Első könyvek, első benyomások

Mi köt össze egy portugál útikönyvszerzőt egy lengyel gimnazistalánnyal, egy népszerű horvát bloggert egy szlovák tévés forgatókönyvíróval, egy magyar bölcsészhallgatót egy olasz filozófussal? És mi köti össze mindannyiukat, valamint még egy tucatnyi (sors)társukat a Könyvfesztivállal?

Itt mindenféle infót és szöveget találhattok az elsőkönyvesekről.

Igen,  Kedves Olvasó, Ön jól tippelt, az említett fiatalok ugyanis az Európai Elsőkönyvesek Fesztiváljának idei résztvevői.

Legtöbben közülük talán újságírással foglalkoznak, de sokan írnak forgatókönyveket filmekhez, rövidfilmekhez, esetleg tévéműsorokhoz, akár maguk is rendeznek, vagy éppenséggel  még egyetemen, középiskolában tanulnak.  Témáikat tekintve is nagy az eltérés ,a pszichothrillertől a családregényen át a miszticizmusba hajló írásokig,  annyi azonban közös bennük, hogy hazájukban az előző év/évek felfedezettjei.

Műveikből azonban nagyrészt csak egy nagyjából másfél-két oldalas részletet olvashatunk magyarul (kivéve  a finn Anna Maria Mäki és a román Pilip Florian könyvét, no és persze értelemszerűen Dunajcsik Mátyás kötetét), épp ezért nehéz komoly ítéletet alkotni róluk, inkább csak arra a bizonyos első benyomásra támaszkodhatunk (ennek következtében el is tekintenék a könyvesblogon szokásos A-E osztályzától), ráadásul sok esetben még ez sem könnyű, lehet, hogy a téma idegensége, a szöveg rövidsége, vagy esetleg a rosszul megválasztott részlet miatt. 

Azért mi  nem adtuk fel a harcot, az alábbiakban hét könyvről olvashat rövid ismertetés a Nagyérdemű, és grátiszként néhány soros részletet is művekből, reméljük, minél több  olvasóban sikerül felkelteni az érdeklődést egy most színre lépő írónemzedék munkái iránt.    

Anna Maria Mäki: Zárt helyek igézete (Suljetun paikan lumo). A finn szerző kötetének darabjai látszólag különféle klausztrofób helyzetről szólnak, bezáródó ajtóról, beragadt liftről, de a szövegek végeredményben a női lélek belső tartományaihoz, az elfojtott tudatalattihoz vezetnek. Ahogy Meri esetében is, aki egy zsúfolt buszról kényszerül leszállni, megszakítani útját hányingere miatt, ám a megállóból gyalog továbbindulva egy elhagyott házhoz téved, hol minden tárgy, amit lát, élete valamely be nem fejezett, megszakított tevékenységére utal, legyen az szőnyeg, egyujjas kesztyű vagy az íróasztalon halomban álló papírok egy elkezdett regénnyel,  vagy soha be nem fejezett levéllel. Izgalmasnak, ahogy ezt a megszakítottság motívumot alkalmazza akár az utazásra, akár rég elfeledettnek vélt más cselekvésekre. Bízom benne, hogy a kötet többi darabja is ilyen ötletes.

"Megállt és kezébe temette égő arcát. Ujjai hidegek és dermedtek voltak, zihált. Ez nem lehet igaz, valami történhetett, vajon nem ájult el a buszon, és most csak álmodik? Meri megdörzsölte a szemét és felnézett, fel a mennyezet felé.

Akkor pillanatotta meg.

Nem az volt a legrosszabb, amit látott, a legrosszabb az volt, hogy a befőttesüveg mellett a polcon egy egész sor ugyanolyan üveg állt üresen.

Mark Collins: Hontalan (Stateless). Mark Collins, félig magyar, félig ír származású, Dublinban élő szabadúszó újságíró, Hontalan című regényének a témája az 1956-os forradalom után Írországba vetődött magyarok sorsa, (ki)útkeresése. A könyvből olvasható édes-keserű, anekdotikus részlet rendkívül találóan jellemez minket magyarokat: a harcokban megsebesültek segítségére önmaguknak minden orvosi felügyelet nélkül véradást szervező vidékiek története, kik egy hordóba(!) összeöntve küldik fel képviselőjük által Pestre adományukat, a tenni akarást példázza, s egyben azt is, hogy hol hibázzuk folyton el.

"- Segíthetek? - kérdezte az orvos. Sándor az orvos mögött állt, amikor a kocsis beszélni kezdett. Egy Pest megyei kis faluból érkezett, és a falusiak azért küldték, mert szerettek volna vért adni a forradalom sebesültjeinek. A kocsis leugrott a bakról, lerántotta a szekeret fedő vízhatlan kátrányponyvát, és az alatta álló nagy hordóra bökött. Az orvos közelebb lépett, hogy megvizsgálja, a férfi tovább magyarázott. - Összeültünk hát, és úgy döntöttünk, hogy küldünk vért, mert hallottuk, hogy a fővárosi kórházakban vérhiány van."

Vlado Bulic: Utazás a horvát álom szíve mélyére (Putovanje u srce hrvatskog sna). Vlado Bulic népszerű horvát blogger, regénye azt is megmutatja nekünk, miért. A műből idézett részlet ugyanis zsúfolva van olyan hívószavakkal, mint  füvezés, rockbanda, verőlegény, balhé, drogosok, melyek ha Denis Lalic (a regény főszereplőjét is így hívják) néven írt blogjában is megtalálhatók, méltán vonzhatja azokat az olvasókat, kik szerint az ilyen fickó aztán igazán belevaló faszagyerek, valódi menőcsávó. Az én szememben azonban egy vidéki kamasz sematikus vágyódása a(z ő számára) kalandos élet után. De annak profi módon összefűzött kötelező elemeivel.

"- A Fejsze az, haver - válaszolta, mintha magáról Kurt Cobainről lenne szó.

-Az meg ki?

-A csúcsagyament a városban. - mondta félig felbaszottan, félig paranoiásan.

-Ezt hogy érted?

- Hát van itt egy csomó régi verőlegény.Tudod, háborús cimborák, meg ilyesmi. Egyébként a város is majdnem az ő tulajdonuk. Övék a drogpiac, nagyjából ennyi - magyarázta, s még pillantást sem vetett a manus felé. - A Fejsze meg még páran, több kevésbé a mi korosztályunk, csak utánpótlásnak számítanak, s ők gyártják a füvet. Itt, ezen a bevezetőúton van a városi elosztó."

Angelika Reitzer: Nappali táj (Taghelle Gegend). Az osztrák szerző regénye egy Maria nevű fiatal nő felnőtté válásáról, pontosabban egy csellengéssel eltöltött egyetlen napjáról szól. A technika, amit alkalmaz, emlékek, álmok, impressziók laza egymás mellé helyezése lírai hangulatot teremt, ugyanakkor kijelentéseiben lakozik valami Elfride Jelinek már-már irritálóan szenvtelen stílusából is. Ez az ellentét aztán (feltehetőleg az egész műben) egy izgalmas szöveget hoz létre.

"A bicikli szerencsétlenül mutat, amilyen idomtalan, vagy gyámoltalanul: mert  a váz vastag, mégis oly kicsi. Rikító sárgán csillog, jól megy a pirospozsgás arcodhoz. A világosszőke haj az izzadtságtól szorosan odatapad a fejhez, csak néhány tincs lóg a fül  fölé; a verőfényes nap a hajadon át világítja meg pirosló füledet, mint valami különlegességet. Dagmar és Rudi nappalijában szörpöt iszunk, és még félig sem ittad ki a poharad, kis fejed a válladra esik, tested középen összecsuklik, és néhány ráncot vet, becsukódott a szemed, elaludtál."

Dunajcsik Mátyás: Repülési kézikönyv. Szédületesen nagy az ellentét a horvát srác és Dunajcsik stílusa között, ugyanakkor megnyugtató az érzés, hogy egy fiatal szerzőnek nem kell feltétlenül miafaszvanokkal túlzsúfolnia a szövegét ahhoz, hogy önálló kötete lehessen. A Repülési kézikönyv versek és elbeszélések egyvelege, melyekben az alapmotívum az utazás, történjen az szárazföldön, vízen vagy levegőben. A kötet Hogyan fejezheti be az ember az írást? című darabjában Krúdy világa elevenedik meg az utazással, az asztalon a húslevessel, egy titokzatos, magát teljességében soha ki nem adó nővel, s a szövegre fátyolszerűen ráhulló, finom iróniával.

Anna Maria Mäki írása mellett ez a szöveg az én másik személyes kedvencem az összeállításból.

"- Higgye el nekem Tamás, magának nem regényt, hanem esszét kellene írnia. Az esszé tulajdonképpem mindig csak játék, egy rövid lélegzetű kis liezon az olvasóval, a regény pedig a legrosszabb esetben házasság, a legjobb esetben szenvedély és szerelem. Magának ehhez nincs ereje. Én ezt megérzem a férfiakban. Hogy mennyit bírnak. Magára nézek, és azt mondom magamnak, egy éjszakára talán még el is kapnám, ha pár évtizeddel fiatalabb lennék, de ha azt kérné, hogy költözzek magához, vagy ne adj'isten találkozzunk még egyszer, gondolkodás nélkül nemet mondanék, és higgye el Tamás, hogy nem csak a magam érdekében."

Paulina Bukowska: Azonosíthatatlan hallucinogén tárgy(Niezidentifikowany obiekt halucinogenny). A lengyel tinédzser  az idei résztvevők  Benjaminja. Az 1990-ben született gimnazista lány első regénye, Azonosítatlan hallucinogén tárgy címmel jelent meg tavaly. A történet egy fiúról szól, aki megismerkedik egy halálos beteg lánnyal, és amikor egy nap átlépi a Szerelem Városrész kapuját, egy teljesen új, álmokból, víziókból felépülő világba jut. Mindennek érett, magabiztos és nem kevésbé szellemes ábrázolása már abból a rövid részletből is kitűnik, melyet a könyvből olvashatunk.

"Kényelmes léptekkel haladtunk előre. Én diktáltam lassabb tempót, valósággal ittam magamba minden képet, hogy aztán berakhassam a fejemben lévő albumba.

Minden ablakból felváltva rózsaszín, kék, lila és piros fény áradt, és szivárványszínű szőnyeget terített a lábunk elé, simogatta, felkúszott a combunkon, majd odaföbb újabb színeket rázott ki fejünkből. Fejünk felett képek úsztak lustán: gazdasszonyok egyre feljebb emelt alsószoknyával, leányaik, kik míg a padlót seperték túl rövid seprűjükkel, a feneküket düllesztették, olajos arcú, izzadt hidraulikusok kurta nadrágban. Mindig is érdekeltek és megmozgatták fantáziámat az óriásplakátok, most viszont semmit sem kellett odaképzelni, odarajzolni, itt minden elem teljesítette az ember elvárásait."

Thomas von Steinaecker: Wallner repülni kezd (Wallner beginnt zu fliegen). Érdekes élmény a televízióból több-kevésbé ismert valóságshowk világát egy családregény részeként olvasni. Sok mindent persze nem tudhatunk meg a teljes regényről ebből a részletből, de tanulságos, hogy milyen egyszerűen válik  szépirodalmi jellegű szövegben nevetségessé egy ilyen műsor, melynek mindenféle erkölcsi javító, vagy közvetlen kiritkai szándék nélküli leírását olvashatjuk.  

"A hang (hangos, monoton, tehát meghatározhatatlan, hogy kérdés-e vagy kijelentő mondat, torzított, tehát meghatázohatatlan, hogy női vagy férfihang-e): - Kit kedvelsz különösen az itteni versenyzők közül?

Costin: -Hát, szerintem itt mindenki teljesen oké.

Hang (gyorsan): - És ha egyvalakit kellene megnevezned?

Costin: - A Friedert.

Hang (gyorsan): - És a női résztvevők közül?

Costin: - Oké, Aylint.

A hang (azonnal rávágva) : Mondanád-e azt, hogy érzel valamit iránta."