, édesem? Csak egy szót kell szólnia, és máris csúszik ki innen a kis popsiján, amit óriásira nagyítva kell néznünk a Beverly Center oldalán. No, hát már, azt csak tartsd meg magadnak, öcsi, senki se kíváncsi rá. India a fejét rázta, és kibökte. - Házassági ajánlatot tett. Olga összerázkódott, kisebbfajta földrengés hullámzott végig a testén. - Komolyan beszél? Maga meg Nick? Nick meg maga? Hűha! India azon kapta magát, hogy felhúzza az orrát a házmester hitetlenkedése hallatán. - Ne legyen annyira meglepve. Miért ne akarna engem valaki feleségül venni? Olga nagy, kék eres csülökkarját India vállásra tette. - Jaj nem, nem maga miatt drágám, gyönyörűm. Csak hogy ez a Mick? A mai napig azt hittem, hogy bazi. -Bazi? - Persze bazi. mint mindenki errefelé. Nagy bazi környék ez, ilyen az én szerencsém. (...)
És végül India hogyan viszonyul valójában ehhez az egészhez:
Ő ezen a varázsát vesztett vidéken élte egész életét. Ez jelentett neki mindent. Megelégedés, elégedettség, megelégedettség, e különböző formák az álmok nevei voltak. Ha a fiú, a kérője, ilyen álmot tudna ajánlani neki, az nagyobb ajándék lenne a szerelemnél is. Visszatért a lakásába, hogy fontolóra vegye az ajánlatát ennek a ... a kurva életbe, mi is a neve? Judd Flood.
Jövő héten megtudjuk ki Zenab Azim, és, hogy miről beszélget, illetve nem beszélget egymással apa és lánya az étteremben.
