Általános cikkek 2007 agave alagutak_trilógia

Egy történet kezdete

Könyves Magazin | 2008. január 25. |

B-
Roderick Gordon – Brian Williams: Az alagutak rejtélye. Fordította: Görgey Etelka. Agave Könyvek, 2007, 339 o., 3280 Ft

 

Az alagutak rejtélye egy trilógia első kötete, és ez mindent el is mond róla: figyelemfelkeltő, nyitány, bevezető, befejezetlen. Egy jónak ígérkező mese érdekes kezdete, feltűnő hiányjelekkel tarkítva. Eléri azt a hatást, hogy az ember kézbe akarja venni a folytatást, de zavaróan sok titkot rejteget továbbra is.

Manapság sorozatoktól hangosak a könyvespolcok. Amióta a mindig is hét kötetesre tervezett Harry Potter hódít, mindenki szívesen ír mindjárt több köteten keresztül húzódó mesét. Persze nincs új a nap alatt, nem tegnap készült el A Gyűrűk ura, vagy meséknél maradva a Narnia krónikái, de annyi bizonyos, hogy sok folytatásos történet éli most reneszánszát vagy lát először napvilágot. Kétféle többkötetes könyvvel találkozhatunk: az egyik esetben – bár van valamilyen végső cél – minden kötet egy kerek történetet mond el, amelynek van eleje, közepe és feloldása. A másikban ugyan vannak kisebb események, amelyek lezárulnak a könyv végén, de nincs feloldás az utolsó kötet végéig. Nincs baj a második típussal sem, lehet jól csinálni – bár nem árt, ha nem mesterséges vágásnak érezzük a könyv végét, mintha a szerzők nem akartak volna egyben egy Háború és béke hosszúságú művel előrukkolni.

Az alagutak rejtélye is a második csoportot erősíti: attól még, hogy elolvastuk az első kötet epilógusát, cseppet sem értünk a történet végére. Lehet ezt kicsit zavarónak találni, de azért túléljük – különösen ha tartja a kiadó az ígért gyors megjelenéseket. Ami viszont valóban zavaró, az az, hogy a rejtélyekkel átszőtt történt első harmadában elfelejtettek az írók válaszokkal szolgálni a felmerülő kérdésekre. A kötet hátoldalán lévő – egyébként kiválóan megválasztott – rövid részlet után nem árulok el sokat, ha elmondom, hogy főhősünk egy föld alatt élő világgal találkozik. Kiderül, hogy a Kolónia valamikor a 19. század elején költözött le. Hogy pontosan mi végre mentek ők oda, miért gondolkoznak úgy a fentiekről, ahogy, miért éppen az ő őseik költöztek le, számít-e, hogy albínók, mitől és pontosan milyen különleges tulajdonságaik vannak (például odafent az egyik fiú mások érzéseit érezte úgy, mintha szagokat érezne), és a puszta létezésen kívül mi a cél a fenti és lenti világgal – minderről egy szó sem esik.

Ha már 19. század, a régészetet kedvelő íróknak megadatik, hogy belecsempésszenek valamicskét a modern történetbe a 200 évvel ezelőtti világról. Bár én úgy tudtam, hogy a mi felszínen történő ipari fejlődésünk nem úri huncutság volt, odalent mégis 19. századiak a ruhák, és 19. századi a gyerekekről alkotott felfogás is (ők is dolgoznak, kisméretű felnőtteknek tekintik őket). A nem teljesen elszigetelt Kolónia tehát eltekintett a fejlődéstől, leszámítva azt, hogy nem beszélnek régiesen. A szereplőkről is szólva: a főszereplő és az apja jelleme a legkidolgozottabb. Mindenki más csak a háttérben mozog egy-egy erősebb, érdekesebb jellemvonással de mégis felületes karakterként, és ez néhol zavaró ellentmondásokat vagy unalmas személyeket szül.

Vannak tehát fenntartások, de tagadhatatlan, hogy a könyv letehetetlen, érdekes és fordulatos. Egy szakasz azért lezárul a végén, még ha nem is kerekedik ki a történet. Egyelőre csak előcsillan a tárna falában rejlő drágakő, de hogy sikerül-e kifejteni a szerzőknek, az a következő két köteten múlik.
[Róbert Katalin]