B−
Csányi Vilmos: Kannibálok. Kalligram, 2008, 180 oldal, 2500 Ft.
Igen, ez a Csányi Vilmos az a Csányi Vilmos (és nem ez az első szépirodalmi kötete), de nem erre figyeltem föl a borítón, hanem az alcímre: Történetek a sötét oldalról. Valamikor a kilencvenes években kölcsönöztünk ki egy azonos című, B kategóriás horrorfilmet a videotékából, amely három kis történetet fűzött össze. A második igen mély nyomot hagyott bennünk: egy macsek úgy áll bosszút gazdája haláláért, hogy bemászik a (még eleven) gyilkos száján, megdézsmálja a belső szerveit, s miután kibújt, apró nyelvével tisztogatni kezdi vérfoltos bundácskáját. Ha valaki kérdezné, hogyan fért be a macska az ember száján, felvilágosítom, minden macska képes átpréselni a testét azon a résen, amelyen a feje befér, hacsak nem túlsúlyos. Aki ezen felbuzdulva kísérletezni próbálna házikedvencével, sürgősen tegyen le róla, és olvassa el Csányi könyvét, amelyben balul sülnek el az efféle ötletek. No meg mentálisan ép személynek nem is jutna ilyesmi eszébe.
Csakhogy a Kannibálok hősei nem mondhatók mentálisan épnek. A novellák központi alakjai többnyire pszichésen zavart vagy torz személyiségek, akik változatos és kellően borzalmas tetteket követnek el a társadalom ellen. Mind az irodalom, mind a film előszeretettel kalauzolja az olvasókat−nézőket e figurák hasadt elméjében; a Csányi-kötet első, A könnyed formák tűnő szépsége című novellájában szereplő sorozatgyilkos például hasonlót művel áldozataival, mint a felejthető, The Cell című horrorfilm pszichopatája (bár az ő motivációja nem a művészet volt). Ezek az írások azonban nem afféle péntek esti pizsamás bulira való, könnyen és gyorsan fogyasztható ijesztgetős történetek.
Ezeknek a történeteknek igen gazdag a tudományos hátterük, és az írójuk kompetens a humánetológiában (is). Az evolúció elmélete nyíltan és burkoltan is megjelenik kötetben; a Homo Géza és családja című novellában egyértelműen állatként kezelik az embert, egy másik történet pedig utal arra, ember és állat megkülönböztetése néhány ponton nem stimmel (A húsbolt). Több novella pszichológiai esettanulmányként is funkcionál: hőseik énképével, testtudatával elég komoly problémák vannak. Az első történet főszereplője a Babits által megverselt dilemmával küzd: csak ő bír rajzának hőse lenni, s miután megpróbált kitörni önmaga börtönéből, utolsó alkotása megint csak önmagára irányul. A Magány főhőse−narrátora a nemi szervét különálló lényként, partnerként kezeli, noha az a teste része (nem neki jó, ha meghágja a bontott csirkét, hanem a „kicsikéjének”).
Összességében a kötet a szórakoztató és a szépirodalom határán egyensúlyoz; előbbit a történetek horrorisztikus vonásai és a néha hatásvadász jelenetek, utóbbit az írói eszköztár kapcsán hozom föl. A húsbolt cselekményébe ékelt mese például ügyes stílusjáték (a morbid történetet - a gyerkőcök pincébe csalogatása, majd hentesáruként való feldolgozása - átülteti a gyerekek fantáziavilágába és az ő szavaikkal mondatja el újra). Vannak azonban bakik, mindjárt az első novellában, ahol az egyes szám első személyű elbeszélés egy-két mondat erejéig hirtelen átvált egyes szám harmadik személyűbe, amely valószínűleg az énkép torzultságát hivatott érzékeltetni, de ez az eszköz nem épül be szervesen a szöveg szerkezetébe. Néhány figyelmetlenség, logikai hiba is zavaró lehet, például a Magány maszturbáló programozója kamaszkorától gyűjti a farokkal foglalkozó irodalmat, a pénisz szót viszont csak évekkel később hallja először. Az abnormálisan viselkedő alakokkal szemben álló, úgymond normális társadalom nem képez igazi ellenpontot, a „napsütötte” oldal elszürkül, értetlenkedő masszává olvad össze. Ami miatt igazán értékelhető a könyv, az az állatok jogainak felvetése. Nem mondja ki nyíltan egyik novella sem, de nyomasztó és vitaindító lehet, hogy ami elítélendő cselekedet, ha ember ellen követik el, amennyiben állatról van szó, a társadalom által elfogadott. Ez a Darwin jól megkavarta az ember felsőbbrendűség tudatát.
