(szövegelés)
Leginkább géppel (gépre) dolgozom. Azaz egy monitor, egy szövegszerkesztő, és egy klaviatúra segítségével adom áldásomat a szövegeimre. Most, hogy (éppenséggel) kézzel írok, önkéntelenül bevillan egy szöveg (vagy képnek kellene nevezni?), amelyet jelen szöveg ihletője szerzett születésem évében, nyolcvankettőben, és amiről Balassa Péter – többek között – azt írta: „káosz”. Ottlik Iskolájának gobelinné transzponált „szövetéről” van szó – EP ezzel a kacsintással ölelte fel egyik mesterét.
Mondanom sem kell, ez most nem gobelin. Inkább tisztelgés (lenne), amelynek eredeti eredője két szöveg (lett volna), a Tizenhét hattyúk, és az Egy nő, de végül úgy döntöttem, mellőzöm a barokkos cirádákat, mert akármennyire jó is elmerülni egy szövegtengerben, most leginkább az „érthető fogalmazásra kell törekednünk”, amely viszont EP egynőregényének sajátja. Mármint az érthetőség. Úgy értve. Mert ki is kételkedne az Egy nő mondanivalójában? (A nők?) Érthető, egyenes. Mint a vakablak. Leginkább mint. A szöveg építkezik (illetve termel, hogy a szoros kontextusban maradjak), kilencven és hét részletben építkezik (vagy: l. az előző megjegyzést), hogy aztán egy csapásra megszűnjön minden: „Egyre kevésbé tudom magamat megnevezni. Már saját fogkefém nincs.” Szar ügy.
Az Egy nő apály-dagály viszonyról ad helyzetjelentést. Vagy szeret vagy gyűlöl. Vagy (Orwell!) szeretgyűlöl. Esetleg gyűlölszeret. Vagy-vagy. Szívesen idemásolnék néhány idézetet, de korlátozom magam: a dán filozófusnak, aki taccsra tett arája számára az őáltala írt szerelmes levelekbe bugyolálta bele kedvenc parfümjét egy olyan levélke társaságában, amelynek végső tanulsága ez volt: Szenvedj!, szóval ennek a filozófusnak (első blikkre) semmi köze a fogmosáshoz. Ahogyan a bibizéshez (EP kedves eufémizmusa annak érdekében, hogy ne kúródjon szét a szöveg), a hidakhoz, a száj- vagy gyomorszaghoz (hagyma), és mondjuk ki bátran: a pinához (a továbbiakban: pé) sem. Az Egy nő narrátorának leginkább az utóbbihoz van köze, bár ő sem (lehet) biztos a dolgában. A felvázolt kapcsolattal járó reflexiók, amelyek a „Van egy nő” kifejezés után egy-egy szóban vezetik fel a szövegmorzsákat, együtt mozognak az „éppen uralkodó helyzet jellemzőivel”. Azaz: szeret, mert szeretem, gyűlölöm, mert gyűlöl. Talán hermeneutika? Akkor már inkább ez: „Én a férfiakon keresztül jutok el magamhoz” – ezt viszont az egynő mondja.
Mindenesetre van valami együttmozgás ebben a szövegben: mintha minden jelölő egyszerre lépne át a következő oldalra; a felsorolások összefolynak, a vendégszövegek kitüremkednek, a neologizmusok mellüket verik, a vesszők pedig bunkósbot méretűre nőnek. Vagy merednek. Egy élő organizmust vehetünk szemügyre, vagyis stírolhatjuk az egynőt, aki egy élő organizmus. Egy szexbomba vagy igény szerint: hárpia.
Ebből a sokféleségből adódik, hogy itt nem az a kérdés, beszélhetünk-e narratív azonosságról (brrr) – a szöveg függőben hagyja az egynő azonosságának kérdését is. Valóban egy nő ez az egynő? Ami biztos (egy vagy több, ide vagy oda), hogy itt leginkább testek „érvényesülnek”, a gyanú hermeneutikáját pedig elnyomja az alul-fölül dialektikája. A Tizenhét hattyúkban gyönyörű epizódokban van szétírva a coitus, itt viszont ha nem is mindig katalógus formájában (hol, mikor, stb.), de mindig ez (a speech act) bújik meg a szöveg mélyén. Erről szól az Egy nő, pedig az egynő ennél láthatóan több. Például az egynő gyakran kitér a pofonegyszerű intenciók elől: ilyenkor van a gyűlöl vagy a szeretgyűlöl. „Velem nem törődik, a testemet ajnározza…” – írja egy helyen a megszeppent férfi. (Tegnap olvastam a neten, hogy az élőflórás szexchat-ek jövőbeni célja az, hogy a bibizés helyett inkább beszélgetésre vágyó férfiak virtuális gyűjtőhelye legyen. Mintha pszichológus.) Sic transit…
EP nyelvművész vagy inkább nyelvbűvész. Nem mintha ezzel újat mondanék. Az életműben bizonyára találhatók veretesebb darabok, de az Egy nő éppen ezért tud valamifajta búvópatakként előtörni a szövegkolosszusok (sasfészkek?) mögül. Hangos gondolkodás, hasonlatáradat, búnak és örömnek allegóriája, ringatózás az ágyban, dugópiknik.
Van olyan, hogy EP-gyűlölő. Találkoztam ilyennel. (Van ilyen…) Ízlések és pofonok. Mindenesetre nem az Egy nőt fogom nekik olvasásra ajánlani, hiszen ebben van szócsavarás és trágárság is (ezek lennének ugyebár a fő érvek). Dögivel. Ez azonban nem a meggyőzés helye. Engem személy szerint a szócsavarás egész egyszerűen próbára tesz, pedig elméletileg anyanyelvként birtokolom a magyart – a felszín se kutya, de ha hajlandóak vagyunk lemerülni, na ott van a sava-borsa! A nyelvnek. A nyelv működésének. Ahogyan betűkből mondatok, mondanivalók, történetek lesznek. EP forgatja, nézegeti, színezi a mondatokat, aztán felhasználja, pakolgatja, rendezgeti őket – termeli a nyelvet. (Bocsánat.)
Az Egy nő kivonja magát a műfajok zavaros taxonómiájából. Azaz egyedül áll. Egyedülálló egynő. Ami még idekívánkozik: a saját példányomat ajándékba kaptam egy anyukától, akinek kisgyereke számára házidolgozatot írtam Tamási Áronból. A könyvet most olvastam harmadszor. Az írónak nem lesz több hatvanadik születésnapja. Stb.
(A szövegben van egy csomó jelöletlen idézet, de nem tudom, hogyan kerültek ide. Aki érezne némi affinitást ezek begyűjtésére, gyűjtsön, majd a tárgynyeremény birtokában utazhat is a tizenhatos mélyére.)
