Agatha Christie izgalmas nyomozós regényeket írt, de tizenegy napos eltűnése a legjobb krimikbe illő történetet eredményezett. Szeptember 15-én, Agatha Christie 120. születésnapján zsúfolásig megtelt az Alexandra Pódium, ahol Jared Care Agatha Christie és a hiányzó tizenegy nap című könyvének teltházas bemutatója zajlott. Lévai Balázs beszélgetett a könyvet fordító Sipos Katalinnal, és A vád tanúját magyarító Gy. Horváth Lászlóval.
Az már az est első perceiben kiderült, hogy a közönség döntő többsége elvakult Christie-rajongó. Lévai rögtönzött felmérése a Christie-től elolvasott művek számáról sok-sok kezet lendített a magasba (akadt egy-két olyan ember is, aki MINDENT olvasott a krimi ún. királynőjétől). Gyanítható volt, hogy a jelenlevők zöme a bemutatott könyv címébe foglalt rejtélyre volt leginkább kíváncsi (velem együtt), tehát hogy mi is történt 1926-ban, amikor az írónő 11 teljes napra melodramatikus körülmények között, nyomtalanul eltűnt, a rendőrség nagy erőkkel kereste (kétezren kutattak a nyomai után!), később pedig egész életében kivonta magát a nagy nyilvánosság előtti válaszadás alól.
Nos, Lévai Balázs és a fordítók sem tettek másként, méltón az írónő szelleméhez, végigrejtélyeskedték a beszélgetés erről szóló szegmensét. Sipos Katalin nagy nevetést kiváltó, tömör igennel felelt arra a kérdésre, hogy a könyv megválaszolja-e a talányt, ezután a társalgás sűrű homályba burkolózott. Olyasmiket tudhattuk meg, hogy Jared Care érezte, hogy valami nem stimmel ezzel a 11 nappal, és felkereste Agatha Christie sógornőjét, aki azért nem kergette el a küszöbről, mert Care MINDENT olvasott Christie-től. Aztán rövid elmélkedés következett a könyvben található információmorzsák fikciós illetve valóságjellegéről, ezen a ponton izgatott férfihang érdeklődött a közönség soraiból, hogy van-e benne egyáltalán fikció – majd az olvasók eldöntik, hangzott a lakonikus válasz. Egy vicces közjátékban Lévai, aki saját bevallása szerint olvasta a könyvet, legalább háromszor emlékezett rosszul bizonyos tényekre, később pedig sorolni kezdte az infókat, amikből arra következtet, hogy Christie kámforrá válása előre eltervezett népszerűség-emelő akció volt (nyomozóknak hátrahagyott jelek, hirdetés feladása, hogy keresi a rokonait stb.). Itt azonban be is rekesztették a témát, nem lebbent fel a fátyol a titokról, de hát naivság is volt bízni ebben, hiszen ki venné meg akkor a könyvet?
Egyébként sok kérdést felvetett a beszélgetés, de mindegyiket csak röviden és leheletfinoman érintette. A beszélgetés elején a krimiről esett szó, ami Angliában megbecsült műfaj, nálunk pedig – a magyarok finnyásságának „hála” – még mindig lenézett és az alsó könyvespolcokra helyezett, alantas zsáner. Szóba került a Christie-miliő bensőségességének és fenyegető légkörének (bárki lehet gyilkos!) kettőssége, állítólagos munkamódszerei, lefordításának jutalomjáték-jellege („lehet pancsolni a szövegben!”), vagy Mary Westmacott, az írónő valódi énjének relevánsabb, ám művészileg vitatott kifejeződése. Talán a híres nyomozóknál időztek el kicsit hosszabban, hiszen Poirot és Miss Marple nevének hallatára mindenki szeme vadul csillogni kezd: engem, megrögzött Poirot-rajongót kicsit elszomorított, hogy sem Christie, sem Gy. Horváth László nem rajong a tojásfejű belgáért (a krimikirálynő állítólag egoista hülyének titulálta), szerencsére a közönségszavazás és Sipos Katalin azért megvédte a folyvást egy szimmetrikus világról álmodozó hóbortos detektív becsületét.
A vád tanújáról is hosszasabban értekeztek, egyrészt Gy. Horváth érintettsége miatt, másrészt mert a beszélgetés végén Galkó Balázs, Für Anikó és Herczegh Péter a novella rövidített változatát adták elő. Nem akarok rosszindulatú lenni, de a dramatizált verzió a valóságban 10 perc kínos szerencsétlenkedést jelentett, melynek során a technika ördöge (ami a beszélgetés alatt is tiszteletét tette néhányszor), a színészek, különösen Herczegh sorozatos bakizásai és az egész „előadás” kidolgozatlansága többször késztetett pirulós szemlesütésre. Kárpótlásul a legvégén kaptunk a szervezőktől sütit, és egy erre az alkalomra készített könyvjelzőt is. Legnagyobb bánatomra a rajta található, Édes Halál nevet viselő recept tényleg csak egy recept, hiába kerestem benne az arzént.
