Év végi összegzésként körkérdést intézett a litera kortárs magyar írókhoz, költőkhöz, szerkesztőkhöz és kritikusokhoz. Többek közt arra volt kíváncsi, hogy a felkért válaszadók szerint melyek 2007 legemlékezetesebb publikációi és irodalmi eseményei. A válaszokat év végéig folyamatosan közöljük itt a KönyvesBlogon is. Tamás Zsuzsa, Falcsik Mari és Garaczi László válaszol.
1. Mi jelentette Ön számára a 2007-es év legkatartikusabb olvasmányélményét?
TAMÁS ZSUZSA: Ha megengeditek, három katartikus könyvet neveznék meg:
Farkas Péter: Nyolc perc (Magvető), Wojciech Kuczok: Bűz (Magvető), Háy János: A gyerek (Palatinus).
Utólag úgy tűnik, a három regény közös vonása, hogy – bár Kuczok egyes szám első személyű narrátort beszéltet – mindhárom szöveg egészséges távolságot tart szerzőjétől; szerző, narrátor (és főhős) nem összekeverhető. Bár az "önéletírói paktum" szerződő felének lenni számomra mindig hallatlanul izgalmas élmény, talán mégis megkönnyebbülést okozott szövegnek és olvasónak egyaránt, hogy az olvasást nem terhelték a regény valóságán túlra kérdező "tényleg?"-ek.
FALCSIK MARI: Halász Margit "Éneklő folyó" c. regénye, (Irodalmi Jelen Könyvek, Arad).
Szabad egy nem-szépirodalmit is? Ha igen, az Bérczes László Cseh Tamás-riportkönyve (Palatinus).
GARACZI LÁSZLÓ: Ménes Attila: Egy délután Noémivel.
2. Ön számára ki volt az év felfedezettje?
TAMÁS ZSUZSA: Győrffy Ákos.
FALCSIK MARI: Simon Marci, de nekem ő már második éve a folyamatos "felfedezett" – ez csak annyiban erősödött idén, hogy ez évben tán még a tavalyiaknál is többeknek tűnt fel, mennyire jó költő.
GARACZI LÁSZLÓ: Nemes Z. Márió.
3. Ön kinek mely kötetéért ítélné oda 2007 Citrom-díját?
TAMÁS ZSUZSA: Mészöly Ágnes: Sünimanó (Noran)
A felnőtteknek szóló könyvek sok gyarlóságát képes vagyok megbocsátani, talán mert olvasóként is működik bennem az alkotó ember empátiája – de gyerekkönyvek esetében a legerősebben a felelősség érzése működik bennem. A Sünimanóval kapcsolatban „ez a szigorú józanság azt mondatta velem: nem, nem lehet ilyen galádul felnőtt szempontokat érvényesíteni egy gyerekeknek szóló történetben, nem szabad, hogy a háziasszonyok valósága mosoga-tásról szóló eszmefuttatások képében beszüremkedjen egy mesébe!
Elnézést, utánanéztem: ez a könyv 2006-ban jelent meg. Mint 2007-es olvasmányélményt illetném Citrom-díjjal.
FALCSIK MARI: Nem hiszek a citromdíjakban. Mit jelentene? Hogy a jobbak tudják, kik a rosszabbak? Vagy hogy személyesen valakibe bele lehet csípni így is? Egyik sem fair, mindkét értelemben igen távol áll tőlem az ilyen ledíjazás.
GARACZI LÁSZLÓ: Ez vmi provokáció?
4. Mit tart az év irodalmi botrányának, illetve az év szenzációjának?
TAMÁS ZSUZSA: A "vendégszöveg"-vitát botrányaszagúnak érzékeltem. Töprengve meséltem édesapámnak, hogyan érvelt Forgács Zsuzsa Brúria. Édesapám kissé értetlenkedett a vendégszöveg kifejezés hallatán. Megkérdeztem, emlékszik-e a Harmoniának arra a részére, ahol édesapám aláírásáról van szó, egy sodró lendületű, szellemes leírásban – emlékezett, együtt idéztük a gesztust, ahogyan "édesapám" az aláírás végére "jelentéktelen farkat rezzent". Na, azt a Garaczi írta – mondtam neki. Édesapám arckifejezése elárulta, kutya nehéz úgy felismerni az idézetet, ha az ember nem ösmeri az eredetit.
Szenzáció... lehet, hogy alkatilag képtelen vagyok hinni a szenzációban? Vagy felismerni azt? „Nagy port felverő" eseményre egyszerűen nem emlékszem – mondom, bennem lehet a hiba, majd fogom a fejem, ha mások válaszát olvasom –, de örömmel idézem fel a Puskin utca megjelenése körüli eseményeket. Több ízben láttam-hallottam a "fiatalokat" olyan felkészültséggel és alázattal beszélni az irodalomról, amely hangvételt én régóta hiányoltam irodalmi életünkből. Nem nagy por. Gyűrűzés, fodrozódás.
FALCSIK MARI: Hál'istennek nem látok irodalmi parishilton-kreációkat a terepen. Igazi szenzációról pedig addig nem nagyon lehet beszélni, míg az irodalom nem kerül oda (vagy vissza) a sokkal nagyobb nyilvánosság valamelyik fórumára. A helyzet évtizedek óta az, hogy komoly, igazi nagy dolgok történnek a kortárs magyar irodalomban, és egészen láthatatlanul. Reménykedem a változásban.
GARACZI LÁSZLÓ: Egyik sem, inkább érdekes új fejlemény: Telepesek, Könyvesblog.
5. Mit tart az év legizgalmasabb folyóirat-, illetve internetes publikációjának?
TAMÁS ZSUZSA: Ha ez a kérdés összefügg a botrányt és szenzációt firtató kérdéssel, úgy válaszom bizonyára csalódást fog okozni, de mi tagadás, Kiss Judit Ágnes egy töredékben közölt szonettkoszorúja volt rám olyan hatással, hogy írnom kellett neki: ha nem veszi rossz néven, mutassa meg az egészet, annyira szeretném elolvasni. (Kiss Judit Ágnes: Szétszaggatott szonettkoszorú, Mozgó Világ, 2007/7.)
FALCSIK MARI: Hangsúlyozom, hogy csakis a magam számára, nem pedig valamely mérhető tömeghatást tekintve, nekem ilyen "leg" volt Ménesi Gábor beszélgetése Thomka Beátával a Jelenkor idei 10. számában (ez egyszerre folyóiratos és internetes publikáció is). Garaczi László – Fotó: Burger Barna
GARACZI LÁSZLÓ: Az új (vagy kis) kritika-vita körüli szövegek jutnak eszembe.
6. Ön melyik írást tartja a literán 2007 legjobb publikációjának?
TAMÁS ZSUZSA: Talán Kemény István Bartis-interjúját? Ha nem is a "legjobb", de az egyik legemlékezetesebb olvasmány volt.
FALCSIK MARI: Úgy látszik, idén a riportok, a vallomásos-személyes pálya- és önelemző beszélgetések fogtak meg leginkább... A Literából e műfajban is sok jelöltem lehetett volna, de egy nagyon friss dolog most mindet beelőzte, a Bereményi-nagyvizit-interjú, amit épp tegnap olvastam.
GARACZI LÁSZLÓ: Mondjuk Darvasi Esterházy-paródiája.
7. Kedvenc mondata 2007-ből?
TAMÁS ZSUZSA: „Csak a sír fölött derül ki, hogy a beteljesületlenség miatt szerettük szüleinket, azért, ami nekünk közösen nem sikerült, balfogásaik szánalmasan kiállnak sírjukból, nem lehet betömködni őket." Wojciech Kuczok: Bűz, Magvető, 145. o.
FALCSIK MARI: Mondatnak három, épp a fent említett Bereményi-interjúból, de gondolatnak egy, éspedig számomra egy hihetetlenül fontos gondolat:
"Hogy az irodalom csak irodalom. Ennek vége van. Ez nem azt jelenti, hogy vissza kellene fordulni, hanem talán érdekfeszítőbbnek kellene lenni, talán kevésbé műhelybelinek, talán, ami az embert igazából feszíti, azzal kéne foglalkozni." (Bereményi Géza, Nagyvizit, 2007. december, Litera)
GARACZI LÁSZLÓ: „Monnyon le!” (Magyarország kiadó, 2006-2007)
8. Milyen tervei vannak 2008-ra?
TAMÁS ZSUZSA: Harminc éves leszek. Kerek szám. Kikerekíteni, lekerekíteni.
FALCSIK MARI: Írom a harmadik kötetem verseit (a kötet címe bennem már véglegesedett: A sorsvadász). Sokat publikáltam is már belőle, remélem, jövő tavaszra kész kötet lehet.
Keresem a lehetőségeit a versklip műfajának, amiben a főszereplő szöveg kevés képi és zenei eszköz kíséretével hangzik fel, ami a verset még átélhetőbbé teszi.
Költői műhelybeszélgetésekre, felolvasóestekre, gitárra és versre megfogalmazott újabb performanszokra készülök, célom változatlanul az – nini, ez olyan, mint egy jelszó –, hogy éljen az irodalom.
GARACZI LÁSZLÓ: Írni szeretnék egy 1975-ben játszódó regényt a kalocsai 37-es Forradalmi Ezred 2. zászlóaljának egyik 82-es aknavető ütegéről és el szeretnék utazni Baliba
Korábban: Körkérdés Vol1.
Körkérdés Vol2.
Körkérdés Vol3.
1. Mi jelentette Ön számára a 2007-es év legkatartikusabb olvasmányélményét?
TAMÁS ZSUZSA: Ha megengeditek, három katartikus könyvet neveznék meg:
Farkas Péter: Nyolc perc (Magvető), Wojciech Kuczok: Bűz (Magvető), Háy János: A gyerek (Palatinus).
Utólag úgy tűnik, a három regény közös vonása, hogy – bár Kuczok egyes szám első személyű narrátort beszéltet – mindhárom szöveg egészséges távolságot tart szerzőjétől; szerző, narrátor (és főhős) nem összekeverhető. Bár az "önéletírói paktum" szerződő felének lenni számomra mindig hallatlanul izgalmas élmény, talán mégis megkönnyebbülést okozott szövegnek és olvasónak egyaránt, hogy az olvasást nem terhelték a regény valóságán túlra kérdező "tényleg?"-ek.
FALCSIK MARI: Halász Margit "Éneklő folyó" c. regénye, (Irodalmi Jelen Könyvek, Arad).
Szabad egy nem-szépirodalmit is? Ha igen, az Bérczes László Cseh Tamás-riportkönyve (Palatinus).
GARACZI LÁSZLÓ: Ménes Attila: Egy délután Noémivel.
2. Ön számára ki volt az év felfedezettje?
TAMÁS ZSUZSA: Győrffy Ákos.
FALCSIK MARI: Simon Marci, de nekem ő már második éve a folyamatos "felfedezett" – ez csak annyiban erősödött idén, hogy ez évben tán még a tavalyiaknál is többeknek tűnt fel, mennyire jó költő.
GARACZI LÁSZLÓ: Nemes Z. Márió.
3. Ön kinek mely kötetéért ítélné oda 2007 Citrom-díját?
TAMÁS ZSUZSA: Mészöly Ágnes: Sünimanó (Noran)
A felnőtteknek szóló könyvek sok gyarlóságát képes vagyok megbocsátani, talán mert olvasóként is működik bennem az alkotó ember empátiája – de gyerekkönyvek esetében a legerősebben a felelősség érzése működik bennem. A Sünimanóval kapcsolatban „ez a szigorú józanság azt mondatta velem: nem, nem lehet ilyen galádul felnőtt szempontokat érvényesíteni egy gyerekeknek szóló történetben, nem szabad, hogy a háziasszonyok valósága mosoga-tásról szóló eszmefuttatások képében beszüremkedjen egy mesébe!
Elnézést, utánanéztem: ez a könyv 2006-ban jelent meg. Mint 2007-es olvasmányélményt illetném Citrom-díjjal.
FALCSIK MARI: Nem hiszek a citromdíjakban. Mit jelentene? Hogy a jobbak tudják, kik a rosszabbak? Vagy hogy személyesen valakibe bele lehet csípni így is? Egyik sem fair, mindkét értelemben igen távol áll tőlem az ilyen ledíjazás.
GARACZI LÁSZLÓ: Ez vmi provokáció?
4. Mit tart az év irodalmi botrányának, illetve az év szenzációjának?
TAMÁS ZSUZSA: A "vendégszöveg"-vitát botrányaszagúnak érzékeltem. Töprengve meséltem édesapámnak, hogyan érvelt Forgács Zsuzsa Brúria. Édesapám kissé értetlenkedett a vendégszöveg kifejezés hallatán. Megkérdeztem, emlékszik-e a Harmoniának arra a részére, ahol édesapám aláírásáról van szó, egy sodró lendületű, szellemes leírásban – emlékezett, együtt idéztük a gesztust, ahogyan "édesapám" az aláírás végére "jelentéktelen farkat rezzent". Na, azt a Garaczi írta – mondtam neki. Édesapám arckifejezése elárulta, kutya nehéz úgy felismerni az idézetet, ha az ember nem ösmeri az eredetit.
Szenzáció... lehet, hogy alkatilag képtelen vagyok hinni a szenzációban? Vagy felismerni azt? „Nagy port felverő" eseményre egyszerűen nem emlékszem – mondom, bennem lehet a hiba, majd fogom a fejem, ha mások válaszát olvasom –, de örömmel idézem fel a Puskin utca megjelenése körüli eseményeket. Több ízben láttam-hallottam a "fiatalokat" olyan felkészültséggel és alázattal beszélni az irodalomról, amely hangvételt én régóta hiányoltam irodalmi életünkből. Nem nagy por. Gyűrűzés, fodrozódás.
FALCSIK MARI: Hál'istennek nem látok irodalmi parishilton-kreációkat a terepen. Igazi szenzációról pedig addig nem nagyon lehet beszélni, míg az irodalom nem kerül oda (vagy vissza) a sokkal nagyobb nyilvánosság valamelyik fórumára. A helyzet évtizedek óta az, hogy komoly, igazi nagy dolgok történnek a kortárs magyar irodalomban, és egészen láthatatlanul. Reménykedem a változásban.
GARACZI LÁSZLÓ: Egyik sem, inkább érdekes új fejlemény: Telepesek, Könyvesblog.
5. Mit tart az év legizgalmasabb folyóirat-, illetve internetes publikációjának?
TAMÁS ZSUZSA: Ha ez a kérdés összefügg a botrányt és szenzációt firtató kérdéssel, úgy válaszom bizonyára csalódást fog okozni, de mi tagadás, Kiss Judit Ágnes egy töredékben közölt szonettkoszorúja volt rám olyan hatással, hogy írnom kellett neki: ha nem veszi rossz néven, mutassa meg az egészet, annyira szeretném elolvasni. (Kiss Judit Ágnes: Szétszaggatott szonettkoszorú, Mozgó Világ, 2007/7.)
FALCSIK MARI: Hangsúlyozom, hogy csakis a magam számára, nem pedig valamely mérhető tömeghatást tekintve, nekem ilyen "leg" volt Ménesi Gábor beszélgetése Thomka Beátával a Jelenkor idei 10. számában (ez egyszerre folyóiratos és internetes publikáció is). Garaczi László – Fotó: Burger Barna
GARACZI LÁSZLÓ: Az új (vagy kis) kritika-vita körüli szövegek jutnak eszembe.
6. Ön melyik írást tartja a literán 2007 legjobb publikációjának?
TAMÁS ZSUZSA: Talán Kemény István Bartis-interjúját? Ha nem is a "legjobb", de az egyik legemlékezetesebb olvasmány volt.
FALCSIK MARI: Úgy látszik, idén a riportok, a vallomásos-személyes pálya- és önelemző beszélgetések fogtak meg leginkább... A Literából e műfajban is sok jelöltem lehetett volna, de egy nagyon friss dolog most mindet beelőzte, a Bereményi-nagyvizit-interjú, amit épp tegnap olvastam.
GARACZI LÁSZLÓ: Mondjuk Darvasi Esterházy-paródiája.
7. Kedvenc mondata 2007-ből?
TAMÁS ZSUZSA: „Csak a sír fölött derül ki, hogy a beteljesületlenség miatt szerettük szüleinket, azért, ami nekünk közösen nem sikerült, balfogásaik szánalmasan kiállnak sírjukból, nem lehet betömködni őket." Wojciech Kuczok: Bűz, Magvető, 145. o.
FALCSIK MARI: Mondatnak három, épp a fent említett Bereményi-interjúból, de gondolatnak egy, éspedig számomra egy hihetetlenül fontos gondolat:
"Hogy az irodalom csak irodalom. Ennek vége van. Ez nem azt jelenti, hogy vissza kellene fordulni, hanem talán érdekfeszítőbbnek kellene lenni, talán kevésbé műhelybelinek, talán, ami az embert igazából feszíti, azzal kéne foglalkozni." (Bereményi Géza, Nagyvizit, 2007. december, Litera)
GARACZI LÁSZLÓ: „Monnyon le!” (Magyarország kiadó, 2006-2007)
8. Milyen tervei vannak 2008-ra?
TAMÁS ZSUZSA: Harminc éves leszek. Kerek szám. Kikerekíteni, lekerekíteni.
FALCSIK MARI: Írom a harmadik kötetem verseit (a kötet címe bennem már véglegesedett: A sorsvadász). Sokat publikáltam is már belőle, remélem, jövő tavaszra kész kötet lehet.
Keresem a lehetőségeit a versklip műfajának, amiben a főszereplő szöveg kevés képi és zenei eszköz kíséretével hangzik fel, ami a verset még átélhetőbbé teszi.
Költői műhelybeszélgetésekre, felolvasóestekre, gitárra és versre megfogalmazott újabb performanszokra készülök, célom változatlanul az – nini, ez olyan, mint egy jelszó –, hogy éljen az irodalom.
GARACZI LÁSZLÓ: Írni szeretnék egy 1975-ben játszódó regényt a kalocsai 37-es Forradalmi Ezred 2. zászlóaljának egyik 82-es aknavető ütegéről és el szeretnék utazni Baliba
Korábban: Körkérdés Vol1.
Körkérdés Vol2.
Körkérdés Vol3.
