V. Fejezet,
melyben
a két aranyhörcsög – eldöntvén, mi a: befelé,* mi a: kifelé*
– váratlan ajándékkal lepi meg az Olvasót
Ha a világ rigó lenne
kötényembe ő fütyülne,
éjjel nappal szépen szólna,
ha a világ rigó volna.
De ha a világ rigó lenne,
be se férne kötényembe,
kötényem is honnan volna,
ha egész világ rigó volna.
(Weöres Sándor)
Ha én főnök lennék
– a kakasokkal kelnék,
– egész nap dalolnék,
– aranyat lelnék,
– és ½ 8 előtt 5 perccel magamhoz kéretném a Jelenléti Ívet,
– peckesen járnék,
– peckesen járnék-kelnék,
– kérnék kávét,
– a nőket becsülném, és becsülés közben (ha-ha-ha) vigyáznék,
– lenne pénzem, paripám, fegyverem,
– igazam lenne,
– nyakkendőm lenne és magam kötném,
– a hajamat megigazíttatnám, a nadrágomat vasaltatnám, pulóverem semleges lenne, de drága holmi, frizurám hagyományos, de makulátlan,
– orrocskámat kifújnám, és
– nagy, vörös kérdőjeleket rajzolnék a hiányzó aláírásokhoz,
– sorakozót fúvatnék, és a távközt és a takarást személyesen ellenőrizném. (Az „igazodás” akkor történt meg, ha a beosztott az iránybeosztott felé eső szemével csak a szomszédját látja, másik szemével pedig csak az arcvonal képzelt vonalát, kivéve Hahn-Hahn grófnőt, aki félszemű.)
Ha én főnök lennék
– időkutyákat tartanék véres húson,
– és a későn jövők békaügetésben ugrálnának a folyosón,
– örülhetne az, aki „öreganyám”-nak szólítana, mindazonáltal
– sem a viselkedés, sem a nyelvtan szabályait nem szegném meg, de ez csak bizonyos merevség árán sikerülne,
– díjaznék, pikkelnék, rossz fényt vetnék,
– lopnék, csalnék, hazudnék,
– mindenkit megfingatnék. (Úgy lenne táncolva, ahogy fütyülve lenne; és: szépen lenne fütyülve.)
Ha én főnök lennék, kérlelhetetlen lennék azzal szemben,
– aki kijelent, felkiált, óhajt, felszólít, kérd,
– aki alárendelt, mellérendelt,
– aki személyes, aki birtokos, aki visszaható, aki kölcsönös, aki mutató, vonatkozó, határozatlan és általános,
– aki valóságos, módosító, egyalakú, többalakú, aki hely, idő, állapot, mód, állandó, aki részes, aki összetett, aki rendhagyó, aki hiányos,
– aki egyéb vitás kérdés; mert a sértés kérdés alakjában éppúgy elkövethető, mint állító vagy másféle mondat alakjában.
Ha én főnök lennék
– a krétakört, amelyet az íróasztalom köré rajzolnék, nem léphetné át senki, csak én és a takarítónő,
– nem szólíttatnám magam „elvtárs”-nak, hanem „Főnök úrnak”, és jelenlétében mindenkit elvtársnak szólítanék, csak Sári18 nénit nem, a takarítónőt,
– 7 babám lenne, 7 × 7 főnököm, 7 testület tagja lennék: Szot plénum, a szakszervezet központi vezetősége, a szakszervezet elnöksége, szakszervezeti bizottság, szakszervezeti végrehajtó bizottság stb.,
– de és már hajnalok hajnalán, még mielőtt a reggeli kávémat meginnám, fölhívnám telefonozó készülékemen a hatalmi szervezet titkárát*, aki a húgom lenne, a barátom, akivel kart karba öltve füstöltük ki annak idején a fondorlatos bandákat, melyek megkísérelték visszagurgatni a történelem kerekét, aki a nagybátyám lenne, a sógorom, felmenőm, fiam, ápolóm, takaróm, én édes mindenem, de higgadt maradhatnék,
– kenés bő húszkor,
– és ha a kemény sors úgy hozná, hallgatnék és beszélnék, bátor lennék, mint a miska-medve, ellenvéleményemet nem hallgatnám el, ha a kemény sors úgy hozná.
Ha én főnök lennék
– csizmaszáramban kést tartanék,
– sikanéroznék, vadászati kihágást követnék el, „kihasítással” és „besózással” fenyegetőznék,
– a raktárossal lekenyereztetném magam, néhány számítógép (computer!) üresen maradt szállítóládájában nyulakat tartanék, csincsillákat,
– óvadékot adnék dosztig,
– hűtlenül kezelnék, célzatosan hallgatnék, hiányoznék a pecsét,
– fennforognék, cipót sütnék,
– hatásköri állapotban leledzenék,
– jogtalanul legeltetnék,
– könyveket égetnék és tűzilármát csapnék,
– vaspályára akadályt helyeznék, villamoskocsi kerekei alá kockakövet dobnék, a gépkocsivezető gázpedálon tartott lábára lépnék, Matuska Szilvesztert, hátul a pihéknél, hol aranyosan fölszikrázik a napfény, nyakoncsókolnám,
– szökött fogolynak vajaskenyeret adnék,
– paprikával,
– ratatatatatata,
– a bélyegeket leáztatnám, az ügyeket befolyásolnám,
– kezem kezet mosna,
– kicsikarnék,
– szöknék, zendülnék, bujtogatnék,
– ellenségeskedés alkalmával csüggeteg szavakat ejtenék,
– kovácsolnék, vészhírt koholnék, díszjelet viselnék,
– kapafogú nyulaimnak füvet vágnék (a futó nyulat fejbe lőném, nem bíbelődnék a sok rohadt söréttel),
– szánalmat éreznék.
Én, ha főnök lennék,
tudnám, mi az izgatás. A női beosztottak is, ha-ha-ha. Méltányos lennék, selymes és jóltáplált, mert ha valamely alárendeltem sajtóközlemény útján egy néven nevezhető termelési rendszert és azzal kapcsolatban az államhatalomnak a rendszerrel szemben tanúsított magatartását tenné bírálat tárgyává, és ugyan a közlemény hangja nemcsak nem lenne tárgyilagos, hanem eléggé éles is lenne, mindazonáltal nem annyira a mondott rendszert fenntartó osztály ellen irányulna, hanem inkább a kormányzatnak a helytelen munkás- (vagy tőkés-) politikáját támadná, megemlítvén, hogy némelyek mely nagy összegeket kidobnak egy doboz szivarért vagy egy éjszakai „muri” kedvéért – ezek fölött szemet hunynék, mert szemem be lenne csukva: a szemhéjak érintkeznének!
Ej, ha én főnök lennék
– ruhakivágásokba rejteném magam,
– a gombok nem fityeghetnének, a nők gombjai sem fityeghetnének, de szabadon ki lehetnének gombolva,
– mindazonáltal a szabadságot nem tipranám sem lábbal, sem szavakkal: a deszkamellűek – meghatározásuk szép föladat – állig begombolkozhatnának,
– szépségemet legyűrném,
– és ha egy elvtársnő azt állítaná, hogy egy elvtárs vagy elvtársnő a kezeit lefogta, és ellenkezésére neki azt mondta: „ennek meg kell lenni, mint a meghalásnak”, e körülménytől, még ha én mondtam is, nem hatódom meg, ebből sem erőszak, sem fenyegetés meg nem állapítható, ebből félelem nem gerjeszthető,
– a bordélyház is üzlethelyiség, öt ember nem gyülekezet, három ember nem csoport, két gyújtogatás nem „több” gyújtogatás, egy tanú nem tanú,
– apaságomat elismerném, malackodnék,
– feleségem lánykorában tett tiltakozását a népszokásra való tekintettel színlegesnek vélném, hátulról átkarolnám a derekát, és a helyszínen várakozó homokfutóra dobva elhajtanék,
– kocsisomnak azt az utasítást adnám, hogy „keményen hajtson”, ha ő ezáltal kibúvik a köteles gondosság és a netalán felmerülő akadályok és veszélyek kikerülése végett szükséges figyelem alól, akkor kocsisom nem részesülne homlokcsókban,
– 5 éves kisfiam külön-oroszra járna, németre járna, franciára és szolfézsra, és svédgombára járna, és tűrhetően verselne az ún. „nyugatosok” modorában (pl. Kosztolányi Dezső, Füst Milán stb.),
– később aztán a nejemre, miután elűzném, az ablakhoz támasztott létra segítségével rátörnék, s ott együtt találván levetkezve babájával, hasba rúgnám, hogy a vér azonnal elöntse, majd folytonos bántalmazások közepette az új párt egy megszaggatott melltartóval összekötném, és éjfél után a téli hidegben egy ingben, mezítláb kényszeríteném őket a tanácsi kezelésű lakás elhagyására; nem tartanám kizártnak, hogy a nő, nejem, a szenvedett hasbántalmazások folytán hashártyalobban elhalna, ha főnök volnék,
– de amúgy vele jól megérteném magam, névnapjára terpentinnel kedveskednék, együtt járnánk légótanfolyamra, segítenék a vasárnap délelőtti nagymosásban, s míg ő délután hosszan áztatná meggyötört végtagjait stb. (ehhez 20 éve, minden körülmények közt ragaszkodna), a Népsportot olvasgatnám,
– szeretném a szépirodalmat, lefekvés előtt 15–20 oldal szépirodalmat olvasnék (Afganisztán fátyol nélkül, pl.), a strapát jól bírnám, egészséges lennék, kedélyemmel nem lenne baj, az utolsó 15 évben csak náthám lett volna.
